Betlehem kis falucskában, Karácsonykor éjféltájban, Fiú Isten ember lett, Mint kisgyermek született...
Így énekeljük ezt ősidők óta templomban vagy akár otthon is a karácsonyfa alatt. És szinte természetesnek érezzük, hogy ha Jézus éjféltájban született, akkor éjféli szentmisét is tartunk pontosan ennek az eseménynek az emlékére.
Csak hát különösre sikerült az idei karácsony! Sok országban nem is tartanak éjféli misét a járvány meg a kijárási tilalom miatt. Másutt, mint a Vatikánban is, már évek óta inkább este kezdik ezt a szertartást. Rómában az este nyolc-kilenc óra még nem is számít későnek. De miért kapcsolja össze a keresztény hagyomány az éjféli időpontot Krisztus születésével? Először is Lukács evangéliumában, ha nem is magáról a születésről, hanem annak hírül adásáról azt olvassuk, hogy „pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában”. Az ünnep délelőttjén pedig János evangéliumából olvasunk: „az Ige volt az igazi világosság, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert.” Már ebben a két idézetben látszik, hogy a tanítványok első nemzedéke Jézus személyében a világosságot ismerte fel, az isteni igazság és szeretet fényét. Hozzá képest az érzéketlenség, az önzés, a kiszolgáltatottság, a rideg nemtörődömség úgy jelenik meg, mint a sötétség, amely az emberiséget elborítja.
Nagyon illő, nagyon fontos és a képek, meg a látvány nyelvén nagyon beszédes az az ábrázolás, amely a karácsonyi jelenetet úgy mutatja be, hogy a sötét háttérből kiemelkedik a fénylő istálló, a jászol a kis Jézussal, mellette Mária és József meg a pásztorok. Mintha az egész kép világossága a gyermekről sugározna. Ilyen képeket szoktunk a karácsonyfa alá is tenni, hogy az otthoni ünneplés közben is emlékezzünk rá, ki áll a karácsony középpontjában, kinek a kedvéért égnek a fények.
De miért pont éjfélkor? Honnan a hagyomány, hogy Jézus éjfélkor született? A választ a Bölcsesség könyve adja meg. Ezt olvassuk benne: „amikor mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietős útja közepén tartott, mindenható szava zord harcos módjára ott termett az égből királyi trónjáról a pusztulásra szánt föld közepén” (Bölcs 18,14-15). Mivel itt a szerző Isten szaváról beszél, amely hatalommal száll le a földre, keresztény elődeink kézenfekvőnek érezték az utalást Jézus Krisztusra.
Csakhogy a Bölcsesség könyvének titokzatos mondata és a karácsony üzenete között van egy lényeges különbség. Az ószövetségi szöveg ugyanis azzal folytatódik, hogy az isteni szó a Magasságbeli parancsát hordozza, és mindent betölt halállal. Vagyis kiterjed egész Egyiptom fölött, és szörnyű járványhoz hasonlóan az elsőszülöttek hirtelen halálát okozza. Ezzel a csapással vívja ki a választott nép szabadulását.
Lukács evangéliumában viszont az angyalok arról énekelnek a betlehemi éjszakában, hogy békesség a földön az embereknek, akiket Isten szeret, akiknek a javát akarja. Az angyal első szava a pásztorokhoz így hangzik: „ne féljetek, nagy örömet hirdetek nektek.” Jézusban a teremtő Isten megmutatta jóságát és emberszeretetét (Tit 3,4). Nem távoli természeti erő, nem kiismerhetetlen nagyság, hanem jóságos és mindenható, aki szóba áll velünk, és a javunkat akarja.
Sokan panaszkodtak az elmúlt év során. Sokan nehezen tudták elképzelni, hogy a betegségben, a szeretteink halálában, az anyagi nehézségekben és sok szép tervünk meghiúsulásában hol az a végtelen jóság, amire ilyenkor emlékezünk. Pedig alkalom volt ez az év arra, hogy elgondolkozzunk az életünkről. Megkérdezzük, mi az igazán fontos, és szembenézzünk azzal, hogy mit kell az emberiségnek másként tennie, ha hosszú életű akar lenni a földön. A tízparancsolat a szülők tiszteletét kívánja az egyéntől és a népektől, mint a megmaradás zálogát (Kiv 20,12). És valóban: a nemzedékek közötti felelős szeretet a kulcsa az emberiség életének. A teremtett világot is nem tulajdonba, csak megőrzésre és felelős művelésre kaptuk. Erőforrásainkkal úgy kell gazdálkodnunk, hogy élhessenek itt a következő nemzedékek is. De megtapasztaltuk a kapcsolatok hiányát is, megéreztük, hogy milyen fontos az együttlét szeretteinkkel. Ebben az emberi közösségben akar jelen lenni velünk maga a Teremtő. Ezt ünnepeljük karácsonykor. Ezért mondunk köszönetet. Ezért kérjük az idén különösen is, hogy növekedjék bennünk és körülöttünk a világosság. Ragyogjon fel újra tisztábban és fényesebben az élet!
Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak!
Erdő Péter (a szerző bíboros, prímás) forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201224-vilagossag