A tisztánlátás érdekében kötelező olvasmány. Az európai politika békepárti, és ez jó. A muszlim vallás politika is egyben, ezért nem szekularizálható. Nem lehet szétválasztani az államtól, törvényeit a saria írja…
- – – – – – – – – – – – – – – – – – -
Van-e a keresztes háborúnak alternatívája? Kell-e a muzulmán világhoz a II. Vatikáni Zsinat óta folytatott pozitív közeledést erősíteni? Jó-e, hogy a katolikus egyház a párbeszédet keresi az iszlámmal és testvérekként tekint a muszlimokra?
Bled, 2017 júliusa. A Karavankák déli lejtőjénél megbúvó, festői smaragdzöld tótól alig száz méterre lévő négycsillagos hotel teraszán jól szituált muszlim családok. Négy gyermek mindegyikükkel. Ahogy a tündöklő tó partján is négy gyermek sétál a hidzsábot viselő édesanyával és az édesapjukkal. Elnézem őket a falatnyi fürdőruhában járókelő nagyon civilizált és túl emancipált lányok, fiatal nők között – és zavarba jövök. Irigylem a muszlim nő arcára írt méltóságot, hagyományát és vallását tisztelő ruházatát, azt, hogy valódi nő, feleség, aki előtt szemmel láthatóan büszkén vonul a férje, a családfő. A magam biciklisnadrágjában, kényelmesen szellős pólójában és sportcipőjében kevésbé érzem ezt a fajta nőiességet.
A muszlim nő szilárd iszlám nevelést kap, és rendületlenül vezeti a hite. Nem csupán azért hordja a hidzsábot, mert szokás, vagy mert ezt a hagyományt örökölte az édesanyjától és a nagymamájától, hanem azért, mert hiszi, hogy ez Allah parancsa, amelyet azért nyilatkoztatott ki, hogy megvédje őt, hogy egyedi személyiséget adjon neki, és hogy távoltartsa az erkölcstelenség és eltévelyedés útvesztőjétől. A muszlim nő ezért nem tartozik azok közé a „felöltözött, mégis meztelen” nők közé, akiket mi, fejlett nyugatiak megformálunk.
Aztán eszembe jut Jézus tanítása; a megfelelő ruhaviselet nem egy olyan dolog, amit az iszlám vezetett be. Minden, Allah előtt kinyilatkoztatott törvényben ott van. Ez látható a keresztény apácák egyszerű öltözékében. Aztán rájövök, hogy a nők megfelelő fedettségének és tartózkodó viselkedésének modernkori elutasítása ellene van minden isteni törvénynek, akár Ábrahám, akár Mózes, akár Jézus vagy akár Mohamed hirdette azokat.
Aztán jönnek a rossz gondolatok: vajon felépült-e már Karakos, az elűzött keresztény családok vissza tudtak-e már költözni otthonaikba? „Mi úgy imádjuk a halált, ahogyan ti szeretitek az életet.” – üzenték az Iszlám Állam katonái a Közel-Kelet Vatikánjának nevezett Karakos házfalain, az iraki keresztények lelki, szellemi központjában, a szír katolikus egyház püspöki székhelyén. Több mint ötvenezer keresztény élt a városban, amikor 2014 augusztusában a terrorszervezet elfoglalta. A lakók a hetven kilométerre lévő Erbílbe menekültek. A Szeplőtelen fogantatásról elnevezett székesegyház a muzulmán terroristák kiképzőközpontjaként üzemelt. A város 2016 novemberében szabadult fel az ISIS megszállása alól.
Idén március közepén a szír katolikus egyház, a szír ortodox egyház és a káld egyház aláírt egy egyezményt, amelynek alapján az Iszlám Állam által lerombolt keresztény otthonokat újra (nem újjá!) fogják építeni. A munkálatok több mint tizenkétezer otthont érintenek. A felújítás összege meghaladja a 213 millió dollárt. A Szükséget Szenvedő Egyház Pápai Segélyszervezete (ACN) tavaly télen végzett felmérése szerint az elmenekült keresztény családok negyven százaléka szeretne visszatérni a Ninivei-fennsíkra. Andrzej Halemba, a segélyszervezet közel-keleti központjának vezetője azt mondta: „Ez egy döntő történelmi pillanat. Ha most elmulasztjuk a lehetőséget, hogy segítsünk a keresztényeknek visszatérni otthonaikba, ezek a családok jó eséllyel úgy döntenek, örökre elhagyják Irakot. Az pedig kimondhatatlan tragédia lenne.” A szervezet az újjáépítési munkálatok megkezdése alkalmából május 8-án olajfaszertartást végzett; békét és kiengesztelődést szimbolizáló olajfacsemetéket ajándékoztak az első 105 keresztény otthon tulajdonosainak Bartella, Karamles és Karakos településeken. A keresztények jelenléte azért életbe vágó ezen a területen, mert a béke hídját jelentik az egymással ellenséges muszlim csoportok között; felbecsülhetetlen a szerepük az oktatásban, és tiszteli őket minden normális iszlám vallású ember. (A mérsékelt jelző használatát máig nem értem velük kapcsolatban.)
A béke hídjának lenni – ez a keresztény ember küldetése, nemcsak a karakosi otthonokban, hanem itthon is, Európában. Ezt nem értik a Ferenc pápát kritizálók, akik számon kérik tőle, miért nem ítéli el a muszlimokat a keresztényekkel szembeni erőszakért vérmesebben, miért nem hirdet keresztes háborút. Helyette gyűjti a péterfilléreket, adakozunk, felépítjük a Karakosban lerombolt otthonokat. Az éledő keresztény nacionalisták nem értik hitük egyetemességét, elfelejtették, hogy előbb van Isten, utána a haza, majd a család. Helyette fölényesen elhatárolódnak, generálják a harciasságot, jobb esetben asszisztálnak „egyfajta keresztény militarizmus mítoszának a terjengéséhez” (Török Csaba). Mintha nem hallottak volna a II. vatikáni zsinat párbeszédet hirdető politikájáról, a háború elkerülésének abszolút morális kötelezettségéről (Gaudium et spes nr. 79-82), az első vallásközi imatalálkozóról Assisiben, 1986. október 27-én, amelyre hangsúlyozottan a „béke zarándokaiként” hívta meg II. János Pál a világ valamennyi vallásának képviselőit. Neves katolikus újságírók háborodnak fel nagy múltú katolikus országokban (legújabban Paweɬ Lisicki hosszasan A dzsihád és a Nyugat öngyilkossága c. nemcsak politikailag inkorrekt könyvében) mert Ferenc pápa Rahmi Yaran isztambuli muftival imádkozott együtt a Kék Mecsetben. A békéért! Ő csak folytatta 2015-ben, amit a történelem talán legnépszerűbb, legismertebb pápája elkezdett; ti. a katolikus egyház vezetője II. János Pál személyében 2001. május 6-án a történelemben először lépte át egy mecset küszöbét. Az Omajjádok mecsete volt ez, ahol Keresztelő Szent János ereklyéit őrzik. Négy hónap múlva bekövetkezett szeptember 11-e, hadüzenet a nyugati világnak. De a két vallás őszinte törekvése a korábbi ellenségesség felszámolására nem állt meg.
Azt gondolja a mai keresztény és vallásilag közömbös liberális is (kevés dolog, amiben egyetértenek), hogy korunk felvilágosult embere azért nem háborúzik, mert erkölcsileg érettebb elődeinél, és ennek semmi köze nincs a pápák békepolitikájához. Helyette fegyvereket gyárt és ad-vesz jó pénzért, hogy az általa kevésbé felvilágosultnak tartottak háborúzhassanak. A történelem konfliktusai nem arról tanúskodnak, hogy az akkor éltek kegyetlenebbek, romlottabbak voltak, hanem arról, hogy ugyanúgy megtettek mindent a pénzért és a hatalomért. Pusztán annyi történt, hogy az erkölcstelenség és a kegyetlenség új formákban jelenik meg. A mai stabilitás alapja az, hogy a felek kölcsönösen sakkban tartják egymást tömegpusztító fegyvereikkel, közben nagyobb a társadalmi és politikai kontroll az erőszak felett. Ezért (is) nyúl mindennapi használati eszközökhöz korunk terroristája a fejlett Nyugaton (kés, balta, teherautó, kamion). Elfelejtettük volna a második világégés után a pápa igazságát? XII. Piusz kimondta, hogy ezután senkinek nincs joga szent vagy igazságos háborúról beszélni, mert ilyen egyszerűen nem létezik. Ebből a látószögből érthető a bocsánatkérések aktusa is – a keresztes háborúkért, az inkvizíció túlkapásaiért, sok mindenért. Téves nézet, hogy ezek miatt erősödik az iszlám, gyengül a kereszténység. Az ok egyértelműen a szekularizált politikában keresendő. A pápa ma díszlet – jól mutat a turista szelfik hátterében a gyönyörű Szent Péter-bazilika előtt. Magam is fájón tapasztaltam. Lisicki szerint a pápák hatalma jelenkorunkban a vatikáni múzeumok és néhány közhasznú épület vezetésében merül ki. Igaz békéről szóló beszédeket mondanak, de nincs semmi befolyásuk, ráhatásuk a politikára és a törvényhozásra. Olykor még a keresztények alapjogainak biztosítását sem tudják elérni, itt Nyugaton. Ezért sem lehet pontifikátusuk aktuális célja a kereszténység védelmére indított háború. Hol van ma olyan európai keresztény ország, amely haderejével élére tudna állni egy ilyen vállalkozásnak? Hol vannak ma Sobieski Jánosok, akik Isten nevében harcolnának és győznék le a félholdat?
Az európai politika békepárti, és ez jó. A muszlim vallás politika is egyben, ezért nem szekularizálható. Nem lehet szétválasztani az államtól, törvényeit a saria írja. Tény, hogy keleten és a nyugaton élő bevándorlók között is milliók térnek vissza az iszlám valódi tanításaihoz, amely jelenség nem azonos a szélsőséggel. És vállalják ennek minden külsőségét is! Mi pedig közben nem értjük, kritizáljuk a pápánkat, haragszunk rá. Hitetlen baloldali formációk követelik a vallási műsorok beszüntetését a közszolgálati tévécsatornákon a még többségében katolikus Spanyolországban. A negyvenmillós ország nyilvánossága egyelőre megvédte a szentmise-közvetítéseket: a heves parlamenti vita után egymillióval többen nézték, mint korábban…
Konstanz, 2017 júliusa. Németország délnyugati, Svájccal határos csücske. A kereszténység egyik nagy zsinatának helyszíne közelében, a püspöki óvárosban mecset áll. Két fekete Mercedes kisbusz parkol le a belvárosi bevásárlóközpont előtt. Mindkettő zürichi rendszámmal. Jól szituált muszlim családok szállnak ki, a nők hidzsábban, testőrök (is) védik őket. Vásárolni indulnak. Erősek és büszkék. Eszembe jut Oriana Fallaci és Eurábiája.
B. Varga Judit, történész-muzeológus forrás: http://mandiner.hu/cikk/20170802_b_varga_judit_eros_es_buszke_europai_iszlam