Az egyre degeneráltabb parazitaként működő birodalom nemcsak az egész világot, hanem saját nemzetállami talpazatát is korlátlanul kifosztható erőforrásmezőként tételezi...
Az Amerikai Egyesült Államok gazdasági teljesítményét tekintve a világ leggazdagabb országa, és az egy főre eső jövedelmeket tekintve is a világ leggazdagabb országainak egyike. Okkal gondolhatnánk tehát azt, hogy az ott élő több mint háromszázmillió ember testi-lelki egészsége is a legjobbak között van, ám a valóság más. Nagyon más! Minden ezzel kapcsolatos elemzés azt erősíti meg, hogy az anyagi gazdagság és az általános egészségi állapot között szoros pozitív korreláció van, vagyis minél gazdagabb egy ország, annál jobb az egészsége is.
Azon persze érdemes lenne elgondolkodni, hogy az anyagi gazdagság magas szintje teszi-e lehetővé a jó egészséget, vagy a jó egészség nyitja-e meg az utat a magas anyagi jólét felé, hisz mindkét logika érvényesnek látszik. Ám mint minden ilyen sztochasztikus kapcsolati rendszerben, mindig vannak olyan esetek, amelyek egyáltalán nem illeszkednek az általános trendbe. Vannak olyan országok, amelyek anyagilag ugyan szegények, de mégis igen jó a népesség általános egészségi állapota, és fordítva, egy viszonylag gazdag országban is lehet kifejezetten rossz a népesség testi-lelki egészsége. Hogy most egyetlen összehasonlításban egyszerre mondjunk példát mindkettőre, Kuba és Vietnam anyagilag szegény országok ugyan, de mindkét országban magasabb a születéskor várható átlagos élettartam, mint az Amerikai Egyesült Államokban. Míg a gazdasági mutatóit tekintve az Amerika a világ 203 országának egyikeként mindig benne van az legjobb tíz ország csoportjában, az általános egészségi állapotát tekintve csak a 47. helyen áll, és nemcsak Kuba és Vietnam előzi meg, hanem mondjuk Szlovénia és Csehország is.
Fontos azonban hozzátenni ehhez, hogy közben az Amerikai Egyesült Államok toronymagasan vezet az egy főre jutó egészséggel kapcsolatos kiadások terén. Még az egy főre eső jövedelmüket illetően az Amerikánál gazdagabb országok (például Luxemburg, Svájc, Svédország) egy főre eső egészségkiadásai is eltörpülnek az amerikai kiadások mellett. Például Chilénél majdnem tízszer többet költ egészségre egy főre vonatkoztatva Amerika, a két ország népességének általános egészségi állapota viszont nagyjából azonos. Hozzátartozik az összképhez persze az is, hogy az összesen egészségre fordított anyagi erőforrások eloszlása Amerikában elképesztő szélsőségeket mutat, hisz az anyagi mutatóit tekintve alsó 50 százalékot alkotó amerikaiak az egészségre fordított összegek mindössze 2 százalékával rendelkeznek, míg a másik „szélen”, a leggazdagabb egy ezrelék a források nagyjából a 10 százalékát használja el. Alig van olyan ország a világon, ahol ennyire szélsőséges lenne az egyenlőtlenség az egészségjavakhoz való hozzáférés terén.
Az utóbbi évek során született elemzések megrendítő összefüggéseket tártak fel, legfőképpen azt, hogy most már lassan egy évtizede folyamatosan csökken a születéskor várható élettartam, és relatíve itt volt a világon a legmagasabb a covid alatt és azóta is a többlethalálozás.
A többlethalálozás azt jelenti, hogy az előző évek általános trendjéhez képest lényegesen magasabb a halálozási ráta szinte minden korcsoportban, illetve a rasszokat illetően. A legdrámaibb romlás az elmúlt évszázad során a legjobb egészségmutatókkal rendelkező „non-hispanic white”, vagyis nem latin-amerikai eredetű fehér emberek népességcsoportjában ment végben. A középosztályhoz tartozó középkorú fehér nők halálozási rátája most már lassan húsz éve emelkedik, és ezen belül is sokszorosára emelkedett a kábítószer-túladagolás nyomán bekövetkező halálesetek száma. Elképesztő gyorsasággal növekszik a túlsúlyos felnőttek és ennél is gyorsabban a túlsúlyos gyermekek aránya és az ebből eredő morbiditás és mortalitás, és az Amerikai Egyesült Államokban a gyilkosságok, különösen a lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok számaránya változatlanul a legmagasabbak között van a világon.
Ami igazán zavarba ejtő az az, hogy az itt felsoroltak összefüggések egyike sem olyan, amiről ne lenne részletes és pontos képe az ezzel foglakozó hatóságoknak, és ha valahol, akkor éppen az Egyesült Államokban volna meg minden anyagi erőforrás ahhoz, hogy az ország visszafordulhasson erről a végzetes lejtőről. Ám nemcsak hogy nem ment végbe semmiféle fordulat, hanem még a pusztító folyamatok lassulását se nagyon sikerült elérni. Érdemes talán eltöprengeni azon, hogy vajon miért nem, és mindez milyen kapcsolatban van azzal, hogy az amerikai birodalom lassan évszázadának vége felé közeledik.
Amikor ugyanis az „amerikai társadalomról” és esetünkben annak alapvető demográfiai és egészséggel kapcsolatos összefüggéseiről beszélünk, akkor is csak abból indulhatunk ki, hogy amerikai részben ugyan egy nemzetállam is, de e nemzetállami talapzatra egy világbirodalom épült. Amikor tehát egy amerikai állampolgár „státuszát” vizsgáljuk, döntő fontosságú annak tisztázása, hogy a nemzetállam, vagy a birodalom „polgára-e” az illető személy.
A második világháború utáni három évtized során a nemzetállam Amerika „polgárai” egy globális színjáték fontos díszletelemét képezték. Extra jólétükkel, amibe az egészség is beletartozott azt kellett demonstrálni, hogy Amerika minden világok legjobbika, mindenki álmainak netovábbja. Ám az utóbb negyven év során ez a trend brutális kegyetlenséggel megfordult, és az egyre degeneráltabb parazitaként működő birodalom nemcsak az egész világot, hanem saját nemzetállami talpazatát is korlátlanul kifosztható erőforrásmezőként tételezi. Egyre nagyobb a valószínűsége tehát annak, hogy e rég óta mélyülő válságban is ennek következményét látjuk.
Bogár László forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20230730-amerikai-tragedia