Hálás humorista téma kimutatni, mennyire tudatlanok az emberek. Azon nevetünk, hogy mások (nem mi magunk!) mennyire buták. Föltesznek egy egyszerű kérdést (például mi volt 1968 fontos eseménye), s a megkérdezettek bármit elmondanak, csak azt nem, hogy a szovjet invázió Csehszlovákiába. Vagy ki írta Az ember tragédiáját – s képesek erre azt válaszolni, hogy talán Bartók, esetleg egy menő táncdalénekes...
Komollyá akkor válik ez, amikor egyetemistáknak tesznek föl ilyen kérdéseket, s azoknak gőzük sincs, miről van szó.
Általában azt jegyezzük meg tartósan, amit fontosnak tartunk, amihez mélyebb élmény köt. Meg amivel gyakrabban konfrontálódunk – itt az általunk tartott fontosságnak is komoly szerepe van. Laikus példa ehhez: aki a család gyomráról gondoskodik, többet tud az élelmiszerek áráról, mint az, aki nem azzal foglalkozik.
Van olyan ismeret-kategória, amely a nemzettudatról szól. Az ugyanis nem azzal merül ki, hogy egy nemzet nyelvét használom, hanem arra is kiterjed, mit tudok az adott nemzet történelméről, kultúrájáról, szellemiségéről, s mennyire azonosulok vele. Nem enciklopédikus ismeretekről van szó, hanem a nemzet létét érintő fontos adatokról. Tehát hogy egy-egy szerző milyen korban élt és alkotott, ismerem-e néhány fontosabb művének címét és mondanivalóját, meg hogy földrajzilag is tájékozódni tudunk-e.
Aki ma ilyen fölmérést csinál, meglepetten (amennyire ez még meglepő) veheti tudomásul, hogy az egészséges nemzettudathoz szükséges ismeretek, különösen a fiatalabb nemzedék körében, eléggé gyérek – ha viszont okostelefonok és hasonló szerkentyűk adatairól kérdezzük, messzemenő ismeretekről tesznek tanúságot. És persze hülyének tartják azt, aki ezt nem tudja, mivel a történelmi, művészeti stb. ismereteket nem tartják fontosnak: szerintük a mai világban más értékrend szerint kell orientálódni.
Nem az a baj, hogy értik a számítógép nyelvét, hanem az, hogy a nemzettudathoz szükséges ismeretek hiányoznak a repertoárjukból, így számukra nem is lehetnek fontosak. Ez nem véletlen.
A kommunistákból lett újszocialisták, zöldek és neoliberálisok eszmeisége épp erre épít. Lépten-nyomon tanúi lehetünk annak, hogy a legrafináltabb módon (figyelemeltereléssel, féligazságokkal, agymosással, hazugsággal, stb.) támadják és igyekeznek ellehetetleníteni mindazt, amit idáig értéknek tartottunk, s ami a társadalom összetartó ereje: a hitet, családot, nemzetet.
Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek buzgó hívőnek kell lennie, hogy kizárólag a családdal foglalkozzon, vagy hogy soviniszta legyen, nem. De fontos, hogy keresztény hagyományainkat, értékrendünket, kultúránkat tiszteletben tartsa és kövesse (ami alapvető ismeretek nélkül természetesen elképzelhetetlen). Azzal szoktak vagdalkozni a technikai irányultságú emberek, hogy miért legyenek járatosak a humán tudományokban, hiszen a humán szakosok sem értenek a technikához. Sajnos nem veszik tudomásul, hogy a humán jellegű ismeretek az általános műveltség alapvető pillérei, s ez minden szakmától független.
A neoliberális eszmevilágot a tőke határozza meg, annak mindenhatóságából ered – ehhez kell olyan tömeg, amelynek nincs kultúrája, saját akarata, mélyreható tudása, szelleme, identitása, erkölcse, sem hite.
Az ilyen beállítottság vezet oda, hogy a személyiség identitástudata is csődöt mond, mivel a kereszténységet, kultúrát, nemzettudatot érintő ismereteik hiánya következtében önmaguk helyét sem képesek megtalálni, nem képesek besorolni magukat a társadalomba, s ezáltal könnyen manipulálhatóvá válnak.
Manapság hihetetlen információáradat zúdul ránk: ha nincs megfelelő tudásunk, s főleg szilárd tudatunk, nincs mihez mérni a sok információt, nincs mihez hasonlítani, így nem tudjuk valóságtartalmukat fölbecsülni, s könnyű prédává válunk a hamis prófétáknak – azok pedig az utóbbi időben föltűnően szaporodnak. Lásd például a G7-ek zárónyilatkozatát Taorminában 2017 májusából, amely minden konkrétumot gondosan kerülve csupa általános, de üres fogalmat ragoz, s csak az fontos, hogy jó benyomást keltsen.
Teljesen mindegy, milyen nemzet tudatáról beszélünk, hiszen az egyformán fontos magyarnak, szlováknak, németnek stb. Ugyanakkor tudatosítani kell, hogy – s ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni – mindez csak akkor működik valóban, ha a kölcsönös tisztelet, megbecsülés, tolerancia jegyében vagyunk tudatosan büszkék saját nemzetünkre. Mert ha a kölcsönösség nem működik, a neoliberalizmus csapdájába esünk: azért támadják minden szinten a nemzetet, a családot, a hitet, hagyományainkat, szokásainkat, értékeinket. Az pedig nem csupán szomorú, hanem tragikus következményekkel jár.
Fölmerül persze a kérdés, hol van a család, amely ezt a hagyományos értékrendet megalapozni volna köteles? És hol van az iskola, ahol az ilyen ismereteket el lehetne sajátítani?
Sajnos az iskolára egyre több olyan feladat hárul, amely eredendően a család dolga lenne, de az iskola nincs erre fölkészülve. Végül pedig marad a társadalom, amely csak a mennyiségi tényezőket tartja értéknek és politikai korrektségbe takarózva, talmi fejlődésre hivatkozva képtelen őrt állni a pozitív értékek mellett?
Nem véletlen a kommunista és neoliberális eszmevilág összehasonlítása. A kommunizmus mint olyan kimúlt – de nem veszett ki, mert átvedlett. Az ideológia azonban tovább árt, a neoliberalizmus ugyanolyan totalitásra törekszik, mint a kommunisták. A harc ellene ezért lett bonyolultabb, mert álnéven szerepel. Miként a mai háborúk sem elsősorban a harctéren zajlanak, ez az ideológiai harc is alattomos és orgyilkos. Keresztény jellegű értékeink személyes jogokra épülnek – s talán éppen ezért olyan bonyolult ez. A neoliberális eszmék viszont kollektív jogokon alapulnak, s az teszi azokat könnyen elfogadhatóvá, mivel kihasználják a csordaeffektus előnyeit.
Ugyanakkor a sportból jól ismert elvet gyakorolják, miszerint a legjobb védekezés a támadás: azzal vádolják a hagyománytisztelőket, amit maguk követnek el. S ekkor következik minden bevált érték (család, hit, nemzet) megkérdőjelezése, ellehetetlenítése. Elég megnézni az olyan, látszólag ezzel össze nem függő tényezőt, mint a reklám: foglalkozzon az ember azzal, nem pedig a lényeges, a nemzeti létet fönntartó kérdésekkel.
Aich Péter forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/szomoru