Mikor Alexander Van der Bellen, a nagyon független, de a Zöldek által támogatott államfőjelölt kezet szorított a szélsőjobboldalinak tartott Szabadságpártból érkező ellenfelével, Norbert Hoferrel, s ezzel, a tévévitával befejeződött a kampány, még lehetett hinni abban, hogy tisztességes, becsületes, osztrákosan kispolgári, de osztrákosan szabálykövető elnökválasztást fognak rendezni…
Ez pedig egy demokráciában fontos. Hinni kell abban, hogy az én szavazatom épp annyit számít, mint a hajléktalané, a buszsofőré, David Alaba futballsztáré vagy Alexander Van der Bellené. Az ezért felelős emberek pedig tesznek azért, hogy ne legyenek különbségek, hogy betartsák a játékszabályokat. Ausztria hitt ebben. Mindenki hitt benne. De mindenkit becsaptak.
Színészek voltak a jelöltek, színházat játszottak a választási bizottság képviselői. Az urnának nem volt feneke, a szavazatok a kukába vándoroltak, a szavazólapokra gyerekek is rajzolhattak volna cicát, akkor is ugyanolyan komoly lett volna a versengés.
Hiszen nem volt versengés. Csalás volt. A világ első számú könyvelőországában, ahol egyenlő magasságúra vágják az utcákon a fákat, ahol a szántóföld szélén nem mer nőni a fű, nehogy elrontsa az összképet, ott egyes településeken 150 százalékos volt a részvétel a szavazáson. A kicsi bajuszok és csinos kalapok földjén a reggel kilenc óra helyett már az előző este hétkor kinyitják a levélszavazatokat, anélkül, hogy erről a választási bizottság tagját értesítenék.
Több mint félmillió gyanús szavazat a kilencmilliós Ausztriában. A 117 szavazókörből 94-ben szabálytalanul kezelték a levélben érkezett szavazatokat. Ez nem hiba. Ez katasztrófa.
A demokrácia csődje.
Az osztrák alkotmánybíróság ugyanis csak arról döntött, hogy meg kell ismételni a szavazást, de ezzel nem lesz Ausztria tiszta, demokratikus, tüchtig mintaország, mint azt saját magáról képzeli és lelkesen hirdeti. Ezt a porcelánvázát leverték. Össze lehet ragasztani, csak kérdés, érdemes-e azt újra feltenni a nagyszoba díszhelyére, s mutogatni a vendégeknek, vagy inkább kerüljön a hálóba, ahol csak mi látjuk, mi pedig tudjuk, hogy törött.
De vajon mikor verték le a vázát? Csak most, Van der Bellen győzelmekor? Vagy korábban is látszottak a repedések, csak annyit beszélt a házigazda a kalapjának szegélyéről, hogy nem figyelt oda senki a vázára? Esetleg Ausztria a vázaragasztás mestere, és hagyományosan, ciklusról ciklusra megtévesztette a szavazókat?
Miközben pedig ott volt a főhelyen a darabokra tört, majd mindig összeragasztott porcelán ékesség, egész Európa hitt abban, hogy Ausztria tudja, hogyan kell művelni a demokráciát, és meghallgatta a szavát, hiszen a gazdaság szépen zakatolt, a munkanélküliség alacsony volt, s Kitzbühelnél soha nem állt le a sífelvonó. Ausztria pedig elfoglalta a neki juttatott pozíciót, és a sífelvonóból levezette erkölcsi felsőbbrendűségét demokráciát érintő ügyekben.
Bécs aggódik, hogy Magyarországon baj van a demokráciával? Semmi erkölcsi alapja nincs erre, igazából soha nem volt. Most egész Európa aggódhat amiatt, hogy képes lesz-e Ausztria megszervezni az elnökválasztást második nekifutásra, kapnak-e négyévesek szavazólapot, és a legfőbb, hisz-e az eredmény tisztaságában ezután bárki. A romeltakarítás pedig még messze van, előbb egy tiszta parlamenti választást is meg kell tartani Ausztriában.
Jaj neked, Európai Unió, ha ilyen katonáid vannak!
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter szerint Ausztria az elnökválasztástól függetlenül „megbízható partner Európában, és az is marad”.
Nem, nem az.
Sitkei Levente forrás:http://magyaridok.hu/ahelyzet/kalap-799786/
(a szerk.: precedens értékű lehet a döntés, mert ilyen először fordult elő a nyugati demokráciákban)