Az amerikai birodalom kifosztja és eldobja Európát (és ahogy ő képzeli, Oroszországot is), hogy létét meghosszabbítsa, miközben a felette álló főhatalom valójában őt magát kényszeríti önfelszámolásra...
Az európai integráció egész uralmi rendszere történetének legkritikusabb szakaszához érkezett. Az már 1951-ben (az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásakor) és aztán 1957-ben, a Római Szerződéssel életre hívott Európai Gazdasági Közösség megszületésekor is világos volt, hogy mindezzel a globális uralmi struktúra két, nemzetállamok felett álló szintjének (az amerikai világbirodalom és a felette álló „láthatatlan” birodalomkiválasztó hatalom) stratégiai céljait valósította meg az integráció. Vagy egy kicsit még nyersebben fogalmazva, hogy az egész európai integráció kizárólag e két, felette álló világhatalmi szint urainak kegyéből jöhetett létre, és működésének alapvető elveit, sőt, sokszor konkrét gyakorlatát is e két hatalmi szint határozza meg.
Mindez a Jaltában megszületett kegyetlen és cinikus hatalmi diktátum fennállásáig azért volt „legfelsőbb” érdek, mert Nyugat-Európa részben látványtechnikai díszlet volt Kelet-Európa elnyomott népei számára, „ó, a Nyugat, a Nyugat”, ahogy Cseh Tamás énekli, noha az kissé kevésbé kapott hangsúlyt, hogy Kelet-Európa elnyomott népeinek elnyomottsága éppen a globális birodalom érdeke volt, a történelmileg általa legyártott (főként egy Marx nevű ügynökük által fabrikált) „szocializmusnak” elnevezett, brutális politikai kapitalizmus ugyanis sokkal gyorsabban, következésképp sokkal kegyetlenebbül darálta véres péppé a paraszti társadalmat, mint Nyugat-Európában. Márpedig a globális kapitalizmus számára a legfőbb ellenség a hagyományokra épülő, önszerveződő paraszt-polgár, a „nép-nemzet” ahogy mifelénk mondják.
A másik ok pedig egyszerűen az volt, hogy Nyugat-Európát katonai felvonulási terepként, ha úgy alakul, globális lőtérként, fegyverkísérleti bázisként is üzemeltette a NATO, ami a birodalmi katonai diktatúrájának fedőszerveként működött, s működik ma is. Hogy a két birodalmi szint brutálisan megtorolja a diktátumától való legkisebb „elhajlást” is, azt elég vészjóslóan jelezte néhány olyan merénylet, ahol – akárcsak az Északi Áramlat gázvezeték esetében – „csak úgy felrobbantódott” egy-két olyan páncélozott Mercedes, akiknek cafatokra tépett utasai sokat tudnának mesélni (nem tudnak) arról a liberális toleranciáról, amelyet az őket cafatokra tépő uralmi struktúrák önmagukról terjesztenek. Az európai integráció ugyanis nem más, mint a szemérmesen „Európába öltözött Negyedik Német Birodalom”, amelynek egyes uralmi reprezentánsai eléggé el nem ítélhető módon hajlamosak voltak legalább is részben elhinni mindazt, amit a globális birodalom liberális toleranciaügyileg önmagáról hirdetett.
De azért még ebben az elmúlt harminc év során üzemelő „poszt-Jalta” híg moslékban is el lehetett lubickolni valahogy. A keleti periféria országait „rendszerváltás” címén már sokkal alacsonyabb fajlagos költségekkel foszthatták ki (és fosztják ki azóta is) a nyugat európai tőkestruktúrák, akik ennek fejében e néhány cafatokra tépett reprezentáns példáján okulva, cinikus hamis realistaként (Bibó István kifejezésével élve) tudomásul vették, hogy a globális diktátum urai az alapkérdéseket illetően nem nagyon viccelnek. Az európai uralmi struktúrák így egyre ócskábbak és egyre korruptabbak lettek, a kelet-európai népek pedig eleve nem ringatták magukat olyan illúziókba, hogy sorsuk valaha is jobbra fordulhat. „Csak rosszabb ne legyen” mondogatták, de sajnos rosszabb lett! Sőt, a „történelmi rossz” olyan brutális és pusztító energiái vannak most már felszabadulóban, amelyeket a legsötétebb képzelőerővel rendelkezők sem tudtak volna maguk elé vetíteni.
A mostani EU-csúcs minden eddiginél egyértelműbben mutatta meg, hogy Európát egyszerűen eldobós eszközként áldozza be az agonizáló amerikai birodalom. Teszi ezt ráadásul úgy, hogy a felette álló birodalomkiválasztó hatalom valójában éppen őt készül beáldozni, csak még megvárja, hogy elvégezze a piszkos munkát Európát és Oroszországot illetően.
Ukrajna, ez a jobb sorsra érdemes, sohasem volt és most egészen biztosan sohasem lesz ország, pontosabban országnak látszó tárgy uralmi struktúrái végtelen cinizmusa folytán egy horrorisztikus szappanopera látványtechnikai díszleteként mindössze „felületet” ad a két „magasabb” birodalmi szint kegyetlen színjátékához. Csakhogy mivel ez elég költséges mulatság, talán még nem is sejtjük, hogy mennyire az, így ami most elkezdődött, az Európa népeinek a minden eddiginél brutálisabb kifosztása. Európának kell ugyanis megfizetnie ennek az önfelszámoló háborúnak a költségeit, amelyet részben az amerikai birodalom vív, hogy agóniáját e kifosztással meghosszabbítsa, részben pedig az amerikai birodalmat öngyilkosságra kényszerítő birodalomkiválasztó hatalom.
Az amerikai birodalom kifosztja és eldobja Európát (és ahogy ő képzeli, Oroszországot is), hogy létét meghosszabbítsa, miközben a felette álló főhatalom valójában őt magát kényszeríti önfelszámolásra azzal, hogy az elhúzódó háború abszolút nyertesévé fő ellenségét, Kínát teszi, és bónuszként még a legyengített és Európából Ázsiába áttolt Oroszországot is ajándékként adja át, mint Kína leendő északi tartományát, bravó, Amerika, csak gratulálhatunk, igazi telitalálat, csak így tovább!
Az Európai Unió urai most e kettős rituális öngyilkosságot akarják végrehajtani, azt remélve, hogy már sem az egyes tagországok uralmi struktúrái, sem a tagországok népei nem rendelkeznek az önreflexió olyan minimumával sem, amely egyáltalán lehetővé tenné ennek megértését, az összehangolt cselekvésről már nem is beszélve. A következő egy év során eldől, hogy valóban így van-e.
Bogár László forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20230703-csucs-a-melyben