Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című könyvének már a címe is önmagáért beszél, és ha a mű fő üzenetének lényegét próbáljuk összefoglalni, akkor úgy kellene fogalmaznunk, hogy a „csinált” nemzetek nyomorúsága...

A romániai elnökválasztás most jó alkalom arra, hogy eltöprengjünk azon, térségünk évszázadok óta ismétlődő tragédiáinak sora miért nem szolgált elég tanulságul ahhoz, hogy e mintázatokat megértsük.

A kérdés mélyebb rétegeinek megértéséhez először a nemzet fogalmát kellene szemügyre venni, és megérteni azt a folyamatot, amelynek során a szakrális történelmi nemzetekből a globális pénzhatalmi rendszer által konstruált hamis nemzetek egész sora lett „csinálva” ebben a Baltikumtól a Balkánig tartó régióban, amelyet a történészek egy része nem véletlenül nevez Köztes-Európának.

A térség és a területén élő népek mindig a körülöttük levő nagy birodalmak „gravitációs” terének fogságában vergődtek. Károly Róbert magyar király azért kezdeményezte 1335-ben a cseh és lengyel királlyal tartott visegrádi találkozót, hogy ezzel is jelezze, a térség nemzeteinek kizárólag a sokoldalú együttműködés elmélyítésével nyílik tartós esélye arra, hogy elkerüljék a birodalmi gravitációs tér perturbációinak romboló hatását. Nagyon fontos azonban tudatosítanunk azt a tényt, hogy ez még a szakrális történelmi nemzetek korszaka, amikor például a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországának minden lakója, függetlenül nyelvétől, kultúrájától, egyenrangú alattvalója volt a Szent Koronának és az annak szolgálatát ellátó magyar királynak. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a 19. század folyamán, amikor a hamis történelemértelmezés szerint az európai nemzetek „öntudatra ébredése” lezajlik, akkor valójában valami egészen más megy végbe, mint amit ez a hamis történetírás sugall.

A „hosszú 19. század”, vagyis az 1815-től 1914-ig tartó európai hatalmi rend három kontinentális hatalma által létrehozott „Szent Szövetség” nevével arra utalt, hogy a porosz király, az osztrák császár és az orosz cár pontosan tisztában volt azzal, hogy ők már csak bábfigurák, az Európa (és az egész világ) felett uralkodó globális pénzhatalmi rendszer marionett figurái, akiknek erejéből már csak arra telik, hogy a „szent” jelző használatával utaljanak az addigra már végleg elveszett szakralitásra. És egyben arra, hogy tudatában vannak annak a pusztító folyamatnak, ami felbomlasztásuk érdekében zajlik, és amelynek legfőbb fegyverét az éppen ez által a globális pénzhatalmi rendszer által konstruált hamis álnemzetek jelentették.

E „csinált” nemzetek legfőbb funkciója az volt, hogy a „világszabadság” hamis jelszavaira épülő hisztériakeltéssel, permanens polgárháború gerjesztésével belülről gyengítsék és végül lerombolják ezeket a birodalmakat, amelyek uralkodói ugyan már csak bábfigurák, de egyben az utolsó „védművei” voltak a szakralitás maradványainak. Például egy darabig sikeresen akadályozták meg a termőföld kereskedelmi árucikké történő lerontását, ami a globális pénzhatalmi rendszer számára a legfőbb és egyben utolsó nagy akadály volt a térség totális kifosztásához.

Az ebben a „hosszú 19. században” legyártott hamis „csinált” nemzetek cinikus uralmi csoportjai által gerjesztett polgárháború vezetett végül az első világháború kiprovokálásához és a szakralitás maradványait még némileg megtartani képes birodalmak lerombolásához, és benne a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországának brutális és véres feldarabolásához. Ma már minden „győztes” csinált nemzet pontosan tudja-érzi, noha ez a legfőbb tabu, hogy a térség minden lakója jobb helyzetben volna és méltóbb életet élhetne, ha a történelmi Magyarország legalább „integrációs keretként” megmarad, de ma már ennek intézményes visszaállítása nem értelmezhető.

Ám az is egyre világosabb, hogy a minden eddiginél pusztítóbb új világrendszerváltás végzetes következményekkel járhat e térség minden csinált nemzete számára. A tét tehát az, hogy képesek-e a térség uralmi elitjei ennek a felismerésére. A lényeg, hogy a formálódó „háromtest birodalom” mindegyik „teste” (Egyesült Államok, Kína, Oroszország) gyenge, befolyási övezetekre osztott, kifosztható Európában érdekelt, és erre kétféle egymással rivalizáló válasz látszik kibontakozni Köztes-Európában. Az egyik magyar kezdeményezésre a „Monarchia” történelmi repríze, egy osztrák, magyar, cseh, szlovák Szerbián keresztül a Balkán felé nyitó kínai–orosz protektorátus, a másik viszont egy militáns, agresszív, példátlan gyorsasággal militarizálódó Lengyelország által dominált „cordon sanitaire”, amely magába „darálná” a Baltikumot és ami Ukrajnából marad. Ez viszont egy agresszíven orosz- és németellenes komplexum, ami egyértelműen amerikai birodalmi „platform” lenne.

A térség egésze s persze a román társadalom számára az igazi tét, hogy Románia melyikhez csatlakozik. Így válik érthetővé, hogy brutális diktátummal miért kellett megsemmisíteni az előző román elnökválasztás eredményét az akkor regnáló amerikai óbirodalom részéről, illetve, hogy miért engedi az újbirodalom, hogy a román választó visszavágjon, és ezzel megnyíljon az esély arra, hogy Románia inkább a „Monarchia” tömbjéhez csatlakozzon. Ez az igazi tétje a román elnökválasztásnak, és a magyarság számára szó szerint létkérdés, hogy e többszörösen megtekert birodalmi hamis valóság ködfüggönyén átlátva helyesen döntsön.

Bogár László
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20250518-csinalt-nemzetek-nyomorusaga