Hetvennégy év után – 1945. május 8-án – befejeződött az 1871-ben megalakult Német Birodalom története, a 20. század egyik legnagyobb kataklizmája, a második világháború...
A német kapituláció pillanatában a győztes nagyhatalmak között felbomlott az antagonisztikus kooperáció szövetségi rendszere. Viszont azonnal megkezdődött a geopolitikai konfrontáció, kialakultak azok a politikai konfliktusok, erővonalak, amelyek aztán meghatározták a század további történéseit.
Adolf Hitler 1945. április 30-án bekövetkezett halála után Martin Bormann és Joseph Goebbels megpróbált tárgyalásokat kezdeni Berlin feladásáról Vaszilij Csujkov vezérezredessel. Csujkov feltétel nélküli kapitulációt követelt. Goebbels reménytelennek tartotta a tárgyalások sikeres befejezését, ezért feleségével együtt megmérgezte gyermekeit, majd együtt öngyilkosságot követtek el.
Bormann csatlakozott egy, a körülzárt Berlint áttörni készülő csoporthoz, de az akció során életét vesztette. Az utolsó napokban az Oberkommando der Wehrmacht (OKW) több tábornoka is öngyilkos lett. Ebben az állami főhatalom birtoklása szempontjából ex lex helyzetben lépett színre Karl Dönitz flottatengernagy, aki Adolf Hitler öngyilkosságát követően 23 napig a Nagynémet Birodalom elnöke lesz. 1945. május 7-én, 8-án a nyugati fronton rapid gyorsasággal omlottak össze a német ellenállási vonalak. Ezalatt Karl Dönitz a főhadiszállását Plönből a Flensburg melletti Mürwikbe helyezte át.
Legfontosabb feladatának a gyors fegyverletétel kivitelezését tekintette, valamint fontos célként jelölte meg, hogy Kelet-Poroszországból és Pomerániából minél nagyobb számban sikeresen evakuálják a civil lakosságot és a katonaságot. A haditengerészet a teljes kapituláció életbe lépéséig működőképes maradt, és folytatta a szállítást.
A Hollandiában, Dániában és Északnyugat-Németországban harcoló német csapatok a legendás Bernard Montgomery tábornok előtt tették le a fegyvert. Josef Terboven birodalmi főbiztos 1945. május 11-én önkezével vetett véget életének, hogy ne kelljen a tevékenységéért norvég bíróság előtt felelnie.
A birodalmi álom vége
Dönitz Eisenhower főhadiszállására, Reims–be küldte Alfréd Jodl vezérezredest, valamint Hans-Georg von Friedeburg vezértengernagyot a feltétel nélküli kapituláció aláírására. Egy nap múlva Wilhelm Keitel tábornagy is aláírta a fegyverletételi okmányt a Karlshorstban elhelyezkedő szovjet főhadiszálláson. Keitellel együtt Friedeburg és a Luftwaffe vezérezredese, Hans-Jürgen Stumpff is ellátta kézjegyével a dokumentumot.
A második világháború harci cselekményeinek beszüntetése a kutatások szerint 1945. május 8-án 23 óra 1 perckor történt meg. Ez az időpont valamennyi német csapatra érvényes volt, azonban Kurlandban, Kelet-Poroszországban, Horvátországban, Csehszlovákiában és Krétán még néhány osztag tovább harcolt abban a reményben, hogy így nyugati hadifogságba sikerül esniük.
Érdekes, kevéssé ismert tény, hogy 1945. május 13-án Keitel tábornagy szövetséges fogságba esése után Jodl lett a Wehrmacht maradványainak vezérkari főnöke. Dönitz mellé állva arra számított, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok antagonisztikus kooperációja gyorsan felbomlik, és az újjászerveződő német hadsereg felléphet a keleti német területek visszaszerzése érdekében.
1945. május 7-én a Nagynémet Birodalom még 54 országgal állt hadiállapotban. Európában csupán néhány ország Svájc, Spanyolország, Portugália, Svédország, valamint az Ír Köztársaság volt semleges státusú. Európán kívül ilyen állam még Afganisztán, de nem viselt háborút Chile sem. A kapituláció után a semlegesek visszarendelték diplomáciai képviselőiket, hisz nem volt elismerhető, működőképes kormány.
A német képviseleteket kiutasították országaikból. A német államalakulat az 1937-es határok szerint a következő veszteségeket szenvedte el a háború végéig: a Wermacht 3,25 millió katonája esett el. A légitámadások során háromszázezer civil lakos lelte halálát, az Odera–Neisse-vonaltól keletre fekvő területeken 1,55 millió ember tűnt el, továbbá nyoma veszett egymillió népi németnek, akik a Szovjetunió, Lengyelország, Románia, Jugoszlávia, Magyarország, valamint Csehszlovákia területén éltek.
Ez a szám az összlakosság tíz százalékát tette ki. A világháború kezdetekor a német lakásállomány 16 millió volt, ebből a háború befejezéséig ötmillió megsemmisült, 3,5 millió pedig súlyos károkat szenvedett. A szövetséges hatalmak 131 város ellen intéztek légi csapást, megsemmisítve mintegy 7,5 millió ember otthonát. A közlekedési infrastruktúra negyven százaléka, a gyárak húsz százaléka, az oktatási intézmények ötven százaléka pusztult el.
A nyugati szövetségesek által megszállt zónákban mintegy hárommillió egykori hadifogoly, internált, valamint kényszermunkát végző személy tartózkodott. Prágában 1945. május 5-én bosszúhadjárat indult a németek ellen. Hajtóvadászatot rendeztek a városban tartózkodó összes német után, nem számított, hogy nemzetiszocialisták voltak-e, vagy csupán a közigazgatáshoz tartoztak, vagy egyszerűen csak prágai lakosok voltak. A hajsza akkor is teljes erővel folytatódott, amikor a Vörös Hadsereg május 9-én illetve 10-én elfoglalta Prágát.
Dönitz sorsa
Az 1945. május 2-án Dönitz flottatengernagy, valamint vezető minisztere, Lutz Schwerin von Kroiskg irányításával megalakult kormány megpróbálta a kapitulációt követő gyors összeomlás utáni kármentést elvégezni. Elutasították Heinrich Himmler részvételét a kormányban. Ezután Himmler illegalitásba vonult, majd amikor brit katonák május 23-án elfogták, öngyilkosságot követett el.
A Dönitz-kormány azon kísérlete, hogy önálló közigazgatási jogkört kapjon, kudarccal végződött. Sztálin és közvetlen környezete attól félt, hogy a nyugati szövetségesek és a Dönitz vezette új berendezkedés egy expanzív szovjetellenes szövetségi rendszert alakíthat ki. Ezért feloszlatták ezt az eredetileg is ideiglenesnek tekintett hatalmi centrumot, tagjait pedig letartóztatták. Ettől a pillanattól kezdve a szövetséges katonai parancsnokságok kezébe került a kormányzati főhatalom. Hetvennégy év után befejeződött az 1871-ben, a versailles-i palota Tükörtermében alapított Német Birodalom története.
A háború utóhatásai
A háború végén azonnal elindult a nagyhatalmi versenyfutás az Európán kívüli területeken. Algériában a francia gyarmatosítók és az algériaiak közötti lappangó konfliktusok már május elején nyílt összeütközéshez vezettek, amikor május elején egy francia rendőr lelőtt egy arabot. A felkelést francia csapatok és felfegyverzett olasz hadifoglyok verték le, rendkívül nagy reguláris haderő, páncélosok, hadihajók, valamint repülőgépek bevetésével. A felkelést követően a hadbírósági tárgyalásokon 99 halálos ítéletet hoztak, 64 embert pedig életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtottak.
Szíriában, amely a második világháború végén geopolitikailag a nagyhatalmak ütközőzónájának tekinthető, szintén felforrósodott a geostratégiai helyzet. Május végén éles konfliktus robbant ki az arab nacionalisták és a francia haderő között. A francia tüzérség az ősi fővárost, Damaszkuszt is lőni kezdte. Az angol diplomácia rögtön aktivizálódott. Churchill brit miniszterelnök a geopolitikai egyensúly fenntartása érdekében azonnal a harci cselekmények haladéktalan befejezését követelte.
Időközben a megszállt szigetekről és a repülőgép-hordozókról a szövetséges légierő elementáris erejű, totális, megsemmisítő csapásokat intézett a japán nagyvárosok ellen. A repülőgép-hordozók ellen közvetlenül bevetett kamikázepilóták nem tudták feltartóztatni a szövetségesek haderejét. Az amerikaiak Okinawán nagy lendülettel, lépésről lépésre nyomultak előre. A Fülöp-szigeteken az amerikaiak együttműködtek a filippinó gerillákkal.
A háborús konfliktusok más kontinensekre történő exportálása a szuperhatalmak, vagyis az Egyesült Államok és a Szovjetunió által működtetett titkosszolgálatok taktikájának szerves részévé vált.
Bertalan Péter (a szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa) forrás: https://www.magyarhirlap.hu/tudomany/20210508-vegjatek-es-ujrakezdes-a-masodik-vilaghaboru-utolso-napjaiban Fotó: Wikipedia