Nyugat-Európában szállóigévé vált, hogy szüntessük meg a könyvtárakat, immár semmi szükség rájuk. Majd a digitalizáció!...

Vigyázz, Európa! Vigyázat, nemzetek! Ez a legképmutatóbb felhívás a radikális szellemi önkasztrációra. Ez a nemzeti kultúra és a művelődés biztos alapjainak a lerombolása. Amíg a könyvtárak állnak, s bennük évszázadok irodalmát, művészetét, tudását, kultúráját őrző könyvek sorakoznak a polcokon, addig a nemzet nincs leválasztva megtartó kulturális forrásairól, és nincs kitéve a gombnyomással indítható analfabetizmus veszélyeinek.

Jó, ha gyermekeink minél előbb megtanulják, hogy a kütyükkel kimorzézott gyors, felületes információk a képernyőn nem azonos értékűek a kultúrával. Fogyasztásuk (mennyiségtől függetlenül) sohasem épül magasabb rendű, szintű szellemiséggé. Kultúrává. Csak átfut rajtunk, mint a víz a közlekedő edényen. Hamar, hamar, lássuk a következőt! Gyanítom, nem véletlenül akadhatott a kezembe a Kerek egy esztendő című könyv. A kisiskolásoknak írt olvasókönyv a könyvespolc legalsó sarkában, ahol a megtűrt, évekig fel sem lapozott könyvek szenderegnek. A sötétedő ötvenes évek derekán az Ifjúsági Könyvkiadó jelentette meg. Könyvtári kiárusításon vásárolhattam anno, nyilván bele is lapoztam, belekóstolva a tartalmába, mert most, amikor a bicskanyitogató LMBTQ-őrület már az óvodások ártatlan lelkét vette célba, fölrémlett a Kerek egy esztendő című könyv néhány gondolata, illusztrációja.

Ami a könyv lapjain először megragadja a figyelmet (s amitől borsózni kezd az ember háta), az a legkíméletlenebb kommunista (akkor még nem liberális álnév alatt tálalt) egalizáció. Egymás mellett, mint azonos kulturális értékek, a Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják című csasztuska, rögtön mellette Petőfi Sándor, aztán Merre hajózott a tizenöt éves kapitány? Az utóbbi kettő nem is szúrna szemet a mai olvasónak, hiszen mindkettő valódi értékként, már kamaszkorunkban közel került a szívünkhöz. De aztán jön egy egész oldalas színes ceruzarajz, amelyen Vlagyimir Iljics Lenin a feldíszített karácsonyfánál egy örömtől repeső gyereket, egy kislányt jóságos apukaként (bácsiként) a magasba emel. Sejthetőn ezek azok a „zsánerképek”, amelyek alapján, tájainkon (is), Lenin népi megítélése nagyjából úgy hangzott: Lenin jó ember volt, csak a Sztálin, az volt a komisz gazember. Elárulta Lenint.

A könyvet felütve, még gyerekkoromból visszahangoznak az ilyen és hasonló mondatok. De nézzük meg közelebbről, ki is volt valójában ezzel a népmesei szeretettel kifényezett Lenin? Szerencsére van autentikus forrásunk a kérdés tisztázására. Lengyel Tibor 1956-ban Budapestről Nyugatra emigrált, ismert eszmetörténész, a Leninnel kapcsolatos történelmi események alapos ismerője a következőket mondja – a jó ember – Leninről: „Lenin egy ízben a párizsi kommünre utalva kijelentette, hogy ha akkor és ott a megváltás elmaradt, az azért történhetett, mert az emberek nagy része nem hagyta a demokrácia által megváltani az emberiséget.”. És most (nota bene!): „A párizsi kommün egy nagy hibát követett el, azt, hogy nem gyilkoltak meg elég sok embert. Én ezt a hibát nem fogom elkövetni.”. Ez tehát a mai legfrissebb tudásunk Leninről. Marx Károllyal egyetemben az újkommunizmus új apostolaivá avatják őket Nyugaton.

Az ötvenes években a Kerek egy esztendő lapjain, színes ceruzarajzokon a tömeggyilkos Lenin „szerető” kezére adták a gyerekeinket. A cél akkor is, ma is ugyanaz volt: gyermekeink természetes szellemi-lelki fejlődését megtörve, eltorzítva a kommunizmus „igazhívő” szolgáivá idomítani őket! Napjainkban? A nagy elánnal épülő New Age (Új Világrend) elfogadására készítenék fel gyanútlan utódainkat. Az LMBTQ által megnyomorított, identitás nélküli (azaz: manipulálható) páriákká kívánják nevelni őket! Ez nem kevesebb, mint a megváltás álcájában emberi mivoltunk megsemmisítése. S ami ezután következne, már nem is nevezhető emberi létnek, inkább csak felügyelt emberszabásúak tenyészetének.

Fülöp Antal
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/nemzedekek-megrontasa