Ötszáz évvel Luther fellépése után Németországnak – és egész Nyugat-Európának – lelki újjászületésre, új reformációra van szüksége... 

Tavaly, az ötszázadik évfordulón szinte egész Németország Luther-lázban égett, s a Lutherstadtnak korábban átnevezett Wittenbergbe több tízezer protestáns hívő és még több nem vallásos turista látogatott el. Az 501. évforduló megünneplése ma jóval visszafogottabb lesz, annak ellenére, hogy a Reformationstag a tizenhat németországi tartomány közül ötben törvényes munkaszüneti nap. De vajon van-e mit ünnepelniük a német Krisztus-követőknek?

Bár 2005-ben Németországban sokan örültek, hogy Joseph Ratzinger személyében német (bajor) bíborost választottak pápává, évről évre több tízezerrel csökken mind a katolikus, mind a protestáns egyház tagjainak száma, s ma már a 82 milliós németországi népesség alig több mint fele tartozik valamelyik keresztény felekezethez. Egyre több templomot zárnak be, bontanak le, adnak el, vagy éppenséggel mecsetté alakítanak át, mint legutóbb Hamburg Horn nevű városnegyedében, ahol a templom korábbi evangélikus lelkésze így fogalmazott: „A muszlimok megmentették a templom épületét, amely az imádság háza maradt”, ő pedig örül ennek: „hála Istennek ez tovább folytatódik.” Ma már az egykori Kapernaum nevű templom tornya nem keresztet visel, hanem Allah nevét óriási arab írásjelekkel. Megdöbbentő ez a nyilatkozat egy német lutheránus lelkipásztor részéről, aki arra esküdött fel, hogy egyedül a megváltó Jézus Krisztusba vetett hit által lehet megigazulni és üdvözülni.

Ám nincs miért csodálkozni, már csak azért sem, hiszen a korrupció miatt 2012-ben megbukott volt német államfő, a kereszténydemokrata (!) Christian Wulff szerint Németország „színes köztársaság”, amelynek része az iszlám is, s a reformáció 500. évét ünneplő konferencián arról beszélt, hogy a 21. században a multikulturalizmus jelenti a reformációt. Az evangélikus lelkészgyerekként felnőtt Angela Merkel kancellár pedig – aki decemberben szintén bukott politikusként távozik a CDU elnöki posztjáról – többször megvallotta, hogy a keresztény hit és kultúra számára az iránytű a magán- és a politikai életben. Ennek ellenére 2015-ben ő nyitotta meg Németország határait az illegális, zömmel muszlim ázsiai és afrikai bevándorlók áradata előtt, s ezzel példátlan szociális, kulturális feszültséget, súlyos társadalmi konfliktusokat idézett elő. 

Ma már egyre több őshonos németnek az a véleménye, hogy az utóbbi évtizedekben senki nem tett annyit hazájában a keresztény vallás, kultúra, életforma visszaszorulásáért, az ország iszlamizálásáért és destabilizálásáért, mint a „Willkommenskultur” széplelkű, ám kétszínű kancellárja. Ma már a szélsőliberális gondolatrendőrség és véleménydiktatúra ellenére egyre többen ki merik mondani, hogy a német Kereszténydemokrata Uniót tizennyolc éve vezető Merkel se nem német, se nem keresztény, hanem multikulti, internacionalista ideológiát vall és képvisel, német- és Európa-ellenes érdekeket szolgál téves és káros bevándorláspárti politikájával. Míg egyre több fekete-afrikai püspök figyelmeztet arra, hogy az európai egyházak felelősek a kereszténység visszaszorulásért, a német katolikus és protestáns egyház liberális vezetése is támogatja a migráció formájában zajló agresszív muszlim térhódítást. Ezért sokan, joggal vélik úgy, hogy ötszáz évvel Luther fellépése után Németországnak – és egész Nyugat-Európának – lelki újjászületésre, új reformációra van szüksége.

Faggyas Sándor
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/132398/Uj_reformaciora_varva