Elértünk az emberiség legveszélyesebb pillanatához. És nem a Brexit vagy Donald Trump miatt. Stephen Hawking szerint most már nagyon sürgős lenne, hogy összefogjunk a túlélésért...

A világ leghíresebb tudósa szerint a valóságtól elszakadt eliteknek nagyon magukba kell szállniuk, hiszen rengeteg múlik majd azon, miként reagálnak az előttünk álló válságokra. Stephen Hawking persze pontosan tudja, hogy ennek a bizonyos elitnek ő maga az egyik díszpéldánya. „Cambridge-ben dolgozó elméleti fizikusként egy elképesztően kivételezett buborékban éltem az életemet” – írja a Guardianben, majd arra figyelmeztet mindenkit az elefántcsonttoronyból: a siránkozás semmire sem elég, meg kell érteni, mi történik körülöttünk a világban.

 Hawking szerint óriási hiba lenne a Brexitet és Donald Trump megválasztását annyival elintézni és leírni, hogy a populizmus diadalt aratott. Szembe kell nézni azzal, hogy az emberek az elitről, a növekvő létbizonytalanságról és az egyre mélyebb egyenlőtlenségekről mondtak lesújtó ítéletet a szavazófülkében. Nem a választások eredménye lesz tehát igazán sorsdöntő a jövőnk szempontjából, hanem az, hogy az elit hogyan reagál rá. Képes lesz-e levonni a megfelelő következtetést, és belátni, hogy itt az elfelejtett tömegek kérnek szót, vagy elutasítással és lenézéssel válaszol.

 Kihívásból ugyanis nem lesz hiány a következő évtizedekben:

 - A technikai fejlődés egyre több ember munkáját fogja elvenni.

- A gazdasági bevándorlás soha nem látott méreteket ölt majd.

- Az okostelefon korában még jobban tudatosulnak a vagyoni különbségek a szegényebb   rétegekben.

- Óriási problémákat okoz a túlnépesedés és a termőföldek kimerülése.

- Az amúgy is parázs helyzetet pedig tovább forralja majd a klímaváltozás fokozódása, amely   akár az emberiség túlélését is veszélyeztetheti.

És ez utóbbi Hawking legfőbb aggodalma. Szerinte ugyanis az emberiség történelmének legveszélyesebb pillanatában járunk, amikor már megvan a képességünk arra, hogy lakhatatlanná tegyük a bolygónkat, de arra még nem, hogy elmeneküljünk róla. Hawking persze született optimista, szerinte van jövője az emberiségnek, csak ehhez

 - a társadalmon belüli és a nemzetek közötti határok lebontására, nem pedig megerősítésére   van szükség,

- a vezetőknek be kell látniuk, hogy megbuktak a nagy problémák kezelése terén,

- sokkal igazságosabban kell megosztani a javakat, hiszen rengetegen fogják elveszíteni   eddigi megélhetésüket, és

- tovább kell erősíteni az összefogást, mert a globális problémákat csak együtt lehet   kezelni.

Hawking nagyon hisz benne, hogy mindez menni fog, de figyelmezteti a Cambridge-től Hollywoodig és Londontól a Harvardig ívelő elitet: nem szörnyülködni kell, hanem tanulni az elmúlt év történéseiből.

Jankovics Márton
forrás: http://www.unikornis.hu/vilag/20161202-stephen-hawking-emberiseg-kihalasa-brexit-donald-trump-globalizacio.html
foto: AFP