Hogy mi, hogyan, mi okból és mi célból történt húsz évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én, azt soha nem fogjuk megtudni, de húsz év elég hosszú idő ahhoz, hogy a következmények tömegének apró mozaikdarabkáiból kirajzolódjon valami, ami segíthet valahogy mégiscsak közelebb kerülni a lényeg megértéséhez...

Azt húsz év elteltével is megerősíthetjük, hogy az és úgy, amit a hivatalos magyarázat próbál elhitetni velünk, semmiképpen nem történhetett meg. Ez a máig is hivatalos verzió ugyanis, és ez a történés utáni hetekben is látszott már, tele van olyan állításokkal, amelyek vagy egyszerűen csak teljes képtelenségek, vagy a képtelenségen túl, ráadásul inkább tragikomikus bohózattá, önmaga paródiájává teszik ezt a bizonyos értelemben valóban történelmi jelentőségű, drámai eseményt. Tucatjával sorolhatnánk ezeket a mozzanatokat, de lévén, hogy az elmúlt húsz év során már mindenki megismerhette ezeket, most csak néhány ilyen elemre hívnám fel a figyelmet.

2001_9_11_2_600 

Az egyik tragikomikus mozzanat, hogy, bár a hivatalos verzió szerint a merénylet előkészítése éveken át tartott, az évi százmilliárd dolláros költségvetéssel gazdálkodó birodalmi hírszerzési komplexum előzetesen abszolút semmit nem tudott. A merénylet lezajlása után viszont nagyjából öt perc alatt „minden kiderült”, az összes elkövető neve, életútja, illetve a merénylet előkészítésének legapróbb mozzanatai is azonnal „ismertté” váltak, és a globális média által az egész világ megismerhette azokat.

Azt hiszem, nem kell ahhoz biztonságpolitikai szakértőnek lenni, hogy szánakozó mosollyal fogadjuk ezt a próbálkozást. A paródia fontos eleme, hogy az elkövető öngyilkos terroristák voltak annyira pedánsok és jól neveltek, hogy a beazonosításukhoz szükséges dokumentumokat szépen, elvágólag bekészítették azokba a bérelt autókba, amelyekkel a repülőtérre mentek. Nyilván előzékenységből, hogy a hírszerző szerveknek ne kelljen sokat bajlódniuk mindezzel. És ha már a „jólneveltségnél” tartunk, két másik kulcselem.

Az egyik, hogy az ikertornyok szépen, egymás után, sorban, olyan precízen, valóban „kártyavárként” omlottak össze, hogy bármilyen robbantásos épületbontási szakértő megirigyelhette volna, szóval csak elismeréssel adózhatunk az ezt a „spontán” összeomlást ilyen tökéletesen előkészítőknek. A bohózat kicsit, (nem kicsit, nagyon) „túltolt” eleme, hogy nyilván merő „szolidaritásból” vagy talán „bánatában” egy olyan épületkomplexum is összeomlott, ami több száz méterrel távolabb volt, és egyáltalán nem érintette a rombolás, hasonló precizitással és jól neveltséggel.

És végül talán csak annyi, hogy míg New York esetében egy kicsit túl sokra sikeredett a látványosítás, (az érzékek így hamar elfáradtak, és néhány nap alatt több százszor lejátszva már unalomba fulladt az évszázad szenzációja), a másik két helyszín viszont megmagyarázhatatlanul „látványszegénynek” bizonyult.

Például a Pentagon körüli több száz, vagy több ezer kamera egyike sem tudott semmit elcsípni egy hatalmas repülőgép becsapódásáról, tehát itt a látvány teljes hiányában kellett elhinnünk, hogy pontosan az és úgy történt, ahogy a látványtechnikusok elmesélték, illetve azóta is mesélik nekünk. Hasonlóképpen egy feldúlt erdei tisztásra kellett némi fantáziával odaképzelnünk a Fehér Házat lerombolni készülő, ám a hős amerikai hazafiak által végül kissé módosított projekt szerint lezuhant gép maradványait.

Ennyi bőven elég, talán kissé sok is annak belátásához, hogy az és úgy biztosan nem történhetett, és hogy mi, és miként történt, az csak a következményekből olvasható ki, tehát lássuk a következményeket. Az első, ami azonnal kiderült, hogy ez egy klasszikus casus belli, mert az éppen ügyeletes amerikai elnök azonnal be is jelentette a háborút, a terrorizmus elleni világháborút. Valójában már ez is elég lenne annak a belátásához, hogy ezek után teljesen érdektelen is, hogy mi történt, hiszen bármi is történt, az kizárólag mint ürügy érdekes.

Elindult a megtorlás, amelynek nyomán előbb Afganisztán, majd Irak megszállása következett, ahol egyébként már a formára se nagyon ügyelt a birodalom, hisz viszonylag gyorsan kiderült, hogy a drámai „bizonyítékok” ócska és felszínes hazugságok csupán, és ez visszamenőlegesen magát szeptember 11-ét is minősíti.

Szeptember 11-e eseményei tehát mindenképpen a birodalom stratégiai tervező részlegének rajzasztalán készültek, legfeljebb az a kérdés, hogy a tervezés, szervezés, lebonyolítás egészét is ők vállalták, vagy inkább az elegánsabb „hagyd megtörténni” verziót választották, vagyis diszkréten, a háttérből segítették az „összeesküvő, gaz terroristákat” abban, hogy gaztettük precízen megvalósulhasson. Az a kissé kellemetlennek látszó színjáték, hogy az áldozatok hozzátartozói most azt követelik, hogy az eddig szigorúan titkos akták is megnyílhassanak, inkább ez utóbbi verzióra utal.

Egy-két dosszié kinyitása azért is nagyon praktikus lehet most, mert az elég zilált állapotban lévő, és a birodalomtól némileg elbitangolni látszó Szaúdi Arábia megrendszabályozására is alkalmas lehet. Így 2001. szeptember 11-e tehát egy meggyengülőben lévő birodalom mesterségesen előállított háborús ürügyként szolgáló akciója lehetett, ami logikusan illeszkedik a „programozott káosz” hosszú távú stratégiájába.

Ha a világrend fenntartására már alkalmatlanná válik egy birodalom, akkor maga kénytelen előállítani a káoszt, hogy rendteremtő képességének mitológiája egy darabig még fenntartható legyen…

Bogár László
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20210911-9-11