Kérdezzék csak meg maguktól, kedves olvasók, tudnának-e idézni akár egyetlen mondatot is a mai Európai politikai elittől? Megmaradt-e emlékezetükben egyetlen olyan bölcsesség is a jelenlegi csúcsvezetőktől, amiből inspirációt tudtak meríteni?... 

Nekem, per pillanat, csak a brit külügyminiszter, David Lammy válaszai jutnak eszembe, aki egy kvízműsorban Marie Curie-t összekeverte Marie Antoinettel, de mondjuk annyiban igaza volt, hogy egyikük sem élte meg az idős kort. És amikor ugyanott megkérdezték tőle, ki követte a trónon Henrik VIII.-at, csúcspolitikusunk válasza Henrik VII. volt. Szóval az ilyen halhatatlan mondatok örökre beköltöztek politikusaink műveletlenségétől megtépázott tudatomba.

Azt hiszem azért ez a jelenlegi vezetőink kifogyhatatlan ostobaságtárából önkényesen kiragadott példa is elegendő arra, hogy szemléltessem a helyzet súlyosságát. Talán már ebből is kezd kirajzolódni mai Európánk problémáinak valódi forrása. Igazán szembeötlő az a tény, hogy kontinensünket hányatott történelme során még sosem uralta egy olyan krónikusan fantáziátlan, tudatlan, inspirációt nélkülöző elit, mint ma. A valódi politikai harcteret jellemző erő, hatalomvágy, kíméletlenség korát, amelyről úgy gondoltuk, sosem sírjuk vissza, mára felváltotta a bürokraták és technokraták által gerjesztett gyengeség kultusza, a tehetségtelenek kartelljei, és egyfajta összeurópai szolidaritás a tudatlanságban.

Ebben a kontextusban Konrad Adenauer jut eszembe, aki szerint „tekintettel arra, hogy Isten korlátozta az ember intelligenciáját, igazságtalannak tűnik, hogy nem korlátozta a hülyeségét is”. És hol vannak olyan szellemes politikai gyöngyszemek, mint Winston Churchill megállapítása, miszerint „a demokrácia ellen szóló legjobb érv egy ötperces beszélgetés egy átlagos választóval.”

Vagy Margaret Thatcher igencsak aktuális megállapítása, hogy „a szocializmus problémája, hogy végül elfogy a mások pénze.” De akár a Charles de Gaulle-i típusú intellektuális dilemmák, aki azt mondta, „a politikában vagy az országot, vagy a választókat kell elárulni. Én inkább a választókat árulom el.”

El tudjuk képzelni, hogy egy mai brüsszelita, vagy az európai fősodor bármelyik politikusa egy ilyen gondolatot fogalmazzon meg vidéki postai könyvelő szintű tudatocskájában? Amikor a hatalom olyanok kezében van, akik úgy fogalmaznak: „mindannyian békét akarunk Ukrajnában. Ehhez Ukrajnának erős pozícióban kell lennie. Ma terjesztjük elő javaslatunkat egy 90 milliárd eurós hitelre. Egy erős Ukrajnáért a harctéren és a tárgyalóasztalnál.” Ezen mondatok tagolása nem az én stilisztikai analfabetizmusom eredménye, hanem az európai bizottság elnökéé. Szóval komolyan, hogyan várhatunk más eredményt, mint a versenyképesség totális degradálódását és Európánk teljes irrelevanciába való süllyedését, ha a legmagasabb vezetőink úgy fogalmaznak, mint nyolcéves Lacika a földrajzdolgozatában?

Sajnos mindezt persze az ellenfeleink és észreveszik. Nem véletlen, hogy a Muszlim Testvérség globális iszlamista mozgalom kivárta, hogy Európa legerősebb országa élére egy Angela Merkel színvonalú tragikomikus karakter kerüljön, mielőtt megindították volna a migránsinváziót.

Egy olyan, aki szentül hitt abban, hogy ha lélegzetvétel nélkül, éveken keresztül ismételjük azt a mantrát, hogy „európai összefogás és szolidaritás”, akkor valahogy, csodálatos módon minden problémánk megoldódik. Nézzünk csak végig a mai Európán, hogy valóban sikerült-e ez a mesterterv, annak ellenére, hogy még mindig szünet nélkül ismétlik ezt az elképesztően üres és értelmetlen frázist.

Persze észrevették mindezt az oroszok is. Nem kell meggyőzni senkit arról, hogy 2014-ben egy pillanatra sem dőltek be az amerikai rendezésben bemutatott kijevi forradalmi demokrácia színjátéknak, ezért is léptek egyet a geopolitikai sakktáblán, jó mélyen az ukrán határ belsejébe. És amikor 2022-ben áttekintettek az óceánon, és megállapították, hogy a „szabad világ vezetője” valójában egy totálisan demens gerontológiai díszpéldány, akinek a fagylalt elolvad a kezében, mert elfelejti, hogy tartja, úgy gondolták, ezt túlságosan jó történelmi pillanat arra, hogy ignorálhassák. Helyesen gondolták.

A napokban Putyin egyik tanácsadója, Szergej Karaganov, egy interjú során szintén úgy fogalmazott, hogy az európai vezetés sosem volt intellektuálisan olyan mélyponton, mint napjainkban. Igen, amikor már az oroszok vetik a szemünkre, hogy együgyűek vagyunk, tényleg súlyos a helyzet.

Karaganov szerint 1968 diákforradalmai idejében kezdődött a hanyatlás, amikor a marxista ideológiai indíttatású mozgalmak tönkretették az európai egyetemeket. Ebben van némi igazság, mert valóban itt kezdődött a neomarxista kultuszok egyetemi térhódítása, a képességek és teljesítmény helyettesítése mesterségesen meghatározott áldozatcsoportok által, a sikeres és életképes szemlélet démonizálása, és a racionalitás cseréje ideológiára. Ez a politikai környezet nevelte ki magának azt a bürokráciát, amely megfelel az általa megfogalmazott fehér, keresztény ember sztereotípiájának, vagy inkább karikatúrájának: saját kultúráját elnyomóként felfogó, öngyűlölő, történelmileg tudatlan pszeudo-elit. A David Lammyk, Ursula von der Leyenek vagy Kaja Kallasok.

Tény, hogy az ostobaság megreformálhatatlan, ezért is fog szétesni az EU belátható időn belül. De a jó hír az, hogy már fel-felütik a fejüket olyan hangok az európai patrióta nemzeti oldalon, amelyeket érdemes meghallgatni.

Ezek mind olyan politikusok, akik fiatal koruktól a nyugati neomarxista elnyomás ellenszelében élesítették intellektuális fegyvereiket, és lettek komoly küzdőpartnerekké. Többükkel volt szerencsém találkozni, spanyolokkal, németekkel, osztrákokkal. Még nincs köztük Churchill vagy Adenauer, de erős, végtelenül bátor és karakteres politikusok kezdik megadni a legalsó közös nevezőre lebutított kontinensünknek az ellenállás hangját.

Deme Dániel
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/europa-az-intellektualis-pigmeusok-koraban