A háború egy negatív végösszegű játszma, ahol mindenki veszít. Soha egyetlen ország sem nyert háborút, mert a „győztes” országok többnyire nagyjából ugyanolyan anyagiakban és emberéletekben, szenvedésben mérhető iszonyú árat fizetnek, mint a vesztesek...
Például mint a Szovjetunió a második világháborúban. Bár egyelőre senki semmit nem tud még arról mondani, hogy mikor és hogyan érhet majd véget a háború, lassan azért érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mekkora lesz a költség, ki fogja mindezt megfizetni és miképp. Ám ha egy negatív végösszegű játszmában mindenki veszít, akkor az anyag-, energia- és információmegmaradás kozmikus törvényei alapján mi van a pusztulás, a „rendezetlenség”, társadalmi entrópia „másik oldalán”? Vajon ez a titokzatos „másik oldal”, valamiféle „fekete lyuk”, ahová „eltűnik” minden, miért tudja mindent elpusztító stratégiáját mégis rákényszeríteni a világra, miközben rajta kívül mindenki veszít?
Először a kérdés „nulladik” szintjén nézzük a háborús hétköznapok szimpla üzemeltetési költségeit. Ez mind Ukrajna, mind Oroszország számára havi egy–két milliárd dollárt tesz ki, így a háború „üzemviteli szinten” is már tízmilliárd dolláros nagyságrendben fogyasztotta el erőforrásaikat. Az összes „járulékos” költséggel együtt ez inkább a százmilliárd dollárt közelíti. Figyelembe véve, hogy Oroszország GDP-je a háború előtt évi 1500 milliárd, Ukrajna esetében pedig 300 milliárd dollár lehetett, a szimpla üzemeltetés már Oroszország számára is súlyos teher, Ukrajna számára pedig már régen túl van minden létező határon, vagyis a globális hatalomgazdaság egyre növekvő intenzitású erőforrás-áramlása nélkül Ukrajna már régen összeomlott volna. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ez egy globális háború, ahol az Ukrajnának látszó fél valójában a globális birodalmi hatalomgazdaság, az Oroszországnak látszó másik fél viszont egyre inkább az ezzel a nyugatosított világgal szembe helyezkedő „nem-Nyugat” globális nagykoalíciója.
Hogy mikor és hogyan nyílnak meg e globális háború további frontjai, azt egyelőre nem tudjuk, de az, hogy a globális véleményhatalomként működtetett média már feltette a kérdést, hogy „Tajvan lesz Kína Ukrajnája?”, elég egyértelműen jelzi a háború kiterjesztésének lehetséges irányait.
Visszatérve a költségekhez, ha a háború összesen nagyjából egy év alatt véget érne, amire szinte semmi remény nincs, az újjáépítés költségei akkor is legalább 500 milliárd dollárt tennének ki Ukrajna esetében. Egyébként az ukrán elnök is ezt a számot mondta be a davosi Világgazdasági Fórum májusi ülésén. Ám alig egy hónappal később az ukrán külügyminiszter már 750 milliárd dollárról beszél, és egy most készülő IMF–Világbank közös tanulmány már 1,1 ezer milliárd dollárt említett. És valóban, ha az összes lehetséges társadalmi-gazdasági kár következő évtizedre kiterjedő költségeit kíséreljük meg számszerűsíteni, akkor Ukrajna, Oroszország és egész Európa egyenként is ezermilliárd dolláros nagyságrendű „számlával” kell, hogy szembesüljön majd.
Ha már a demográfiai folyamatokban okozott károkat említettem, bár ez önálló tanulmányt igényelne, érdemes legalább a legfőbb összefüggéseket számba venni. Ukrajna népessége a csúcson, vagyis 1993-ban, tehát nagyjából az „önálló” országgá válásakor 53 millió volt, jelenleg 39 millió volna, de mivel ebből a 39 milliós népességből jelenleg legalább hétmillióan Ukrajnán kívül próbálnak ideiglenes menedéket találni, így ma, csaknem harminc év elteltével Ukrajna „jelen levő” népessége több mint húszmillióval lett kevesebb. A múlt év végén záruló hároméves időszak a harmincas évek iszonyú éhínsége és a második világháború pusztítása után a legszörnyűbb népesedési katasztrófa, hisz három év alatt 800 ezren születtek, és 2,4 millióan haltak meg. Egyelőre elméletileg sem adható semmilyen válasz arra a kérdésre, hogy létezhet-e még egyáltalán visszatérés ekkora mélységből. Ukrajna tehát nemcsak anyagi-fizikai értelemben lesz a szó szoros értelmében földig rombolva, hanem népesedési és egészségvagyonát és lelki, erkölcsi, szellemi állapotát tekintve is, sőt ez utóbbi lesz az igazán meghatározó.
Oroszország esetében is a legfontosabb kérdés lelki, erkölcsi, szellemi természetű. Az orosz nép néhány alkalommal már bebizonyította, hogy az ezeréves „Haza Anyácskával” való spirituális azonosulás felfoghatatlan dimenziójú áldozatok meghozatalára is képessé teszi. Ám ez a mostani erőpróba, ami a háború hosszú évekig való elhúzódása esetén Oroszország számára is világháborús szintű veszteségeket okozhat, szellemi, szimbolikus értelemben egy egész más szerkezetű világban játszódik le. Ennek az egész újabb világháborúnak a legdrámaibb „frontvonala” talán éppen ez lesz majd, az dől el, hogy az orosz nép ebben a szellemileg hihetetlen intenzitással lepusztított világában is képes lesz-e lelki, erkölcsi, szellemi erőforrásainak épségét megőrizni.
Ugyanez vonatkozik Európára is, főként Európa gazdag nyugati felére, ahol ezek a mentális, morális, spirituális energiák már most is romokban hevernek, és e szimbolikus romok között kell a brutális anyagi nélkülözéssel szembesülnie egy olyan nemzedéknek, amely számára a pazarló, hedonizáló létmód állandó „kiterjesztésének” az ígérete volt mindmáig az egyetlen legitimációs talapzat. Ha ez összeomlik, az ennek nyomán hisztérikusan pánikba eső nyugati ember amorf indulata olyan mélységű permanens polgárháborút indíthat el, amelyhez képest az 1920 és 1940 közötti időszak boldog békeidőnek tűnhet majd fel számunkra. És ez lehet a háború igazi ára.
Bogár László forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20230205-a-haboru-ara