Duray Rezső, a Magyar Szövetség szenci járási titkárának véleményére voltunk kíváncsiak, miként látja a magyar párt jövőjét, és mit gondol az etnikai politizálásról. A rendszerváltozást követően több mint harminc évig volt a magyar párt szenci városi szervezetének elnöke, járási elnöke és az országos tanács tagja, egykori megyei képviselő, nem mellesleg a Szenc és Vidéke Társulás elnöke... (szerk.)

Ahogy meséli, már a kezdet kezdetén is voltak ellentétek, egyet nem értések a párton belül, az összhang sosem volt tökéletes, de nem voltak annyira szembetűnők az ellentétek, mint napjainkban. Amikor a magyar párt bekerült a parlamentbe, akkor pedig túlzott elvárásokkal kellett szembenéznie, az akkori minisztereink rendre kapták a fejmosást a falvak vezetőinek részéről, mert a kritizálók nem voltak tisztában a kormánytisztviselők hatásköreivel. Az országos tanács ülései kemény hangulatban folytak.

Most azt látom, hogy sok dolog titokban marad, nincs kimondva, ami bizonytalanságot jelez. Nincs például semmiféle tájékoztatás az országos elnökségi ülésekről, ez régen nem így volt. Működtek a szakbizottságok és az alapszervezetek, rendszeresen tartottunk lakossági fórumokat. Ezekről írásos beszámolók születtek. Jómagam a Csemadok üléseit is kihasználtam arra, hogy tájékoztassam az embereket arról, mennyire fontos bekapcsolódni a politikába, mennyire létkérdés, hogy elmenjenek választani. Konkrét példákon szemléltettem, hogy a magyar képviselők mit tudnak tenni a közösségért, de csak abban az esetben, ha rájuk voksolnak” – idézi fel a szórványmagyarok közt szerzett tapasztalatait. Hozzáteszi: ha felülről fog építkezni a párt, akkor nem sok jót remélhetünk, mert nem ehhez voltunk hozzászokva az elmúlt évtizedekben.

Szenc és környéke hatalmas betelepülési hullámmal küzd, a magyarság aránya csökken, egyre nehezebb elérni, hogy egy-egy képviselő-testületbe vagy a megyére magyar ember kerüljön. Örömmel nyugtázza ugyanakkor, soha nem volt annyi elsős a szenci magyar iskolában, mint idén, és ugyanez mondható el a féli magyar alapiskoláról is.

„Olvastam portálukon az eddig megjelent a véleményeket, sokan a megszólalók közül rátapintottak a lényegre, jómagam a tájékoztatásban, az emberek közé járásban, témák felvállalásában látom a sikeresség esélyét.

Most is olvasom, hogy az óvodák finanszírozását az állam fogja biztosítani. Nem hinném, hogy ebből nekünk valami pluszunk lenne. A fejpénzrendszer a támogatás csökkenését fogja magával hozni, az óvodavezetők pedig a polgármester nyakára fognak járni plusztámogatásért. Erről miért nincs véleménye a Magyar Szövetségnek?” – teszi fel a kérdést.

Duray Rezső szerint a fiatalítás is elengedhetetlen, mert az újabb generációkat is meg kell tudni szólítani. Ők a szenci járásban már tettek is efelé lépéseket.

Az eddig a témában megszólalók közt eddig még nem találtam utalást arra, hogy hiába fogunk mi itt szenzációs programokat, víziókat felvázolni, kidolgozni, ha a szlovák pártok listáján indulnak magyar nemzetiségű képviselő-jelöltek is. Ez teljes valójában megmutatkozott a legutóbbi választásokon. Ódor Lajos 294 ezer karikát kapott, és biztosak lehetünk abban, hogy azoknak legalább harmadát magyar emberek adták. A Dunaszerdahelyi járásban 7 ezer karikát kapott, a Komáromi járásban 3000-ret, az Érsekújváriban közel 6 ezret és még sorolhatnám.

Több éve készítek statisztikákat, és úgy gondolom, hogy a magyarlakta járásokban rá leadott szavazatok nagyjából 70 százaléka magyar emberektől származott. Éppen ezek a számok hiányoztak most nekünk az EP-választáson. Hamran István, Grendel Gábor szintén szlovák pártok listáján indultak, ugyancsak sok szavazatot vittek el” – mutat rá a sorozatos kudarcok lehetséges okára.

A megoldás szerinte az lehetne, hogy ezeket a magyar nemzetiségű politikusokat még időben be kellene „csatornázni”, meg kell szólítani, a Magyar Szövetségbe hívni, mert 100 ezer szavazattal nem lehet elérni a bejutáshoz szükséges 5 százalékot.

Ellenünk indulnak, gyengítik a pártot a törpepártokba tömörülő magyarok is. Minden szavazat számít, sokszor megtapasztaltuk már, hogy néhány szavazaton múlott a képviseletünk.

„Ami az elnök személyét illeti, Gubík Lászlót és Becse Norbertet is jól ismerem, mindkettőt hallottam már beszélni, értékes emberek, de meggyőződésem, hogy egyedül nem, csak egy jó csapattal tudnak boldogulni.

A legideálisabb az lenne, ha ezt a csapatot saját maguk választhatnák ki, de ez nehezen megvalósítható. Az új elnöknek olyan személynek kell lennie, aki minden más egyebet félre tud majd tenni és csak a pártvezetői teendőire összpontosítani. Mindenekelőtt véget kell vetni a titkolózásnak, az elhallgatásnak, a választópolgárok felé nyíltan kell kommunikálni, mert zokon veszik, ha ez nem így van. Ha zavart, nem tiszta a beszéd, az a választási urnáknál mutatkozik meg” – fűzi hozzá.

B. Vida Júlia interjúja
forrás: https://ma7.sk/kozelet/duray-rezso-nem-engedhetjuk-meg-magunknak-hogy-a-mas-partok-listajan-indulo-magyarok