A magyarországi sajtó jobboldali fenegyereke megint írt valamit, amiben van némi igazság. Bárcsak ne lenne igaza! Mert könnyen előfordulhat, hogy a németek harmadszor viszik sírba Európát éppen az Európai Néppárt és a CDU/CSU "segítségével"…(szerk.)

- – – – – – – – – – – – – – – – – -

Bayer Zsolt: Szelíd figyelmeztetés Michael Gahlernek 

Az Európai Néppárt frakciójának külügyi szóvivője, bizonyos Michael Gahler a lehető legaljasabb, legbecstelenebb rágalmat fogalmazta meg (ismételte meg) a magyar miniszterelnökkel szemben. Az ok: Magyarország nem hajlandó belemenni abba, hogy Kirill pátriárkát vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal büntesse az Európai Unió.

Nézzük előbb ezt – vagyis a Kirill pátriárka, tehát az orosz ortodox egyház feje elleni szankció tervét.

Itt sem túl bonyolult a helyzet.

Egy egyházi vezetővel, egyházi személlyel szemben nem vezetünk be szankciókat. Pont. Ez vallásszabadság, továbbá civilizáltság kérdése. A Kirill pátriárka elleni szankciók az ortodox hívek elleni szankciók is egyben, ez pedig szembemegy minden európai értékkel. Ugyanis – és ezt nagyon fontos hangsúlyoznunk! – azokat a bizonyos „európai értékeket” továbbra sem a Michael Gahler-féle aljas gazemberek határozzák meg, éppen ellenkezőleg, az európai értékek éppen a Michael Gahler-féle aljas gazemberek ellenére léteznek. És ezen európai értékek nem teszik lehetővé egyházi személyek kitiltását éppúgy, ahogy nem tennék lehetővé művészek és sportolók ki- és betiltását sem. De sajnos ezt teljesen felesleges magyarázni ezeknek, mert ezeknek semmi közük sincsen már az európai értékekhez. És úgy általában Európához. Ezt pedig onnan lehet tudni a legbiztosabban, hogy ezek gátlás nélkül tesznek egyenlőségjelet önmaguk és Európa közé, és ezt a hazugságot harsogják reggeltől estig.

És akkor lássuk, mit is mondott pontosan Gahler! Ezt mondta:

„Szégyellje magát! Egy napon kiderül majd, mivel bírják rá az együttműködésre az oroszok. Micsoda szégyen ez a szabadságszerető Magyarország számára!”

Ezt pedig Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének mondta.

Nos, akkor üzenjük Gahlernek:

Magukban, németekben éppen az a legelviselhetetlenebb, ami más vonatkozásban a legcsodálatraméltóbb: hogy képtelenek bármit is félszívvel csinálni. A fanatizmusuk.

Amikor nácinak kellett lenni, maguk aztán beleálltak, abban hiba nem volt, és követték a vezérüket egészen a pokol hetedik bugyráig.

Amikor kommunistának kellett lenni, maguk aztán beleálltak. Meggyőződésem, hogy egyetlen egy hely volt ezen a világon, ahol azt halálosan komolyan gondolták, és még élvezték is (persze, hiszen alapjaiban alig különbözik a nácizmustól, hiszen olyan mindegy, hogy faji alapon vagy osztály alapon irtunk ki embereket), ez a hely pedig az egykori NDK volt.

És most, hogy önsorsrontó, öngyűlölő, nemzettagadó, idióta „liberális” zombinak kell lenni, maguk németek, ismét élenjárók. Éltanulók. Stréberek. A maga fajtája, az ilyen Gahlerek menetelnek most is az élen, bele egyenesen a semmibe.

Tudja mi fog egyszer kiderülni? Hogy mitől lettek maguk ilyen undorítóan gyávák, ilyen gerinctelenek, ennyire semmilyenek, ennyire langyosak? Az fog egyszer kiderülni, hogy a magafajta senkik (Gahlerek, Weberek, miegyéb) mikor és miért veszítették el minden tartásukat, és miért nem maradt maguknak semmi más, csak a rettegés a holnapi Die Welt vezércikktől, meg a „közvéleménytől”, amelyet természetesen a világ legaljasabb és legkézivezéreltebb sajtója irányít: a politikával összefonódott, ócska, aljas és hazug német sajtó. A maguk sajtója.

Maguktól émelyegne és undorral fordulna el Helmut Kohl, de Willy Brandt is, hogy mondjak valakit a szocialisták közül. Maguk ott ücsörögnek a Néppártban, az EU legnagyobb „konzervatív” pártcsaládjában, s közben már nagyítóval sem lehet magukat megkülönböztetni a legvadabb, legócskább, leghülyébb liberálisoktól meg anarchistáktól. Maguk nem Kohl kancellár politikai örökösei, hanem Cohn-Bendit meg Verhofstadt másolatai. Magukat már rég kiköpte szájából az Úr!

Maguk úgy tekerednek ránk, mint Laokoón papra és fiaira a kígyó. És bizony, mi, szabadságszerető magyarok undorodunk a nyugati lenézéstől, a maguk indokolatlan, semmivel sem magyarázható felsőbbrendűségi komplexusától, a német hatalmi gőgtől (a franciától is, bocs), a kisantant éledező, bűnös rövidlátásától és gyűlöletétől, az Európára fenekedők, az Európát elveszejteni vágyók bűneitől és tébolyától, az aggastyán Gyuri bá’-tól és kitartottjaitól – igen, ezek most (megint) megtalálták a közös nevezőt, beteg gyűlöletük tárgyát, Orbán Viktort és Magyarországot.

Putyin meg röhög a markába – és erre meg is van minden oka, ezt a sok idióta gazembert látva.

Aztán majd, a füstölgő Európa romjain üldögélve, ez a sok idióta gazember fogja nyalogatni sebeit, és továbbra sem fog eszükbe jutni semmi sem.

Egy halott kultúra söpredéke marcangolja majd egymást. A többi néma csend…

Gahler! Kuss! És szállj magadba, te senki! Világos?

Bayer Zsolt
Kezdőkép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov