Szörnyülködve veszem tudomásul, mennyi nemes és fennkölt eszme irányítja az életünket. Demokrácia! Ugye, milyen szép? Meg az igazság. Vagy a másság elfogadása. Szépen hangzik továbbá az egység is, a stratégiai érdek, tolerancia, humanista segély, megértés, meg hasonlók. Ezt ragozzák egyre többen, ez uralja szemléletünket – bár sajnos csak a proklamáció szintjén…

Ezek lettek a sarkpontok minden ítélettel kapcsolatban: ezek a gyönyörű jelszavak. Ezt lebegtetik a kirakatban, ezek lettek a legfontosabb, leglényegesebb, minden vitát eldöntő érvek. És persze eszerint ítélkezik manapság mindenki, erre hivatkozik mindenki, mert ez dönti el, elfogadhatóknak minősülünk-e, vagy nem.

Kit érdekel, hogy közben teljesen ellentétes értékekre, érdekekre vonatkozva használják ezeket a fogalmakat?

Nemsokára oda jutunk, hogy demokratikusan megszavazzuk, miszerint kétszer kettő immár öt, s ezt felsőbb stratégiai érdekre hivatkozva, az egység nevében meg humán segítségre hivatkozva kőkeményen érvényesíteni fogjuk, bármi következzen abból. És mindenki, aki lojális alattvaló akar majd lenni, szorgalmasan bólogatni fog erre, milyen jól, okosan döntöttünk (igaz, nem mi, hanem a választottaink) – aki pedig bármi kifogást fogalmazna meg, azt a közvéleményre hivatkozva lefasisztázzák, hazudozónak és rasszistának nyilvánítják.

Pedig ha e sok, szépnek tartott fogalom helyett inkább azt mondanák, hogy „ez az én érdekem, az én zsebem javára van, nekem kell ez, nekem jó ez”, legalább őszinték volnának. De nem. Egoista érdeket mindenki valami fennköltnek tartott maszlagba öltöztet, mert az olyan jól hangzik, és akkor elfogadottabbnak érzi magát, s ezt ki is nyilatkoztatja. Az agymosott tömeg pedig mindenestől lenyeli a sok blődséget.

Itt vannak például a katalánok. Törvényesség, egység, demokrácia és hasonló jelszavak nevében ijesztgeti, fenyegeti őket a spanyol kormány, egyúttal igyekszik teljesen ellehetetleníteni is, ahelyett, hogy meghallgatná, s megbeszélnék – akár neutrális közvetítők segítségével – közös gondjukat-bajukat. Vagy mondjuk a kurdok. Nem tudom, van-e még egy ilyen népes nép, amelynek nincs saját országa. Viszont ahol vannak, ott tolnak ki velük. Az iszlám állam elleni harcban jól jönnek, ám amint bármi önállóságot kezdenek emlegetni, hadat üzennek nekik.

Másnak lenni ugyancsak szép dolog, azt tolerálni szinte kötelező – de kizárólag akkor, ha nekem, az erősebbnek abból valami hasznom származik. Például homoszexuálisnak vagy leszbikusnak lenni igen trendi, azt még propagálni is illő, mert igen belátó, s dicséretreméltón demokratikus meg toleráns vagyok, ha ezt elismerem. De persze más nemzetiségűnek lenni, mint a többség, az már teljesen más, mert azt aztán mégsem illik. Mondjuk katalánnak lenni Spanyolországban nem igazán nyerő. Miképp magyarnak lenni Szlovákiában sem éppen főnyeremény. A magyarokkal úgyis annyi baj van mindenütt: nem akarnak érvényesülni. Szinte erőszakkal kell atyaian rákényszeríteni, hogy tanulják meg rendesen az államnyelvet, a szlovákot, vagy mondjuk az ukránt, mert hiszen érvényesülni igazán csak úgy lehet. Cigánynak lenni már érdemesebb, mivel a cigányokat a hivatalos fölfogás értelmében mindig igazságtalanul elnyomják, tehát pozitív példákat emlegetni az integrált cigányokról fölöttébb szép és dicséretes, de leírni, vagy azt mondani, hogy egy tolvaj cigány volt, az már rasszizmus. Annak minősül az is, aki a migránsok bűnözését emlegeti, mert szép neoliberális fölfogás értelmében a migránsok mind szegény ördögök, akik a háború és éhség elől menekülnek, a mi kötelességünk pedig befogadni őket.

Azelőtt nemesnek kellett születni, hogy bizonyos privilégiumokat élvezhessen az ember. Mára változott a világ. Érdekszférába kell tartozni, hogy élvezhessük az életet. Ha szexuális kisebbség vagy, az nagyszerű. Ha nemzeti kisebbség vagy, az kevésbé jó – persze attól függ, miféle nemzeti kisebbség, meg attól is, hogy mikor és hol. A zsidókat is csak akkor kell sajnálni, ha koncentrációs táborban pusztultak el, az élő zsidókat már nem. Ha az iszlám állam ellen küzdő kurd vagy, de egyébként nincs semmi követelésed, akkor még elviselhető vagy. De ha népszavazást akarsz szervezni a kurd önállóságról, akkor a nép ellenségeként börtönbe csuknak. Mert önállóságról népszavazni törvénytelen, hiszen az irredentizmus, hazaárulás. Kit érdekel, hogy minden forradalom eleve törvénytelen. Ha sikerül győzni, utólag úgyis legalizálják, de olyan nincs, hogy az aktuális hatalom a keblére szorítaná a követelőzőket, vagyis a lázadókat. Ahelyett a hatalom fölsorolja a tömérdek maszlagot a demokráciáról, tehát a nép akaratáról, amit nem hajlandó meghallgatni, a másságról, amit legföljebb szelektíven képes elismerni, az egységről, amit kizárólag saját hatalmának érdekében ismer el, a törvényességről, amit csakis saját érdekeivel kapcsolatban fogad el.

Hát így vagyunk: demokrácia, törvényesség és egyéb kirakati hazugságok, farizeus jelszavak árasztanak el, akár a vízözön, hovatovább tényleg megfulladunk ebben. Lassan már nem is merem használni ezeket a fogalmakat, mert szinte kizárólag kiforgatva, félreértelmezve, önzőn használják. Szemrebbenés nélkül, demagóg módon és lekezelően. Pedig jobban tennék, ha utánanéznének a szótárban, mit jelentenek e fogalmak valójában: legfőbb ideje volna visszatérni eredeti értelmükhöz – nem csak lexikai értelemben, hanem elsősorban fölfogásban, értelmezésben, minden álság és hazudozás nélkül. Mert nem biztos, hogy emlékezünk-e még, mi az igaz szó, mi az őszinteség, a nyíltság, valamint arra, hogy kétszer kettő, bármiképp forgatjuk, mégiscsak négy.

Aich Péter
http://www.hirek.sk/velemeny/20171013172932/Aich-Peter-Demokracia-es-egyeb-jelszavak.html