Már a szót sem szeretem. Az értelme manapság nem az, amit a szótárban olvasnék. Olyan fogalom, melyet önző érdekek naponta ezerszer törnek kerékbe.
A tolerancia türelmet jelent. Tűréshatárt. Mint a fájdalomelviselő készség: innen bírható a kín, azon túl őrület és eszméletvesztés következik. Természetesen erkölcsi és szellemi értelemben is van tűrőképességünk. De mindent nem vagyunk képesek megemészteni. Elfogy a türelmünk. Tragédiánk, hogy a „toleráns” világ ezt a gyöngeségünket nem képes megbocsátani!
A tolerancia nem szeretet. A tolerancia nem szolidaritás. A tolerancia ideologizált közöny; az értelem, a józan ész, és a jó ízlés törvényeinek eltiprása. Tégy, amit akarsz, engem nem érdekel! Bár buta vagy és felháborító, amit magaddal művelsz, mégis tűröm, mert közönnyel tölt el. Nem akarok konfrontációt. Tolerálom undorító életviteled, mert a devianciát törvény védi. Gyűlöletbeszéddel ne vádoljanak, ezért inkább riadtan behunyom a szemem a buszon, és nem veszem észre, miként lesz állattá az ember!
Aki szolidáris, felvállalja együttérzésének tárgyát, sorsot vállal és azonosul vele. A szeretet őszinte és akár haragos is lehet. Nem tűr mindent szó nélkül. Nem viselheti el, ha az embertárs önmagából kikelve, lemond büszkeségéről, méltóságáról. Mert a konfliktus alapvető jellemzője az együttélésnek. A vita dialektikus folyamat, mely érveket ütköztet érvekkel, s melynek szintézisére jövőt építhetünk. Emberségünkön múlik, hogy a másikat partnerként, ne pedig ellenségként tekintsük; erőszak helyett a meggyőzés eszközénél maradjunk. Mégis döntenünk kell: hidegek vagy forrók leszünk – a tolerancia a langyosak választása! A közösség, mely szeretet és szolidaritás helyett a kasztrált toleranciát kényszeríti ránk, előbb-utóbb erkölcsi élőholtak civilizációjává válik. Ijesztő, hogy éppen a fejlett nyugati demokráciák fojtják meg a párbeszéd és vita lehetőségét, s a tolerancia nevében dogmákat sulykolnak polgáraik fejébe. Aztán persze a szólásszabadságért, pl. helikopterekről jól legyilkolják más országok, másféle lakóit…
A toleránsak, sohasem bocsátják meg Egyházunknak a Szent Inkvizíciót. Giordano Bruno örök kísértet, kinek szellemével ma is katolikus ovisokat riogatnak. De neki legalább a vita lehetősége megadatott! Érvelhetett, perelhetett, lehetőséget kapott elméletének bizonyítására. A máglyára igazának tudatában lépett, s a történelem a tudomány mártírjává avatta. Nekünk ellenben már a lángok sem járnak ki. Minket harcos emberjogi percemberkék terelnének arénába – na, nem a vértanúságért, hanem gúzsba kötött kényszer-közönségkén, hogy a világ összes korcs bohócának parádéja kergessen őrületbe.
Na, ez az én bajom a toleranciával!
Mészáros Péter
Remény, 2013, 29. szám, 2013.7.21.