Valahogy, mintha 1989 után félreértettük volna a politikai pluralizmus fogalmát. Legyen is az bármilyen töltetű, minden politikai ideológiának helye és joga van a demokratikus palettán, gondolják egyesek. Majd az emberek, választók eldöntik, mi a jó nekik, és sikeresen kiszűrik a konkolyt a búzaszemek közül...
Sajnos nem, nem ez a demokratikus pluralizmus. A pluralizmusnak azon erkölcsi és polgári keretek között kell mozognia, amelyet egy társadalom megszab, mint önmaga jövőképének biztosítéka. Ebben egy erős nemzeti konszenzusnak kell kialakulnia, hogy a pluralizmus, többpártrendszer és népakarat jelenségein parazitáló ideológiák és hatalmi struktúrák ne tudjanak ezekkel visszaélni.
Sajnos társadalmainkon belül mindig is lesznek erők, amelyek önérdekből megpróbálnak tömegeket megmozgatni egy szélsőséges irány felé. Ezért is léteznek jogi keretek, hogy kizárjunk a pluralista versengésből olyan pártokat, amelyek veszélyt jelentenek a közösség egyes rétegeire. Így például ma senki nem indíthat fasiszta vagy terrorizmust szorgalmazó pártot, bár kommunistát még sajnos igen, ami szinte érthetetlen. Nagyon fontos, hogy megértsük, a progresszív pártok pontosan ebbe a kategóriába tartoznak. Nemzet, család, egyén, biztonság és gazdaságellenes radikális ideológiát hordoznak magukban, ezért semmi helyük a politikai pluralizmus palettáján.
A progresszivizmus nem más, mint egy parazita ideológia, amely a modern demokratikus társadalmakat felépítő legalapvetőbb értékekbe furakodott be.
Az emberi jogok, a szolidaritás, a kisebbségek védelme, a menedékjog, a tolerancia, és így tovább. Miért van az, hogy ha ma meghalljuk ezeket a fogalmakat, amelyek néhány évtizede még a békés együttélésre épülő közösségeinket jelentették, ma émelyeg tőlük a gyomrunk? Mert tudjuk, hogy a szolidaritás alatt a progresszív erők bukott ideológiák kartelljét értik; hogy az emberi jogok a deviancia és erőszak legitimálásába torkolltak; a kisebbségek védelme önjelölt áldozatcsoportok javára a társadalom nagy többségének teljes jogfosztásává degenerálódott; a menedékjog az egyén biztonságához és a nemzeti szuverenitáshoz való jog eltörlésévé fajult. A tolerancia pedig a progresszív erők értelmezésében szemet hunyás a beilleszkedésre képtelen, hiper-erőszakos és hiperszexualizált importkultúrák bűnözése felett.
A progresszív politikai erők magát a nyelvet alakították át úgy, hogy a polgári társadalom egykori alapfogalmaira való hivatkozás ma már szinte lehetetlen. Ezért a leghatékonyabb módja annak, hogy megvédjük fiataljaink idealista tudatát az ilyen téveszméktől az, ha rámutatunk a progresszív politikai erők által vezetett országok folyamatban levő összeomlására. Arra, ahogy a humanizmus zászlaja alatt gyakorlatilag lecserélték saját őslakosságukat idegen betolakodókra. Hogy a szexuális jogok nevében kisgyerekeket csonkítanak meg nemileg, vagy ahogy az európai értékekre hivatkozva próbálják elhallgattatni a nemzeti szuverenitást és keresztény Európát támogató erőket. Azt, ahogy a szólásszabadság nevében elhallgattatják a kritikus sajtótermékeket, és ahogy a multikulturalizmus védelmében üldözik a migránserőszak áldozatait.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a progresszivizmusnak mi a valódi célja, mert a környezetén kívül egyidejűleg önmagát is elpusztítja. De a konkrét, gyakorlati végkifejlete szinte minden esetben az adott társadalom rohamos és visszafordíthatatlan iszlamizációja. Kivétel nélkül az összes nyugati nemzet, amely több választási cikluson keresztül bedőlt a progresszív ideológia hazugságainak, először elvesztette a határait, majd utcáit, később városait az iszlamista invázónak. „B” variáns nincs, legalábbis nem ismert. És ezt jó lenne a fiataljainknak is elmagyarázni, főleg Szlovákiában, ahol jelenleg is a legnépszerűbb párt egy nemzeti és kulturális öncsonkítást propagáló banda.
A szélsőbaloldali progresszív pártok kiiktatását a nemzeti pluralizmus politikai színteréből nem rendőrségi úton kell elképzelni. Inkább ha újságíró vagy, nem adsz neki platformot, ha munkaadó vagy, nem szervezel ilyen töltetű képzéseket, ha tanár vagy, nem engeded be őket a gyerekek közé, ha politikus vagy, minden erőddel küzdesz ellenük, és minden alkalmat megragadsz, hogy lerántsd hazugságaikról a leplet. Értsük meg, a progresszív eszmék térnyerésével nem valami demokratikus vita folyik különböző versengő szemléletek közt. Itt nemzeti létről és nemlétről van szó.
Alternatíve mi is lassan beállhatunk a sorba az angol apuka mögé, akit a rendőrök letartóztattak, amikor megpróbálta kiszabadítani kiskorú lányát egy pakisztániak által üzemeltetett észak-angliai bordélyból. Vagy futhatunk az életünkért, mint a napokban a spanyol kisváros, Torre Pacheco lakói, ahol marokkói tinédzserek rendszeresen szabályos hajtóvadászatot tartanak a helyiekre. Tavaly napi 28 nemi erőszak történt Svédországban, ezeknek közel fele kiskorú áldozat volt. Ha progresszívekre szavazol, ezt kapod, nem pedig azt, amit a színes szórólapjaikon reklámoznak.
A progresszív, ha úgy tetszik „woke” eszmék nem legitim résztvevői a demokratikus vitának. Ezek egy extrémista, velőig emberellenes eszmék, amelyek a jóléti társadalmak degeneratív folyamatainak a végtermékei.
A fiataljaink nagy többsége ma teljesen kiszolgáltatott ezeknek Szlovákiában - oktatási intézményeink, a sajtó, a szórakoztatóipar ontja magából ezt a mérget. Az Egyesült Államokban négy év szélsőbaloldali rezsim után már megkezdődött a „reconquista”, Lengyelországban és Csehországban is felébredtek a nemzeti erők. Szlovákia még mindig alussza Csipkerózsika álmát, és arról álmodik, hogy majd valaki más megküzdi helyettük ezt a csatát. A „mi úgyis túl kicsik vagyunk ehhez” Fico doktrína. Mi viszont ne várjunk másra, üljünk le fiataljainkkal, gyermekeinkkel beszélgetni. Adjunk nekik egy esélyt, amilyenben nyugati társaik már nem reménykedhetnek.
Deme Dániel forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/meg-tudjuk-e-vedeni-a-fiatalokat-a-progressziv-ideologia-utvesztojetol