Ibsen drámáit böngészve, a Solness építőmester című dráma bevezetőjében olvasom: „Hívatlan látogató érkezik Halvard Solness építőmesterékhez: Hilde Wangel. Bizonyos ígéretre hivatkozik, amelyre a meglepett Solness csak nehezen emlékszik (vagy nem is akar emlékezni). Tíz évvel ezelőtt Solness templomot épített a falujukban. A tornyára ő maga hágott föl a koszorúval. Odafönt, a szédítő magasságban óriásnak hatott és diadalmas erő megtestesülésének. Akkor azt ígérte a rajongó Hildének, hogy visszajön, és palotát épít neki, hercegnővé varázsolja. Ígéretét csókkal is megpecsételte. (…)
Hilde türelmesen várt álmai emberére, az egekben járó Solnessre, de az nem ment el érte. Így most ő jött, számonkérni az ígéret valóra váltását.”
A szinopszist kényszeresen újraolvasom, és a képzettársítás fényében Angela Merkel alakja villan fel előttem. Szinte hallom korszakos ígéretét: „Wir schaffen das!”. S ezzel felnyílnak a Németországot védő sorompók, és a migránsáradat rázúdul a német társadalomra. A német nagyvárosokra, a szociális hálóra. Ez máris látható. De az, hogy a zömében muszlim bevándorlók kezdik megszállni a német kultúrát, a nemzeti történelmet, a filozófiát, mindenekelőtt az Európa kulturális alapjait jelentő keresztény vallást, az pillanatnyilag inkább csak biztosra vehető.
Esténként a tévében mintha Németország visszafordíthatatlan haldoklását látnánk. Néhány nemzedékkel korábban még a művelt német rétegek képesek lettek volna felmérni ezt a hallatlan, pótolhatatlan veszteséget. Na és ma?
A fiatal német értelmiség birkanyájként vonul az Új Világrend felé, és nem érzi tragédiának ezt a pótolhatatlan veszteséget. A New Age világában Goethe, Schiller, Beethoven, Mozart, Kant, Hegel, Heine, Hölderlin, Thomas Mann és mások helyébe már a könnyen emészthető (bár súlyosan mérgező) LMBTQ- és woke-kultúra lépett. Biztosan ható eszközök a nemzeti kultúra gyors és hatékony leépítéséhez.
Amely kulturális háttér például Wagner operáihoz (is) biztosította a motiváló ismereteket. Nota bene, itt nem csak Németországról van szó! Hiszen a volt NDK-s exkommunista, Stasi-kapcsolatokkal is gyanúsítható Angela Merkel 2007-ben az Európai Tanács soros elnöke is volt!
A javában zajló (vagy már le is zajlott) értékrendváltás siralmas eredményeit, roncsait látva a számonkérés igénye szinte ágaskodik az európai emberben! Számonkérni mindezt – de kitől?
Angela Merkel, aki Solness építőmester alteregójaként távozott „korszakalkotó ígéretei” színhelyéről, most ki tudja, hol tartózkodik? Hol található a kiválasztottak sorompókkal védett negyedében? Németország körül a sorompók ugyan felnyíltak, de a kiválasztottak (a leendő világelit) luxusnegyedei körül a fotocellás útlezárások a tagbaszakadt őrökkel érvényben maradtak! Hitler kompániáját a második világháború után Európa tönkretételéért a nürnbergi perben vonták felelősségre. Az elvadult és elvakult nácik közreműködtek a német nagytőkés és amerikai bankár köröknek, a második világháború értelmi szerzőinek. Annak a pénzügyi háttérhatalomnak, amely tényként fogadtatta el a világgal, hogy a nácizmus a német fausti szellem eltorzult huszadik századi szörnyszülötte, és nem a világot akkor ismét átrendezni óhajtók sötét terveinek következménye.
S míg a nácikat elítélték, az értelmi szerzők mosták kezüket. A helyreállítás is problémamentesebb volt, hiszen a német szellemi kultúra (a tudomány) szinte maradéktalanul megőrződött, és Németország, a lebombázott városok újjáépítése majdhogynem puszta anyagi kérdés maradt! Nem úgy Angela Merkel döntése, a migránsáradat beengedése, amelyre a Bundestagtól engedélyt sosem kért és nem is kapott! A felelősség tehát egyedül az övé.
Az ember szimmetriaérzéke feljajdul: ilyen felelőtlen, monstrebűnökért lesz-e vajon számonkérés? Elégtétel, erkölcsi megtisztulás? Csupán sejtéseim vannak. Talán még az sem kizárt, hogy a német (maláj és szingaléz ősökkel rendelkező) Tanita Tikaram dúdol majd fájdalmas balladát az elhaló német és európai szellem fölött.
Az írás megjelent a Magyar7 2024/8. számában.
Fülöp Antal forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/a-szamonkeres-elmarad