Mindenki számára evidens ugyanis, hogy Ukrajna egy „sohasemvolt-sohasemlesz” ország, amelynek látszólagos léte kizárólag az amerikai birodalmi transzferekre épül...
Ahogy manapság az uralkodó média-nyelv fogalmaz Donald Trump amerikai elnök megint „mondott egy erőset”. Pontosabban „egyet mondott, kettő lett belőle”. De haladjunk sorjában, két olyan erős mondata is bekerült a legfőbb hírek közé, amelyek, mint a papírlap két oldala valójában összetartoznak, sőt ugyanarra a kimondhatatlan lényegre utalnak. Az egyik mondás a harmadik világháború első (ukrán) frontjára vonatkozik, a másik viszont a második (közel keleti) frontra.
Az első erős mondás szerint az orosz elnök már készen áll a háborút lezárni hivatott béke elfogadására, míg az ukrán elnök még nem. Meg is fedte éppen ezért az ukrán elnököt, mert, mint mondta vele most már nehezebb tárgyalni, mint az orosz elnökkel. És ilyenkor az ember elgondolkodik kissé. Például arról, hogy mégis „miről” tárgyalna az amerikai elnök az ukrán elnökkel. Mindenki számára evidens ugyanis, hogy Ukrajna egy „sohasemvolt-sohasemlesz” ország, amelynek látszólagos léte (valójában nem létezik, csak „fennáll”) kizárólag az amerikai birodalmi transzferekre épül, amelyeknek konkrét finanszírozását most már Európára „tolta át”. Ha az amerikai birodalom (és az ő „megbízásából” Európa) nem szállítana folyamatosan fegyvert, lőszert és több száz milliárd dollárt e nem létező csak fennálló (az amerikai birodalom kegyéből létező) képződménynek, akkor az napok alatt teljesen összeomlana. Mégis miért és miről kellene az amerikai birodalomnak „tárgyalnia” az általa „csinált” ukrán uralmi struktúra vezetőjével? Tárgyalás helyett sokkal egyszerűbb, gyorsabb és főként olcsóbb lenne, ha azonnali hatállyal megszüntetne minden támogatást, és az „ország” automatikusan összeomlana, éppen ezért valójában bőven elég volna e támogatás megvonásának kilátásba helyezése is ahhoz, hogy az ukrán bábállam vezetője azonnal teljesítse utasításait.
Ha az ukrán államfő „nehezebb” tárgyalópartner, mint az orosz elnök, akkor annak csak egy oka lehet, az, hogy nem az amerikai elnök a valóságos főnöke, hanem „valaki más”. Mielőtt azonban e titokzatos „valaki más” személy azonosságának feltárásába bele kezdenénk, lássuk a másik erős mondást a „második” ukrán frontról, a Közel-Keletről. Donald Trump úgy fogalmazott, hogy Irán megvan semmisítve, és ÍGY megnyílt az út (így csupa nagybetűvel) a Harmónia, a Biztonság és az Örök Béke felé. (Az Örök béke amúgy Immanuel Kant német filozófus 1795-ben publikált esszéjének a címe volt, feltehetőleg ez ragadhatta meg Donald Trump képzeletét.) Utoljára 1988-89-ben hallhattunk Francis Fukuyama amerikai stratégiai elemzőtől hasonló szavakat. A történelem vége című esszéjében ugyanis azt írta, hogy a liberális demokrácia és szabadpiac társadalmi-gazdasági kombinációja minden létező világok legjobbika, nem érdemes tehát tovább kísérletezni, mert ennél jobb berendezkedés eleve nem létezhet senki számára, így készen áll az univerzális, időtlen időkig fennálló végleges berendezkedés az egész emberiség számára. Nos, az azóta eltelt lassan negyven év nem hozta el az örök békére épülő jólét, harmónia és biztonság korszakát, elhozta ezzel szemben a most kibontakozó harmadik világháborút és ahogy ez kinéz, ez sokkal inkább az örök háború, mint sem az örök béke kora. (Líbia, Szíria, Irak és Afganisztán sokat tudna mesélni arról, hogy miért is vélték úgy, hogy számukra nem feltétlenül lenne adekvát berendezkedés a liberális demokrácia szabadpiac kombó, de mostanában nincsenek igazán „mesélős” kedvükben.)
Itt kapcsolódik össze a két erős mondás, vagyis, hogy bár Ukrajna legjobb esetben is csak amerikai birodalmi bábállam, mégis dacol az amerikai birodalom akaratával, akárcsak Irán is dacol az amerikai-izraeli „egytest” birodalom, bár úgy általában megsemmisítő erejű, ám konkrétan Iránt megsemmisíteni egyáltalán nem képes egyesített katonai komplexumával. Mindez azt a feltevésünket látszik alátámasztani, hogy az amerikai elnök semmiképpen nem lehet a „végső cselekvő”, hanem neki is vannak „főnökei”, akik láthatólag nem igazán elégedettek Donald Trump teljesítményével.
Persze egy végletesen megosztott világban ezen elégedetlenség természete attól is függ, hogy milyen „előjelű” ez az elégedetlenség. Ezzel kapcsolatos dilemmánk megoldását talán segíthetné, ha elgondolkodnánk azon, hogy egyszer csak derült égből villámcsapásként Donald Trump látványosan kiközösítette a konzervatív patrióta kánont megtestesítő MAGA (Make America Great Again Tegyük Újra Naggyá Amerikát) mozgalomból azt a Tucker Carlsont, aki a globális média talán legismertebb személyiségeként igen sokat tett azért, hogy Donald Trump az lehessen, aki. A kitagadás legfőbb oka az volt, hogy Tucker Carlson hangot adott azon véleményének, hogy Amerika valójában nem egyéb, mint Izrael, mint nemzetállam fölé épült világbirodalom „virtuálisan kiterjesztett techno-robotja”. Vagyis, hogy az amerikai birodalom valójában a zsidóság világbirodalmi struktúrájának akarat-végrehajtó mechanikája. Ez az igen kényes és elbeszélhetetlen kérdés köti tehát össze Donald Trump két erős mondását, vagyis Donald Trump mindkét esteben a „főnök” által kifeszített világhatalmi teret próbálja stabilizálni, ám ez láthatólag egyre kevésbé sikerül neki, és lassan saját nemzetállami támogatottságát is ledarálja.
Bogár László forrás: https://magyarhirlap.hu/velemeny/20260323-orok-beke