Csak az kezdje olvasni, aki ráér és érdekli Németország magatartása a migránsokkal kapcsolatban…

 

Tisztelt Kancellár Asszony!

 Önnek nincs igaza.

 Nagyjából itt be is fejezhetném ezt a levelet. Befejezhetném, mert ugyanezt gondolja az európai lakosok döntő többsége éppúgy, mint a németek többsége és a magyarok többsége is egyben.

 Önnek, Önöknek nincsen igazuk.

 Önök, akik a befogadás parancsáról, a nyitottság nagyszerűségéről, a „globális kihívásnak való megfelelésről”, „Európa becsületének” megmentéséről, a „barátságos arcról” beszélnek, nos, fájdalom ezt kimondani, de tévednek. Rosszabb esetben hazudnak. Sajnos, ezt sem tudjuk kizárni.

 Az Ön harcostársa, Hollande francia elnök egyenesen arról értekezett a minap az Európai Parlamentben, hogy a szuverenitást fel kell adni bevándorlásügyben.

 Akkor nézzünk be e mögé a mondat mögé legelőször.

 Nem tudom, kancellár asszony emlékszik-e 2011. január 3-ra?

 Ez volt az a nap, amikor a görögök bejelentették, hogy kerítést fognak húzni a török határ egy bizonyos szakaszára, mert nem bírják a muszlim bevándorlást tovább kezelni. Igen, kancellár asszony, a görögök akkor és azt a napot megelőzően vészjelzéseket adtak Európának, hogy csinálni kéne valamit, mert nagyon nagy a baj. S ezt megelőzően a spanyolok is leadták a vészjelzéseket, és a törökök is könyörögtek, hogy az unió segítsen nekik végre, mert elviselhetetlen a migránsok hada, amely ellepte országukat, egyedül képtelenek megoldani a helyzetet.

 Nem segített senki. Sem a görögöknek, sem a spanyoloknak, sem a törököknek. Barroso elnök langyos asszisztenciája mellett egy bizonyos Anna Cecilia Malmström bevándorlási biztos körülnézett kicsit, elolvasgatta a segélykéréseket, kifejtette, hogy a kerítés legfeljebb rövid távon jelent megoldást, majd közölte a görögökkel, hogy a migráció ügye és a schengeni határok megvédése a nemzeti szuverenitás része, s egyben egy uniós tagállam kötelessége is.

 De most azért szögezzük le: 2011-ben az volt az unió válasza a migránsok miatti segélykiáltásokra, hogy ez nemzeti szuverenitás kérdése, a schengeni határok megvédése pedig nemzeti kötelesség!

 És arra emlékszik kancellár asszony, hogy miközben a görögök és a törökök könyörögtek a segítségért, az unió mivel volt elfoglalva? Azzal, hogy az „orbáni diktatúrában” a Klubrádió elég hatékonyan tudja-e szidni a „rezsimet”. S hogy megfelelő-e Magyarországon a sajtószabadság.

 Mondjuk úgy, kancellár asszony, hogy az unió aránytévesztésben volt már akkor is. Mondjuk így, mert ha ezt mondjuk, akkor ugyan nem fejtjük ki a valóság minden szeletét, de legalább nem kell csúnyán beszélnem…

 Nos, a kérdés azért itt reszket a levegőben: ha 2011-ben még nemzeti szuverenitás kérdése volt a migráció ügye és a schengeni határvédelem, akkor 2015-ben miért lett belőle olyan ügy, ami miatt le kell mondani a nemzeti szuverenitásról?

 Azért, mert az unió „barátságos arcát” kancellár asszony is összetévesztette az önveszélyes idióták nyálafolyó vigyorával? Azért, mert az unió szeretve tisztelt vezetői eddig még soha, véletlenül sem voltak képesek eltalálni, hogy mivel kell komolyan foglalkozni és mivel nem? Azért, mert az unió vezetői és az uniót alkotó nemzetállamok vezetőinek többsége önsorsrontó módon képes csak gondolkodni a világ dolgairól, és az önfeladó liberalizmus rémisztő hazugságán kívül semmi mást nem ismer?

 Ezért, Tisztelt Kancellár Asszony.

 De Önt másmilyennek gondoltuk, másmilyennek képzeltük.

 És most elképedve, haraggal nézzük, miképpen állt be Európa tönkretevőinek sorába Ön is.

 Tudjuk, hogy Európa politikusai ma mindenhol a nyilvánosság jakobinusaitól, a nyilvánosságban tevékenykedő bolsevikoktól és náciktól rettegnek. S már az felérne egy felszabadulással, ha végre ki mernék mondani, hogy ez a három borzalom egy tőről fakad! Szeretné egyszer látni a kancellár asszony, milyen is lehetett egy „veszett” jakobinus, a bécsi zsidó zseni, Egon Friedell szép szavával mondva, a pincepatkány Marat ábrázata? Szeretné tudni, milyen is volt valójában egy kérlelhetetlen bolsevik, mondjuk Berija képe? Vagy miképpen is nézett a világba egy igazi náci? Nos, ha mindezt látni szeretné, nézzen egyszer bele komolyan és elmélyülten Guy Verhofstadt arcába…

 Igen, kancellár asszony! Ma Európában a legsötétebb jakobinus–bolsevik–náci diktatúra dühöng a média és a „liberális” politika területén, és ettől mindenki retteg. Retteg, hogy a „nyilvánosságnak” becézett vesztőhely Golgotájára hurcolják majd fel, és a „sajtószabadságnak” hazudott véleményterror keresztjére fogják felszögezni.

 Persze leginkább akkor, ha ki meri mondani valamelyik tabunak kikiáltott ügyben az igazságot.

 Pontosan ilyen tabunak kikiáltott ügy a migráció, a bevándorlás, a népvándorlás ügye. A más kultúrájúak befogadásának ügye. Az integráció ügye.

 Ezekről mondta ki az igazságot az Ön honfitársa, az amúgy szociáldemokrata, vagyis „kiváló pedigréjű” Thilo Sarrazin.

 És keresztre feszítették. Kitagadták, megalázták, végighurcolták a „nyilvánosság” terein, és rásütötték az örök billogot.

 Pedig csak az igazságról beszélt

 Ezért üldözték mindaddig, ameddig végül kénytelen volt lemondani a Bundesbankban viselt posztjáról. (Ezt idehaza a Népszabadság így ünnepelte akkor: „Berlin: két provokátorral kevesebb”.)

 Ennyit a vélemény- és sajtószabadságról, kancellár asszony. A nyilvánosságban önöknél is, nálunk is, és mindenhol a legsötétebb gazemberek és diktátorok tevékenykednek, akik természetesen liberálisnak és az emberi jogok elkötelezett harcosainak nevezik magukat, és gondolkodás nélkül tönkretesznek mindenkit, aki nem az ő nézeteiket vallja, aki elég bátor megtörni a tabukat. Ezek a gazemberek az életünket is elvennék, ha a történelem erre újra lehetőséget kínálna nekik. De ezt Ön is pontosan tudja. Ez a tudás és tapasztalat vitte Önt Európa tönkretevői-nek táborába.

 De elevenítsük csak fel, mit is írt Sarrazin 2010 augusztusában megjelent könyvében, a Németország felszámolja önmagát című munkában!

 Például ezt:

 „Az összes érintett országban a következő tendenciák tapasztalhatók a muzulmán bevándorlók között:

 – átlag alatti munkaerő-piaci integráltság,

 – átlag feletti függőség a szociális ellátórendszerektől,

 – átlag alatti részvétel az oktatásban és a képzésben,

 – átlag feletti termékenység,

 – területi szegregáció és hajlam a párhuzamos társadalom kialakítására, az oktatásra,

 – átlag feletti vallásosság, amelyben növekvő szerepet kap az iszlám hagyományos, illetve fundamentalista értelmezése,

 – átlag feletti bűnözés, az egyszerű utcai erőszakos bűnözéstől kezdve a terroristatevékenységig bezárólag.”

 Persze, ez a „liberális” füleknek és lelketlen lelkeknek a sátán műve, de ettől még igazság, IGAZSÁG! – Tisztelt Kancellár Asszony, és az emberek mindennapos tapasztalata. Azzal szemben pedig lehetetlen hosszú távon politikát csinálni, és ezt hamarosan Ön is meg fogja tapasztalni!

 De lássuk még Sarrazin állításait egy korabeli cikkre támaszkodva, amely a Vastagbőr blogon jelent meg nálunk 2010. szeptember 13-án: „Németországban integrációs megbízottak, iszlámkutatók, szociológusok és naiv politikusok serege kéz a kézben dolgozik a probléma jelentéktelen színben való feltüntetésén. Hogy a muzulmán kisebbség gyors növekedése Európában aggodalmat kelt, azt tényleg nem kell az idegenellenességgel magyarázni” – véli Sarrazin, aki szeretné, ha a dédunokái száz év múlva még Németországban élhetnének. Nem örülne, ha az ország, ahol leszármazottai élnek, nagyrészt muzulmán állam lenne, ha ott jórészt törökül és arabul beszélnének, ha a nők fejkendőt viselnének, és a napi ritmust a müezzin határozná meg.

 Ha Németország a jelenlegi utat folytatja – azaz mindenféle feltétel nélkül engedi be a külföldieket, ad nekik éveken át szociális segélyt, s közben a német középosztályban meg alig születik gyermek, akkor Németország nemhogy húsz év múlva nem lesz már „német”, de a gazdasági ereje is meg fog roppanni.

 Sarrazin programja:

 – Minden, szociális támogatásban részesülő munkaképes bevándorlót közmunkára kötelezne, mégpedig minden törvényes munkanapon.

 – Azoknak, akik nem tudnak elég jól németül, kötelezővé tenné a napi részvételt egy nyelvtanfolyamon.

 – Igazolatlan hiányzás esetén csökkenne a szociális támogatás összege.

 – Családegyesítést, a korábban bevándorolt külföldi egyén családtagjainak áttelepülését Németországba csak azok számára engedélyezne Sarrazin, akik igazolni tudják, hogy a kérvény beadását megelőző három évben állami (szociális) támogatás nélkül biztosították saját megélhetésüket.

 – A házastársával egy háztartásba költöző feleség tíz éven át nem lenne jogosult semminemű szociális ellátásra.

 – Hároméves kortól kötelezővé tenné a bevándorló családok gyermekei számára az óvodába járást, hogy rendesen megtanuljanak németül.

 – Igazolatlan hiányzás esetén a gyerek után járó szociális pótlékból csak az élelmezésre szánt összeget kapná meg a családfő.

 – Kötelezővé tenné a bevándorló gyerekek beíratását napköziotthonos iskolákba, ahol egész nap német pedagógusok felügyelete alatt lennének, és – francia példára – megtiltaná fejkendő viselését az oktatási intézményekben.

 A politikusok háborognak, de a németek ötvenhat százaléka osztja Sarrazin nézeteit, huszonnyolc százaléka ellenzi, tizenhat százaléka nem adott választ. Sőt: a németek tizennyolc százaléka szavazna egy „Sarrazin-pártra”, mivel „ezek az emberek úgy vélik, hogy Sarrazin végre kimondja azt, amit sokan gondolnak”.

Még néhány gondolat erejéig folytatom annak a cikknek az ismertetését Önnel, amelyet az előző részben elkezdtem. Egyebek mellett ezeket olvashattuk akkor, Sarrazin könyvének megjelenésekor: „Merkel kancellár augusztus végén még sértőnek és a bevándorlók integrációját hátráltatónak nevezte a bankár nézeteit, de értesülve a CDU-tagság nagy részének körében is helyeslő visszhangról, egy héttel később már így nyilatkozott:

 »Az állam nem kapitulálhat a migránsok által lakott lakónegyedekben elharapózott erőszak előtt. Németországban nem létezhet egyetlen település vagy városnegyed, kerület sem, ahol a rendőrség nem képes érvényt szerezni a jognak. A migráns fiatalok egy részének erőszakra való hajlama nagy probléma, s erről nyíltan lehet beszélni anélkül, hogy tápot adnánk az idegenellenesség gyanújának. A fiatalok körében az erőszak sokszor annak a jele, hogy az illetők nem látnak perspektívát maguk előtt. Ezen pedig csak egy dolog segít: a tanulás. Államunk sokféle lehetőséget kínál erre, ám a felelősség döntő része a szülőket terheli, s ezt sem az iskola, sem a társadalom nem vállalhatja át tőlük.«

 Néhány számadat:

 – Berlin egyik kerületében, Neuköllnben a 21 évnél fiatalabb »nehéz bűnözők« csoportján belül 90 százalék a migránsok aránya. Ezen belül 45 százalékot képviselnek az arab és 34 százalékot a török fiatalok. (»Nehéznek« a német rendőri statisztika szerint az egy éven belül legalább 30 bűncselekményt elkövetők számítanak. Ez egy könyvben jelent meg, érdekes, hogy mégiscsak meg lehet számolni, hogy az elkövető »német« német vagy »török« német.)

 – Egyedül Berlinben tavaly háromezer (!) esetben ért fizikai támadás szolgálatban lévő rendőröket. »Egyes kerületekben olyan veszélyes a helyzet, hogy egyszerű esetekhez, például egy családi perpatvarhoz is több járőrkocsival kell kivonulnunk«. A főváros nem áll egyedül ezen a téren: a rendőrök elleni agresszió mindennapos dologgá vált egész Németországban.

 – A számos nagyvárosban (Berlin, Köln, Duisburg, Mannheim, Frankfurt) megfigyelhető gettósodás következtében a rendőrség egyre nehezebb helyzetben van. Mivel az ilyen negyedek szinte állandó jelenlétet igényelnek a hatósági közegektől, nem jut járőrkocsi más körzetekbe.

 – Nem egyszer 8-10 hónap is eltelik a rendőri följelentés és az első bírósági tárgyalás között. Ez idő alatt pedig a fiatal delikvens priusza gyakran számos újabb bűncselekménnyel gyarapodik. Fontos lenne az igazságszolgáltatás tempójának felgyorsítása, a bűnelkövetők mielőbbi bíróság elé állítása és elítélése, hogy mihamarább érezzék tettük következményeit.

 – A bevándorlók közül 1,1 millióan ma sem tudnak rendesen németül.

 – Integrációs program indult több bevándorló tanár és tanárnő kiképzésére és alkalmazására a német iskolákban. Jelenleg a továbbtanuló külföldi fiataloknak csupán a hat százaléka jelentkezik egyetemek, főiskolák tanárképző szakára, míg a németek között 12 százalék ez az arány.

 Egy jellemző mondat:

 A gondot a második, harmadik generáció okozza, amelynek egy része (főleg fiatalemberek) mereven elutasítja az integrációt. Ők nem hajlandók németül tanulni, megvetik, sőt gyűlölik a németeket. Gyenge tanulmányi eredményeik miatt többnyire még szakmát sem képesek tanulni, ezért gyorsan »lejtőre« kerülnek: bandákba verődve kisebb-nagyobb bűncselekményeket követnek el, majd előbb-utóbb börtönbe jutnak. Ők azok, akik ha tetten érik őket egy bűntett elkövetésekor, így beszélnek a rendőrökkel: »Szarok Németországra. Te annyit sem érsz, mint a kosz a cipőm talpán. Halott vagy«. (Idézet Kirsten Heisig bírónő júliusban megjelent Das Ende der Geduld /Vége a türelemnek/ című sikerkönyvéből.)”

 Tisztelt Kancellár Asszony!

 Most, a napokban egy másik könyv is megjelent Németországban, ezt egy német rendőrnő írta. Külön érdekesség, hogy a szerző maga is „migráns”, görög szülők gyermekeként született Németországban. Az ő könyvéről ezt a beszámolót olvashattuk nemrégiben: „A német Die Welt mutatja be portréjában Tania Kambouri német rendőrnőt, aki ezen a héten megjelent könyvében (Deutschland im Blaulicht – Notruf einer Polizistin – vagyis Németország kék fényben – egy rendőrnő segélykiáltása) írta meg, mivel kell szembenéznie rendőrnőként a német városok keményebb negyedeiben – ott, ahol főleg bevándorló gyökerű és muszlim közösségek élnek. (…) Kambouri beszámol arról, hogy hiába lép fel rendőrnőként, egyre többször megütik őt. Csoda, hogy eddig nem tört össze az arca. (…)”

 Kambouri elmondja azt is: muszlim migránsok támadják így az államhatalmat. „Ez nem származás vagy vallás miatti, rasszista előítélet, hanem egyszerűen tény, hogy egyes társadalmi csoportokra feltűnően jellemzők bizonyos magatartásminták és bűncselekmények.” A rendőrnő szerint általános a tisztelet hiánya, a német alaptörvény és az emberi jogok semmibe vétele, miközben belterjes párhuzamos társadalmi struktúrák alakulnak ki, az integrációs szándék pedig eltűnik. (…)” Könyvében a politikai elit mellett támadja „a kritikátlan multikulti társadalmi romantikájában hívőket” is, akik szerinte „egyből iszlamofóbiát és idegengyűlöletet kiáltanak”.

 Arra lennék kíváncsi, vajon ezt a rendőrnőt is meg fogják majd hurcolni önöknél? Addig üldözik, ameddig felhagy a hivatásával?

 S ahogy egyre többen fogják kimondani az igazságot, úgy lassan mindenkit elüldöznek, és végül nem marad senki, csak a párhuzamos társadalmak muszlimjai?

 Az integráció kérdéseit jártuk körbe az előbbiekben úgy, hogy még egyetlen szót sem ejtettünk arról az iszonyatos és elborzasztó bevándorlásról, amely hónapok óta elárasztja Európát.

 Pedig ez az áradat – ahogy Ön is volt szíves megjegyezni – elért bennünket, „a migránsok itt vannak, most már kezdeni kell velük valamit”.

 Akkor nézzük meg, milyen is valójában Németország integrációs képessége. Nem, nem a bevándorlók tekintetében, azt már láttuk, arról Sarrazin és a rendőrnő már beszámolt. Azt vizsgáljuk meg, mennyire volt képes Németország integrálni a sajátjait. Az önmagával azonos néprészt, amelyet a politika kegyetlensége és ostobasága évtizedekre elszakított és bezárt a fal mögé. Vizsgáljuk meg, hogyan tudta integrálni a gazdag és erős Nyugat-Németország az elszegényített és meggyalázott Kelet-Németországot.

Amikor huszonöt évvel ezelőtt Kohl kancellár és Mitterrand elnök tartott közös beszédet az Európai Parlamentben, Európa egy bizakodó, derűs, erős és gazdag földrész volt. De legalábbis ezt a benyomást keltette. És nehéz lenne letagadni, hogy az a két európai vezető, és Önök ketten, Hollande elnök úrral, nem említhetők egy lapon.

 „Juha mételyt legel a rossz lapályon” – ez a csodálatos Arany János-sor jutott eszembe önöket nézve a minap ott, Brüsszelben. Az a kilátástalanság idéződött fel bennem, amelyet ez a sor áraszt magából. És akkor ott, Brüsszelben, huszonöt évvel ezelőtt éppen a német egyesítés apropóján beszélt a két európai vezető. És ismétlem: mindenki hittel hitte a boldog és szép jövőt. Mindenki úgy érezte, helyrebillent végre a kizökkent idő, s ezentúl elérkezik a Fukuyama megénekelte boldog jövő.

 Tisztelt Kancellár Asszony!

 Huszonöt év telt el azóta, és az egykori NDK-t sem sikerült integrálni! Az egykori NDK területén a mai napig kétszeres a munkanélküliség, mint a nyugati tartományokban. Az egykori NDK területéről elvándorolnak a fiatalok. De már nem sokáig, mert az egykori NDK területén lassan egyetlen gyerek sem születik. Szászországban a termékenységi ráta 0,6 százalék – ez azt jelenti, hogy Szászország (ó, Istenem, a gyönyörűséges Szászország) egyszerűen kihal. Az egykori NDK területe ma egy öregedő, kilátástalan elfekvőosztály. Huszonöt év elteltével, és azok után, hogy eddig kétezermilliárd eurót öntöttek bele ebbe a feneketlen kútba.

 Kancellár Asszony!

 Kétezermilliárd eurót! Annyi pénz nincs is. És kétezermilliárd euróval sem sikerült integrálni egy negyed évszázad alatt az egykori porosz-junker tartományokat. Azokat a tartományokat, amelyek megszülték Bismarckot, a Vaskancellárt, aki megteremtette a német egységet. Huszonöt év és kétezermilliárd euró nem volt elég, hogy a saját véreiket integrálják önmagukba.

 Akkor mégis, miről beszél Ön?

 Miről beszél, amikor egyetemistáknak, akik megfogalmazzák félelmeiket a bevándorlókkal érkező terrorizmus miatt, Ön azt válaszolja, hogy „semmi baj, majd adunk nekik egy Bibliát, és elmagyarázzuk nekik, mit jelent az első áldozás”?

 Kancellár Asszony, Ön nem egy hímzőkör kissé már elhülyült, élemedett vezetője, hanem Európa első birodalmának kancellárja. Ön ilyen szavakat, mondatokat nem engedhet meg magának. Vagy ha mégis, akkor felmerül az a probléma, amellyel a Caine hadihajó legénysége és tiszti kara nézett szembe, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Queeg kapitány elveszítette józan ítélőképességét.

 Tisztelt Kancellár Asszony!

 A német nemzetet a második világháború után összezúzták. A németség lelkét zúzták össze, és Önök azóta egy tragikus tévedés áldozatai. Önök, a németek politikai vezetői azt gondolják, hogy a „nemzetlenítés”, az önfeladással egyenértékű idióta liberalizmus és a multikulturalizmus igenlésének ellentéte csak a nácizmus lehet.

 Ez ostobaság, Kancellár Asszony. És most, hogy a történelem valóban ránk rúgta az ajtót, most jött el az ideje, hogy ezt jó hangosan ki is mondjuk. Mi is, Önök is, mindannyian itt, Európában.

 Ön is tudja, hogy egyedül maradt a hazájában. Ön ellen fordultak a tartományok, Ön ellen fordultak koalíciós partnerei, saját alkancellárja, mindenki.

 Migránsügyben elfoglalt álláspontjával pedig az Ön népe soha egyetlen pillanatig sem értett egyet. Legyen elég bátor, és mondja ki a varázsszót: azt, hogy ELÉG VOLT!

 Elég volt a bevándorlásból, az önsorsrontásból, a nyitott határok elmebajából, a multikulturalizmusból és az integráció lázálmából. Most annak jött el az ideje, hogy Európa megvédje önmagát. Hogy Európát Európaként adhassuk át a gyermekeinknek és az unokáinknak.

 Kancellár Asszony!

 A grandiózus német romantika annak idején előjött a Fekete-erdőből, Spessart vidékéről, és rálehelte lelket a németségre. A németség igazi lelkét. Ezt a lelket vették el Önöktől a második világháború után, mert azt hitték, ezzel és így kell örökre legyőzni Németországot.

 De most feléledt az erdő.

 Hollandus Mihály, az Üvegemberke, Munk Péter és mind a többiek jönnek már. Nem akarják odaadni hazájukat a beözönlő idegenségnek.

 Álljon az élükre. Vagy ha nem tud, akkor mondjon le. De ez így nem mehet tovább…

 

 Bayer Zsolt – Magyar Hírlap
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk, foto: Internet