Hatalmas felfordulást keltett a szerte az EU-ban marhahúsként értékesített lóhús esete. Az élelmiszerek körüli visszaélések rendre akkor kapnak nagy média-nyilvánosságot, ha valahol az unió gazdagabb országaiban történik a visszásság, mint ahogy most azt a lóhúsbotrány is bizonyítja. 

 

Több élelmiszer-forgalmazó világcég is érintett az ügyben, ők is árulták a marhahús helyett lóhússal kevert élelmiszereket.

Annak idején a glükolos osztrák bor és a dioxinnal fertőzött csirkék is hetekig a média érdeklődésének középpontjában álltak. Hazánk hasonlóan súlyos esetei sajnos csak felszínesen érintették a honi nyilvánosságot. Ki tudja, mennyi lejárt szavatosságú félsertést hoztak be 2003-ban és 2004 elején, hogy kiüssék velük a hazai tenyésztőket. Nem hallottunk a Megatrade átcímkéző brigáddal kapcsolatosan sem eredményesen lezárt büntetőperekről. A legnagyobb hipermarket áruházaiban árult, fekáliával fűszerezett csirkehús is inkább a humoristáknak, mint az ellenőröknek és „kommandósoknak” szolgáltatott muníciót.

A különbség köztünk és az unió gazdagabb országai között az, hogy odaát még mindig működik a fogyasztók védelme – civil formában de a hatóságok szintjén – nálunk meg még nem. Ott jelentős erők tesznek azért, hogy a nagyközönség is értesüljön a visszásságokról, itt meg azért, hogy az ügyek elfeküdjenek. Persze az EU 2004 és 2007 közötti bővítése némi változást hozott ezen a téren is. A minden korlátozástól mentes kereskedés révén olyan esetek fordulnak elő, hogy a frissen csatlakozott országok termékei is belekerültek a botrányokba. A lóhús ügyében is a nyugati térfélen tört ki a gyalázat, ott rá is mozdultak az ügyre a fogyasztóvédők és a médiumok. Mint látjuk, ilyenkor aztán nincs megállás, már nem lehet az információkat lefojtani. (Bár Viktor Ponta román miniszterelnök azt állította, hogy vágóhídjaik vétlenek a kirobbant botrányban.)

A lóhús esetében a következő a piaci helyzet. Rendre kevesebb a fogyasztója, mint amennyit évente „termelnek” a tenyésztők. Kevés olyan ország van ahol kifejezetten tőkehúsként fogyasztják a lóhúst, de mindent egybevetve is nagyobb a kínálat, mint a kereslet, ezért alacsony a lóhús ára. Minőségi marhahúsból viszont bő a fogyasztás, időnként jóval több, mint amennyit az európai közösség előállít. Az ára is sokkal magasabb, mint a lóhúsé. A lóhús nem egészségtelen ugyan, nem ártalmas, de Európában nincsenek hagyományai a fogyasztásának. A kufárok legnagyobb szerencséjére az élelmiszerpiacokon is dúl a liberalizáció, nincs határellenőrzés, fogyatékos a minőség-ellenőrzés, szóval szabad a vásár! Az alacsonyabb bekerülési ár pedig „versenyképességi” kritérium. Akkor miért ne menjen egy kis lóhús a marhahús helyett a kolbászba, makaróniöntetbe és egyéb húskészítményekbe – gondolják bizonyos piaci szereplők. Ráadásul majdnem mindenki jól jár ezzel, csak a fogyasztó van becsapva, amikor marhahús helyett lóhúst eszik. Az ügy kínos, de a lóhússztori nem a legveszélyesebb élelmiszer-zsonglőrködés, hiszen egészségre ártalmas hatása nincs, csupán a fogyasztót nézték hülyének, élve a szabadkereskedelem bőven burjánzó vadhajtásainak lehetőségeivel. Ez a vadhajtás az új EU-csatlakozások után sarjadt ki. Az új csatlakozók országaiban nagy számban tartanak lovakat munkavégzésre is, ezért keletkezett kínálat, a másik oldalon meg ott van a kereslet – igaz marhahúsra, de egy kis gellerrel ezt lóra is át lehet változtatni. Sajnos az Európai Unió agrárügyekben messze elkerült eredeti nemes céljaitól, attól, hogy pénzt fordít polgárai belső piacról való egészséges élelmiszerrel történő ellátására. Korábban sikerrel állt ellen a kívülről jövő „versenyképesebb” ajánlatoknak, és állta a WTO egyre dühödtebb szabadpiaci rohamait is. Mára ez a felfogás meggyengült. Ezért találták ki a direkt agrárkifizetéseket, aminek nagy részéből egy évtizedre még a tagsági viszony után az új csatlakozók ki voltak tiltva. (Hazánk 25 százalékos, de a lengyelek is csak 55 százalékos uniós agrártámogatással kezdtek 2004-ben.) Ha jön majd korlátlanul az agrár- és élelmiszer-ipari termék az unión kívülről is, a minőségellenőrzésnek minimális esélye sem lesz, tódulni fog a génmódosított cikkek áradata vagy a ki tudja milyen körülmények között hizlalt állatok dömpingje Amerika gigantikus állatnevelő telepeiről. Eddig is nehéz volt megfejteni, hogy mi is kerül az asztalunkra, ezután pedig még nehezebb lesz. A lóhús esete azonban megvilágít egy nagyon fontos problémát. Azt, hogy Európa nyugati tájain csak akkor észlelik a keleti végeken meglévő bajokat, ha abból nekik is gondjuk származik. A nem kívánt migránsokkal kapcsolatos szociális és szocializációs gondok is akkor váltak égetővé, amikor a kelet-európai „menekültek” Hamburgban hattyúkat fogtak ki az Alster folyóból ebédnek. De Róma és Párizs köztereinek hangulata is alapjaiban változott meg épp e „menekültek” megjelenésével. A kritikát természetesen azok a országok kapják, ahonnan ez a „menekültáradat” érkezett, mondván, lábbal tiporják ott az emberi jogokat.

Legutóbb az Egyesült Királyságban tört ki hivatalos felzúdulás amiatt, hogy ha Románia és Bulgária polgárai bekerülnek az egységes munkaerőpiacra, akkor a két országból nem friss és képzett munkaerő, hanem szociális segélyt igénylők hada érkezik majd elsősorban. Nyugati barátaink aggodalmait megértve kevésbé csodálkozhatunk azon, hogy a horogkereszt náluk is szalonképtelen ugyan, de a vörös csillag rémtettei hallatán arcuk sem rezdül. Azért, mert csak a horogkereszt rémtetteit tapasztalták. A vörös csillagét nem. A lóhúsügyet is csak akkor fájlalták, amikor megtapasztalták. Azt kellene elősegítenünk, hogy vörös csillag ügyben úgy lássanak tisztán, hogy azt soha ne kelljen megtapasztalniuk. Az ismeretterjesztés a mi feladatunk. Akkor talán piaci szabadságok ügyében is közelebb kerülünk a megértéshez. Az élelmiszerpiacokon erre a megértésre azonnali igény van.

                                                     Boros Imre,    MH OL - 2013. 2. 26.