Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 28. gazdasági és környezetvédelmi fórumán (szeptember 10–11) aggodalmának adott hangot a cseh nuncius, hogy a koronavírus-járvány hatására növekedhet a korrupció Európában…

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 28. gazdasági és környezetvédelmi fórumát szeptember 10–11-én tartották Prágában. Az esemény záró ülésén Charles Balvo érsek, csehországi apostoli nuncius átadta nyilatkozatát, amiben rámutatott: a közjóért kell dolgozni, és nem szabad kizárni a kiszolgáltatottakat.

A korrupció elleni küzdelem állt a szentszéki felszólalás középpontjában az EBESZ 28. gazdasági és környezetvédelmi fórumának záró ülésén. A vatikáni küldöttség vezetője hangsúlyozta: a korrupció valós veszélyt jelent a békére és a biztonságra nézve. Az érsek úgy fogalmazott: aggodalommal tölti el a tény, hogy a koronavírus-járvány feltartóztatására elkülönített óriási mennyiségű források felkeltették a bűnözői körök érdeklődését. Ezáltal az a veszély állt elő, hogy segítség nélkül maradnak azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a pénzügyi támogatásra. Őszintén be kell látnunk, hogy a korrupció az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet valamennyi országában felütötte a fejét. Csak akkor tudjuk ugyanis leküzdeni ezt a csapást, ha elismerjük a korrupció jelenlétét – figyelmeztetett.

Új és újító megoldásokat kell találni a jelenlegi járvány idején, melyek nem megosztóak, átpolitizáltak vagy részrehajlóak, hanem ténylegesen a közjót és mindenki átfogó emberi fejlődését keresik. Ennek fényében a Szentszék emlékeztet rá, hogy 2020. június 1-jén Ferenc pápa motu propriót adott ki a szentszéki, illetve vatikánvárosi közbeszerzések ellenőrzéséről és átláthatóságáról. Ez azt célozza, hogy lényegesen visszaszorítsa a korrupció veszélyét a vatikáni szervezetek irányításával és kezelésével megbízott emberek esetében. A pápa e döntése azt mutatja, hogy fontos a korrupció elleni küzdelem, hiszen amikor a tisztviselők lopnak vagy jogosulatlanul kisajátítják a közforrásokat, az kihat az egész közösségre, amelyet szolgálnak.

Ha a közügyek kezelése nem átlátható és felelős módon történik, akkor a szilárd és tartós gazdasági fejlődés, valamint a biztonság kerül veszélybe, vagy hiúsul meg – figyelmeztet a szentszéki képviselő. A korrupció visszaszorításához szükség van az állampolgárok oktatására, képzésére és együttműködésére is, ugyanis a törvények önmagukban nem elegendők. Bátran fel kell rázni a közönyből az emberek lelkiismeretét, hogy felfogják ezeknek a jelenségeknek a súlyát, és így együtt küzdjük le a korrupciót.

Forrás: Magyar Kurir