Ma van a Föld napja. Az emberiség egész létmódjának kell megváltoznia, ha el akarjuk kerülni a katasztrófát...

David Attenborough, a világhírű természettudós új dokumentumfilmmel jelentkezett, amely a The Year Earth Changed (Az év, amikor megváltozott a Föld) címet kapta. Filmjében azt mutatja be, hogy a koronavírus-járvány okozta lezárások és korlátozások milyen hatással voltak a környezetre és az élővilágra.

A film premierjét a Föld napjára időzítették, és az ennek kapcsán adott interjúban Attenborough úgy fogalmazott, hogy az emberiség csak betolakodóként érkezett a Földre, ezért az élővilág összességében sokkal jobban járna, ha nem lenne ember. Érdemes hát eltöprengenünk azon, hogy Isten képmása, az ember, akinek a jó gazda gondosságával kellene a szakrális felelősségére bízott Földdel bánnia, miként jutott ide.

Kiindulni mindig csak abból tudunk, hogy a világegyetemben, a Teremtésben a rend és rendezetlenség vívja örök küzdelmét. Márpedig az élet és azon belül az emberi társadalmak léte a legmagasabban szervezett formája a rendnek. Vajon mitől, miért és hogyan bomlott meg a rend az emberi világban annyira, hogy az egész élővilágnak megkönnyebbülés lenne e „rendbontó” eltűnése? És ami legalább ilyen fontos kérdés, van-e, lehet-e egyáltalán visszafordulás a rendezetlenség lejtőjéről?

A rend megbomlásának legfőbb oka viszonylag egyszerű, ez az a kettősség, ami miatt az antik görög létszemlélet két fogalmat használt az idő megnevezésére, a kronoszt és a kairoszt. A kronosz az élet rövid távú folyamatait mérte, míg a kairosz a végtelen idő, az öröklét. A rövid távú időben átélt élvezet gyönyöre és az ebben az időben meghozott áldozat gyötrelme mindig sokkal közvetlenebb, mint a most meghozott áldozat hosszú távon megtermő gyümölcse és a most átélt gyönyör későbbi ára. Ez újra és újra kísértésbe ejti az embert, és e kísértés az elmúlt fél évezred során a nyugatias modernitás nagy találmánya, a profit. A profit látszólag logikus dolog, ám lételméleti értelemben a rendezetlenség legfőbb vivőanyaga. Azt a hamis látszatot kelti, hogy létezik, pedig csak virtuálisan kimutatható, mert csak úgy tud „létrejönni”, hogy valahol felsérti a lét szövetét, elmocskolja, tönkreteszi, pusztítja az élet feltételeit a Földön.

Az, amit hamis módon a jólét legfőbb feltételének tekint az uralkodó elbeszélési mód, vagyis a gazdasági növekedés nem más, mint az előző ciklusban szerzett profit újrabefektetése, hogy a következő ciklusban még több létsebet okozva még több profitot szüljön. Hogy a gazdasági növekedés hosszú távon a semmibe vezet, az egy nagyon egyszerű gondolatkísérlettel könnyen igazolható. A történelem egyik legrégibb nagy kultúrája az ősi Egyiptom volt, ami 3500 éven át tartott fenn egy olyan méltóságteljes, kifinomult és elképesztő teljesítményekre képes létberendezkedést, ami ma is ámulattal tölt el minket, hisz teljesítményeinek egy részét még ma sem igazán tudjuk megérteni. A nyugatias globalomodernitás mai rendszerében a népesség nagyjából mostanában egy százalékkal – de előzőleg negyed évszázadon át ennél nagyobb mértékben –, a gazdasági teljesítmény pedig három százalékkal növekszik évente. Tételezzük fel, hogy ez a rendszer is legalább 3500 évig szeretne fennállni, nagyjából ilyen növekedési ütemet fenntartva.

Az évi egyszázalékos növekedés azt jelenti, hogy hetven év alatt megy végbe a megkétszereződés, ami elég szerénynek látszik. Ám ez azt jelenti, hogy hétszáz év alatt ezerszeres a növekedés, 3500 év alatt pedig a tíz tizenötödik hatványa ezerbillió embert jelentene, vagyis a Föld minden négyzetcentiméterén egytucatnyi embernek kellene szorongania. Ha pedig az évi háromszázalékos gazdasági teljesítményt vetítjük ki 3500 évre, akkor az nagyjából akkora össznövekedés, mint amennyi atomból áll az egész Föld.

Vagyis ha Egyiptom évi három százalékkal növekedett volna, akkor a naprendszer minden energiája és anyagmennyisége sem lett volna elégséges ahhoz, hogy működni tudjon. Tehát az ősi Egyiptom úgy volt képes évezredeken át méltóságteljes, elegáns, gazdag és kifinomult kultúrát fenntartani, hogy sem népességnövekedés, sem gazdasági növekedés nem volt értelmezhető ebben az elképesztően magas szintű rendben. A nyugatias modernitás ma fennálló, a rendezetlenség, a teljes felbomlás, a káosz felé vezető önfelszámoló rendszerének sem lesz más választása: vagy önkorrekciók egész során át „visszaépíti” a rendet, vagy megsemmisül.

A rossz hír, hogy egyelőre sem átfogó elmélet nincs e visszaépülésre, sem olyan eljárásmód, amely képes lenne a mindent elpusztító globális háborút elkerülve, viszonylag békés úton véghezvinni ezt a visszaépülést. Sőt, egyelőre a globális beszédteret is azok a hamis narratívák uralják, amelyek azt az illúziót keltik, hogy a globális tőkestruktúrák is érdekeltek ebben a visszaépítésben, mi több, alapvetően ők lesznek e változás motorjai. Ez nagyjából annyira látszik logikusnak, mintha kerozinnal próbálnánk tüzet oltani. A jó hír egyelőre csak annyi, hogy egyre többen ismerik fel, hogy az emberiség egész létmódjának kell megváltoznia, ha el akarjuk kerülni a mindent elpusztító katasztrófát.

És hogy e nagy drámai feszültséget kicsit oldani próbáljam, itt van a végén egy személyes élmény. Mi tagadás, én a Föld napján születtem, így ma lettem hetvenéves. Amikor az egyik kisunokám óvodás lett, és a Föld napján virágokat ültettünk az óvoda kertjében, hirtelen rádöbbenve a nagy összefüggésre, azt mondta, de jó, akkor, nagyapa, te egyidős vagy a Földdel. Hát, válaszoltam neki, egy kicsit fiatalabb vagyok, de igazad van, kicsi unokám, az én koromban az a pár milliárd év már nem oszt, nem szoroz. Hát így lettem én egyidős a Földdel.

Isten éltesse a Földünket!

Bogár László(a szerző közgazdász)
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20210422-a-fold-napja