Ilyenkor, karácsony táján mindenkinek a család, az otthon jut az eszébe...

Ki az ünneplést tervezi, kinek csak régi emlék, nosztalgia a karácsonyfa körül álló család, a csillogó szemű gyerekek és a meghatódott idősek. Mert jó volt együtt. Öröm volt és öröm ma is látni szeretteinkben a múltunkat és a jövőnket. Hogy nem vagyunk feleslegesek. Valaki akarta, hogy legyünk, hogy növekedjünk. Valaki szeret minket. Valaki büszke ránk. Vagy éppen – az idősebbek oldaláról nézve –, hogy a sok fáradság és áldozat nem volt hiába, hogy van folytatás. Gyerekek, akik talán nem becsülik nagyon, amit mi elvégeztünk, alkottunk vagy „összehoztunk”, talán másként képzelik a jövőjüket. Esetleg nem is ott, nem is abban a házban, amit mi szántunk nekik. Mégis, ilyenkor ünnep táján jó együtt lenni.

Mert messzire szakadtak egymástól a nemzedékek világszerte. Főleg az úgynevezett nyugati világban. Mert a megélhetés jellemző módja – talán nemsokára majd egyre kevésbé – a bérmunka lett. Mindenki a maga munkahelyén. Sokan kiscsaládra méretezett lakásokban, sokan egyedül. Hiszen a „fejlett” világban a puszta fizikai megélhetést egyedül is biztosítani lehet. Mindent készen kapunk. A mindennapi élet szükségleteihez nem szorulunk egy egész együtt élő közösség állandó munkájára. A családról szólva mégis mindig előkerül a nemzedékek közti együttműködés és szeretet témája. Sokak szerint érték, ha az ember, vagy ahogyan egyesek mondják, a „munkaerő” mozgékony, oda vándorol, ott telepszik le egy időre, ahol a gazdaság, a nagyhatalmú, a névtelen éppen a legjobban igényli. Hogy így a nagyszülők is kilométerek százaira vannak az unokáktól, hogy még hetenként egyszer sem tudnak „vigyázni rájuk” – erre kevesen gondolnak. Pedig ilyenkor van alkalom arra, hogy az emlékezet áthidaljon majd’ egy évszázadot. Ilyenkor lehet elmesélni, hogy régen mi volt a szép, mi volt a fontos. Mert más a tankönyvekből értesülni a múltról, és más azoktól hallani mindezt, akik át is élték. És nemcsak ismeretek származnak át ilyenkor, de megtörténhet az értékek átadása is, ami életfontosságú az emberiség történetében. Csak a szeretet teszi ezt a kapcsolatot élhetővé. Mert a beszéd egykönnyen unalmas lehet az olyan gyereknek, akinek a kezéből az okostelefon soha nem hiányzik. Olyan finom, olyan vonzó kifejezés a „közösségi média”. De valóban közösség-e, ami ott létrejön? Valódi emberi találkozás-e, ami ott megvalósul? A személyes szeretet légkörében érik meg az ember arra, hogy szuverén úrként használja a technikát, ne pedig a rabszolgája legyen.

Miért van az, hogy az úgynevezett fejlett, gazdag világ küzd mindig népesedési problémákkal? Talán mert a család csak fogyasztási és nem termelési közösség? Mert nem érezzük a szükségét a segítő kezeknek? Vagy még inkább, mert minél igényesebb egy társadalom, annál több az ügyintézés, a tennivaló, annál magasabb ruházkodási, higiéniai, közlekedési követelményekkel néz szembe az, aki gyermeket vállal? Óvoda, iskola, különórák, szabadon választható, de mégis elvárt programok. Technikai csodák, amiket azért kell megvenni, mert másoknak is van. Mintha mindez egy lenne a sok tünet közül, amelyek azt mutatják, hogy talán csapdába esett egy egész civilizáció. 

És ebben a feszültségben hoz egy pillanatnyi megállást, megpihenést vagy legalább változatosságot az ünnep. Mert a karácsonyhoz hozzá tartozik a csend. „Mialatt mély csend borult mindenre, s az éjjel sietős útja közepén tartott, mindenható igéd az égből, királyi trónodról, ott termett a pusztulásra szánt föld közepén” – így olvassuk a Szentírás lapjain. Ennek az ószövetségi bölcsességnek a beteljesedését fedezi fel Lukács evangélista, amikor elmondja, hogy a betlehemi pásztorok „éjnek idején” őrizték nyájukat a pusztában. Ekkor szólt hozzájuk az angyal. Azzal kezdte az üzenetét, hogy „ne féljetek!”. Ma is ez a karácsony első üzenete. Mert nem pusztán emberi előrejelzések és nem csupán a kiszámítható események alkotják a jövőt. Nem is kizárólag a gazdaság vagy a politika hullámzása határozza meg az életünket, hanem végső soron maga a Gondviselés, amely mögött Isten jóakarata áll az emberiség iránt.

Karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Ő Isten végső és teljes szava az emberiséghez. Az ő életében látjuk meg, hogy az Alkotó sorsközösséget vállalt az emberrel. Mert a Betlehemi Gyermek nem ragaszkodott a gazdagsághoz, a kényelemhez, a társadalmi megbecsüléshez, de nem akart lemondani arról, hogy családba szülessen, hogy szeretet vegye körül. Ezért is mondjuk, hogy a karácsony a család ünnepe is. Aki az idén nem tud családi körben ünnepelni, látogassa meg legalább a rokonokat vagy a barátokat, legyen egy jó szava mindenkihez. Aki pedig képes rá, hogy örömet szerezzen másoknak, ezt el ne mulassza, mert ettől lesz boldog a saját karácsonya is. 

És ha az ünnep idején megjelenik közöttünk a szeretet, az azt jelenti, hogy az éjszaka nappallá változott, és most már mi is tovább tudjuk adni a fényt, ami egyszer majd minden sötétséget legyőzve beborítja a világot. A karácsony tehát a remény ünnepe is. Értelmet ad az időnek, életünknek és a történelemnek, tartalommal tölti meg a napok és az évek sorát. Biztonságot ajándékoz nekünk, mert minden önpusztító mohóság és minden háborúság, minden elkeseredett küzdelem és minden sikertelenség, minden testi és lelki szenvedés ellenére végül mégis a szereteté az utolsó szó, mert ő az a Világosság, aki a világba jött, és minden embert megvilágosít. Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!

Erdő Péter
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/136719/A_karacsony_es_a_csalad