Az ember elszomorodik, amikor látja, hogy milyen mértékben olvadnak be a felvidéki magyarok a szlovákságba. Most eljutottak oda, hogy egy újabb választáson is megmérettettek, és eldőlt, megint nem lesz magyar párt a törvényhozásban... 

Már 2011-ben a Most-Híd egyik kampánygyűlésén - panaszolta Csáky Pál lapunk hasábjain -, amikor „a résztvevők egy részének javaslatára, miszerint az identitás csökkenést megelőzendő a magyar tanítási nyelvű iskolákban legyen prioritás a nemzettudat-erősítés és a több történelemóra, a párt jelen lévő országos elnöke felhorkant és azt mondta: több szlovák óra kell, és egyre több szlovák módon való gondolkodás. Nem magyarkodni kell, hanem együttműködni.” Aki felhorkant, egykor Püspöki Nagy Péter, a szlovákokat a Nagymorva Birodalom abszurditásairól kiokító történész oldalán lépett a nagypolitikába.

Püspökiről az 1990-es választás előtt kiderült, hogy az STB-nek, a csehszlovák politikai rendőrségnek dolgozott, és helyét az a Bugár Béla foglalta el, aki addigi mindenes szerepét varázsütésre hazafias aggodalomra cserélte. Aggodalmainak és Jánosikot imitáló szlovákos fokostáncának köszönhetően 2009-re Most-Híd néven sikerült egy olyan szlovák-magyar vegyespártot létrehoznia, amely nagyban elősegíti a felvidéki magyarok „fájdalommentes asszimilációját”.

A régi, 19. századi Magyarország is asszimilált, csak rosszul. Mint Cs. Szabó László írta a Felvidék 1938-as visszatérésekor, „külsőleg ugyan a központosító francia nemzetállamhoz hasonlított, de mélyebb életében még derengett a régi nemesi nemzetgondolat, mely az anyanyelv felett átölelte Hunnia összes nemesét és honorációrát, de kitaszította a pórnépet… Miután ez a fölöslegesen urizáló, de a nemzetiségekkel türelmes magyar maradiság a megyékben volt a legmakacsabb, Grünwald felingerült, s haragját elsősorban nemzetiségi politikájukon töltötte ki. A magyar megyék annyira tehetetlenek, írta, hogy a silány műveltségű szlovákokat sem tudják megmagyarosítani!” Grünwaldnak, a képviselőnek és Zólyom megye alispánjának szavait azóta is a fejünkre olvassák szomszédaink.

Szándékosan felejtik el, hogy 1878-ban írott munkáját a Budapesti Szemle és parlamenti képviselőtársai is kegyetlenül megbírálták, mondván, hogy becsmérli a tótokat, pedig szlovák kortársai lázító, magyarellenes iratai ott feküdtek az alispán asztalán. „Grünwald világgá bújdosva a Szajnaparton agyonlőtte magát…” Érdemes idéznünk figyelmező szavait, amelyek csak Szekfű Gyula Három nemzedékében jutnak majd el a maguk komolyságában Trianon kedv vesztett magyarjaihoz: „Inkább áldozzunk fel néhány szabadelvű intézményt azért, hogy utódaink erős államot kapjanak, ami jobb, mintha szabadelvűségünket hagynánk az utókorra a magyar állam nélkül.” (S 1920-ban valóban majdnem állam nélkül maradtunk.) A szlovákok nem így tettek. Sem amikor Prága tornyai még eltakarták a pozsonyi lerongyolt helytartóságot, sem önállósodásuk után nem áldozták fel az állami asszimilációs kényszert holmi szép elvek kedvéért.

 Amikor a második háborúvesztés után a magyar önérzet a mélypontra került, kitelepítették és visszaszlovákosították a felvidéki magyarokat. Az 1989-es bársonyos forradalom után a tömeges beolvasztást más, elegánsabb eszközökkel ott folytatták, ahol 1948-ban abbahagyták. A legmegtévesztőbb lépés a magyarok kormányba kerülése volt. Duray Miklós Hazától a nemzetig című cikkgyűjteményében leírja, hogy „az 1998-as őszi szlovákiai választások után a baloldal bejelentette, hogy nem kíván együtt kormányozni a magyarokkal. Ezen álláspontját csak azzal enyhítette, hogy megfogalmazta a magyarok kormányba kerülésének feltételeit. Ezek közül első helyen szerepel az autonómiáról való lemondás… További feltétel az önálló magyar egyetemről való lemondás volt. Harmadik feltétel volt azoknak a problémáknak a napirendről való levétele, melyek az 1945-ben és 1946-ban kiadott Benes-dekrétumokban a magyarokat kollektív bűnösként sújtó tételek jogrendbeli maradványaival kapcsolatosak.” A Magyar Koalíció Pártja (MKP) élén Bugárral belement az alkuba, és két cikluson át Csáky lett a kisebbségi ügyekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettes. Azaz tehetetlenségre ítélték: magyar ügyben kötötte kezét az alku, cigány ügyben a politikai korrektség.

Manapság sokan mondják, hogy a politikai osztálynak Nyugat-Európában a népvándorlásra nincs B terve. A magyar külügynek még A terve sem volt 1998 után arra vonatkozóan, hogy mit kezdjen a szlovák helyzettel és egy magyar miniszterelnök-helyettessel. Már a révkomáromi, 1994. január 8-ra összehívott nagygyűlés kudarca is mutatta, hogy kisebbségi kérdésben hiába várjuk az engesztelő füst felszállását. A felvidéki magyarok helyi és regionális önkormányzatainak a képviselői az európai önkormányzati charta szellemében követelték ugyan a kisebbségek önkormányzati jogainak érvényesítését, de a szlovák elhárítás, a SIS válaszul tervet készített az országos gyűlésen kialakult szellemiség szétverésére. A fő cél a szlovákiai magyar politika személyi átalakítása, és a Duray Miklós-féle Együttélés Politikai Mozgalom tagjainak megfélemlítése volt, sőt, kidolgozták Duray erkölcsi és politikai megsemmisítését is. (Ügynökei ügyesek voltak: Alexander Dubcek halála máig sem teljesen tisztázott, akárcsak az első köztársasági elnök, Michal Kovác fiának elrablása, és az ügyben szereplő rendőr, Róbert Remiás meggyilkolása sem.) Behódolni ott, ahol 1993-ban az összlakosságnak még csak a huszonkilenc százaléka támogatta az ország függetlenségét, és negyvenkilenc ellene volt, félintellektusra vall. Miért kell mindent megrágni szlovákul, ha már magyarul sem megy?

Popély Gyula a Népfogyatkozás (1918-1945) címet adta az 1990 karácsonyán megjelent figyelmeztető könyvének. Ennek előszavában szó esik arról, hogy a cseh és szlovák országrészekben a kisebbségek már mind túljutottak az asszimilációnak azon a kritikus pontján, ahonnan már csak csodával határos módon lehet visszafordulni, és minden elbizonytalanodás, minden tétovázás végzetesen felgyorsíthatja a beolvadást a szlovákiai magyarság körében is. Az MKP második választási veresége után fájdalmasan időszerű elgondolkozni ezen, és néha elő kell venni Duray írásait, hogy megfejthessük, vajon miért tévesztettünk utat.

Tamáska Péter
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/52095/Behodolas_beolvadasig#sthash.6F9C2gST.dpuf

(Szerk.: kételyekkel tettük fel ezt a cikket, mert azért van benne pontatlanság. Azonban az is igaz, hogy a kétely lehet egy továbbgondolkodás elindítója a tapasztalható lebénulás után. A praxis pedig majd megmutatja, hogy mire volt jó nekünk ez a kormánykoalíció. Nehogy vargabetű legyen belőle, amivel oda érkezünk vissza, ahonnan negyedszázada elindultunk!)