A legutóbbi európai uniós csúcsértekezleten egy jelentéktelennek látszó epizód újra megmutatta, hogy korunk a narratívák permanens globális háborújának korszaka... 

És ennek nyomán minden hatalmi konfliktus mögött valójában a szavak jelentése feletti uralom igénye húzódik meg. Ennek van egy viszonylag könnyen belátható oka, és ez az, hogy a valóság ma már reménytelenül bonyolult és komplex ahhoz, hogy az emberek többségének esélye se legyen e valóság megértésére. S mivel ez az esélytelenségérzet mindenkiben állandósul, így az emberek nagy része kedvet se nagyon érez ahhoz, hogy valóságos ismereteket próbáljon szerezni. A világ megértése egészen különleges luxussá vált, amelyet legfeljebb azok engedhetnek meg maguknak, akiknek idejük, energiájuk, elszántságuk és kitartásuk kvázi végtelen, márpedig közvetlen piacgazdasági logikával szemlélve ez így egy eleve deficites tranzakció. Kiszámíthatatlanul hatalmas befektetés, lassú és bizonytalan megtérülés, sőt adott esetben még kifejezetten és veszélyesen kontraproduktív is lehet a valóságos tudás, uram, ne szórakozzon velem, mondaná erre egy valamire való befektetési bankár. És bár Francis Bacon szerint a tudás hatalom, ám az igazi hatalom ma már azok kezében van, akik meghatározzák, hogy mi a tudás. Ennek a rejtett és persze „nem létező” tudásmeghatározó hatalomnak a legfőbb törekvése az, hogy állandó felügyelete alatt tartsa a fogalmak jelentését, hogy az így „szigorúan ellenőrzött” szavak aztán csak olyan valóságértelmezési tereket engedjenek létezni, amelyek „meglepő” módon kizárólag a nem létező globális jelentéshatalmi komplexum által látni engedett világot igazolják vissza. És akkor tekintsük át röviden, hogy a bevezetőben említett epizód miként ment végbe a lejátszástechnikai felszínen.

Az alábbi néhány mondat egy, a történésekről szóló tudósítás, és bár értelmezési kerete egyértelmű, viszonylag korrekt beszámoló erről az epizódról. „Az október 16-i európai uniós csúcsértekezleten Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök jelezte, hogy a csúcs eredményeit összefoglaló dokumentumban »férfiak s nők egyenjogúságáról« van szó, és úgy látja, hogy jobb lenne, ha »gender equality«, azaz nemek közti egyenlőség állna a papíron. Ezzel azonnal egyetértett Mette Frederiksen dán miniszterelnök is, ám Orbán Viktor leszögezte, hogy Magyarországon nem használjuk gender equality kifejezést, mert az túlideologizált. Erre aztán a tagállami vezetők egymás után szólaltak fel a témában, a magyar miniszterelnök mellett azonban csak egy vezető állt ki – igaz, ő két személyben –, Andrej Babis cseh miniszterelnök, aki nemcsak a maga, hanem a lengyel kormányfő álláspontját is tolmácsolta. Mateusz Morawiecki karanténban otthon maradt, a cseh kollégáját bízta meg, hogy képviselje.

A szóhasználat olyannyira megosztotta a tagállamok vezetőit, hogy még negyven percen át vitatkoztak róla, a két szemben álló fél többnyire Frederiksen és Orbán volt, a többiek egy-egy mondattal szálltak be, általában a dán kormányfő mellett. Angela Merkel német kancellár pedig azt javasolta, hogy egyik változat se legyen a szövegben, hanem csak hivatkozzanak egy egyenlőségről szóló korábbi dokumentumra. Ezután magyar miniszterelnök szünetet kért, hogy felhívja telefonon Morawieckit, hogy megkérdezze tőle, hogy meddig menjenek el. Végül aztán a szövegbe az alábbi mondat került bele: »Az egyetemes értékek, a megkülönböztetés tilalma, valamint a mindenkit megillető, egyenlő jogok és esélyegyenlőség, a női önrendelkezés elősegítése, a fiatalok bevonása, az oktatás és a készségek, a társadalmi, környezeti és gazdasági fenntarthatóság, továbbá a jó kormányzás és a jogállamiság olyan kulcsfontosságú, horizontális témák, amelyekben az EU szerepet vállalhat.«”

Eddig a tudósítás, és talán érdemes eltöprengenünk azon, hogy ez az első pillantásra talán jelentéktelennek látszó ügy miként is mutatja meg ezt a jelentéshatalmi küzdelmet és mögötte az egész rejtett globális véleményhatalmi rendszert. E jelentéshatalmi háború központi fogalma a gender, amely azért válhatott mára világháborús törésvonallá, mert egy alapvető evidenciát devianciává volt képes átalakítani. Eredetileg ez a fogalom arra utal, hogy a genetikusan meghatározott biológiai nemünk hogyan formálódik a kulturális normák alapján társadalmi meghatározottságúvá. Van tehát egy genetikai-biológia talapzat, amely a társadalmi létünk finom megmunkálási folyamatai nyomán válik azzá, amellyé felnőtt emberi lényként leszünk. Ez tehát az evidencia. Devianciává mindez attól vált, hogy a globális jelentéshatalom szép lassan elkezdte a biológiai meghatározottságot is egyszerű társadalmi konstrukcióként bemutatni mint olyat, amelyet szintén az éppen adott kulturális normák szerint „szabadon” (értsd: tökéletesen manipulálható módon) váltogathatunk.

És innen nagyjából már ismert a történet: az ember legalapvetőbb önazonosságának, a nemi identitásnak a világot irányító erők globális hatalmi komplexum általi dekonstrukciója, szétbontása és tökéletesen önkényes tetszés szerinti visszaépítése. A gender fogalma így jelentéshatalmi csúcsragadozóvá vált, és fegyelmező hatalmi mechanizmusait most már az élet szinte minden területére kiterjeszti. Ez a globális hatalmi gépezet buldózerként próbál letarolni minden ellenállást, mint tette most az európai uniós csúcsértekezleten is. Ám ebből a kis epizódból az is kiderülni látszik, hogy éppen ezért kell minden lehetséges alkalmat megragadni e végzetes folyamat egyértelművé tételére. Talán még nem késő cselekedni.

Bogár László
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201104-jelenteshatalmi-haboru