Saját butaságunk, önző hozzáállásunk miatt nem tudtunk ötről hatra jutni...

Sikertelenül végződött a Magyar Szövetség számára az Európai Parlamenti választás. A párt sajtónyilatkozatában maga is kudarcként értékelte a helyzetet, és szeptemberre tisztújító kongresszus megtartását helyezte kilátásba, sőt egyesek szájából olyan kijelentések is elhangzottak, hogy vége az etnikai politizálásnak a Felvidéken. Ennek kapcsán megkérdeztük a párt országos elnökségének tagjait, hogyan értékelik az EP-választás eredményeit, miként látják a párt jövőjét és mit gondolnak az etnikai politizálásról. A kérdésekre Bárdos Gyula elnökségi tag válaszol.

"Nagyon nagy kudarcnak tartom az eredménytelenséget. Alapos elemzést igényel, mi vezetett idáig. Mint olyan elnökségi tag, aki a jövőben már nem vállal tisztséget az elnökségben mondom azt, hogy először házon belül kell alaposan körülnéznünk" - húzta alá Bárdos Gyula.

A politikus hozzátette, a mélyebb elemzés során az egyes régiók eredményeit is ki kell elemezni. Nem jó dolog az, hogy ahol tudnánk hozni a formánkat, nem viszünk el elég embert, nem tudunk mozgósítani.

Azokban a régiókban, ahol viszonylag jó eredményt értünk el, alacsonyabb volt a részvétel, a szlovákok nem mentek el olyan nagy számban szavazni. Ahol pedig nagyobb merítésünk lenne, jócskán elmaradtunk az országos részvételtől".

Bárdos aláhúzta, "megmondom őszintén, nem tudom a modus vivendit. Ha valaki tudja, mondja meg. Szinte minden variációt korábban már kipróbáltunk. Nem külső okok, hanem általában a saját butaságunk, önző hozzáállásunk miatt nem tudtunk ötről hatra jutni. Elsősorban saját magunkban keresném a hibát. Természetesen jómagamnak és mindenki számára, aki ennek az elmúlt időszakban részese volt, komoly fejtörést okoz, mit és hogyan kellett volna másképp csinálni".

"Ami most van, az semmiképpen sem jó, de az etnikai politizálásnak mindenképpen folytatódnia kell. Eredmények nélkül azonban nem lehet folytatni a politikát. A legnagyobb problémát abban látom, hogy a közösségi érdek az egyéni érdekek mögé szorult. Szerintem itt van a kutya elásva" - szögezte le Bárdos Gyula.

Bárdos Gyula
forrás: https://ma7.sk/aktualis/bardos-gyula-sajat-butasagunk-onzo-hozzaallasunk-miatt-nem-tudtunk-otrol-hatra-jutni