Akik a magzatgyilkosságot divatosan csak „komplexnek” hívják. Van már törvény, amely nem tekinti bűncselekménynek...
A napokban hagyta jóvá a brit parlament felsőháza azt a törvénymódosítást, amely már nem tekintené bűncselekménynek azt, ha egy nő a 24 hetes moratórium után is megszakítaná a terhességét, akár a szülés pillanatáig. A módosítás szerint ugyan az orvosoknak és abortuszklinikáknak továbbra is tilos terhességmegszakítást végezni a 24-ik hét után, de egy terhes nő akár a szülési fájdalmak kezdete után is megölheti születendő magzatát. Miért is ne, elvégre is, ahogy a hála Istennek gyerektelen Macron elnök mondá, az abortusz alapvető emberi jog, amit minden eszközzel védeni kell. És így kerültünk mára egyetlen egy lépésre attól, hogy ez a sátáni pszeudo-nőjogi ideológia a már megszületett gyermekeinket is legitim prédának tekintse. Bármilyen mélyre dugjuk is a fejünket a szembesülés elől, a valóságban így is már csupán karnyújtásnyira vagyunk ettől.
Nem szeretnék sok időt tölteni azzal, hogy elemezzem annak a végtelenül nihilista, perverz és eszelős ideológiának a logikáját, miszerint minden korlátozás nélkül tegyük a terhes nők kezébe a döntést arról, hogy a terhesség utolsó napjaiban levő, teljesen fejlett, életképes magzatuk él-e vagy hal. Mint az a brit nő, aki 34-ik héten vett be abortusztablettát, mert a gyermek egy afférból származott, és nem akarta, hogy a férje megtudja. Ha már alapjog, nemde?
Egy normális ember itt feltenné a kérdést, hogy valójában milyen problémát is akar megoldani ez az új törvény, ami szebbé, jobbá, igazságosabbá tenné a világunkat? Nekem hirtelen semmi válasz nem jut eszembe. Akik a lordok házában támogatták ezt a javaslatot, ismert radikális feminista személyiségek, mindössze azzal érveltek, hogy bíznunk kell a terhes nőkben, hogy ilyen esetekben csakis jó a döntést hozzák meg. Gondolom nem kell senkinek magyarázni, hogy ez miért lehet nagyon rossz ötlet egy olyan országban, ahol a drogfogyasztás egyre nagyobb arányban terjed, vagy ahol a lakosság importált tíz százalékánál a nő a férfi tulajdona.
Ami viszont a legszörnyűbb az egész gusztustalan afférban, az az egyházak ambivalens reakciója volt. Itt ott egy cikkecske valami katolikus lapban, amit a kutya sem olvas, semmi tüntetés, semmi nyilvános felháborodás.
A legjobb Sarah Mullally, a woke, migráció- és LMBTQ párti, liberális Canterbury érsek asszony reakciója volt. Ugyan a lordok házában kiállt az emberi élet sérthetetlensége mellett, ezt a pozícióját azon nyomban relativizálta is azzal a kijelentéssel, hogy de az egész kérdés jogilag, morálisan és gyakorlati szempontból olyan „komplex”. És a nők olyan „komplex” helyzetekben találják magukat a terhességmegszakítás kontextusában...
„Ne ölj!”, mi a csuda ebben a komplex? Mit kell ezt az egész kérdést ál-együttérzéses romantizált képzetekkel relativizálni? Komolyan, semmi sem szent vagy tabu már az egyház számára? Nincs egy határ, ami után azt mondjuk, hogy „nem”? Meddig akar a nyugati egyház tovább és tovább meghátrálni a szélsőséges liberális eszméknek?
Az egyházban is sajnos gyökeret vert ugyan az az extrém feminista ideológia, amelyik ünnepli az iszlámot, amely haszontárgyként kezeli a nőt, és amelyik egyetlen egyszer sem szólal fel a többszázezer megerőszakolt kislányért, akiket muszlim bandák adnak vesznek egymás közt, mint valami árut. Az ő fő gondjuk e helyett inkább az, hogy lehessen abortusz akár a negyvenedig héten is. Persze a lekritizált iszlamista visszaüt, az emberi magzat nem. És itt el is dőlt a kérdés.
Azt tudták, hogy a magzat már a 25-ik héttől felismeri az édesanyja hangját? Neki az a hang a biztonság, bizalom. Kimondani még nem tudja, hogy anyuka, de már érzi. Ellenben miért kell belenevelni a nőkbe azt a gondolatot, hogy ez a kis ember csak egy tárgy? Ha az anya cserbenhagyja, kinek a dolga maradt megvédeni ezt a védtelen apró életet egy olyan történelmi korban, amikor az anyaságot valamiféle patriarchális archaikus szemlélettel azonosítják? Amikor olyan tanulmányok jelennek meg, hogy mennyivel csökkenthetjük a klímahatásunkat, ha nem vállalunk gyermeket? És amikor száz és százmilliós állami támogatásokat kapnak abortuszklinika hálózatok, amelyek további száz és százmilliót keresnek a megölt magzatokból nyert őssejtekkel? Milyen üzenetet küld az is, amikor börtönbüntetést kap egy keresztény hívő, aki csendben imádkozik abortuszklinikák közelében, miközben nagylelkűen ünnepelik az ezrével imádkozó muzulmánokat Európai főterein, sugárútjain?
A mai ideológiai háború a gyermekeink ellen már magzatkorukban kezdődik. Az abortusz már nem egy kényszerhelyzet, egy ritka, életmentő beavatkozás, hanem egyesek számára egy büszkén a mellükre kitűzött „alapjog”.
Egy sötét kultusz első lépése, amely folytatódik a gyermekeink természetes nemi identitásának tudatos lerombolásával, sterilizáló, nemváltoztató sebészeti beavatkozások népszerűsítésével, a gyermekek korai szexualizálásával, és a család démonizálásával. Az egyházainknak ilyen helyzetben világosan kell látniuk és határozottan cselekedniük. Nem pedig alibista módon „komplexitásra” hivatkozni, és cinkosan nézni, ahogy meg nem született gyermekeink soha nem kapnak esélyt arra, hogy megtapasztalják a krisztusi és anyai szeretetet. Ez nem politika, ez alaptisztesség és alapkötelesség. Gyermekeink ügyében nem lehet a marxista halálkultuszoké az utolsó szó.
Deme Dániel forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/keresztenyek-akik-a-magzatgyilkossagot-divatosan-csak-komplexnek-hivjak kezdőkép: pixabay.com
U.I. (szerk.): Ezek után még mi jöhet?! Pl. talán az, hogy a csecsemő megölhető (meggyilkolható!) lesz születése után 6 hónapos koráig, mert lehet, hogy azért sír, mert kéri a "kivégzését"!