„Merkel úgy viselkedett, mint egy megfontolatlan tinédzser, aki a Facebookon hirdette meg házibuliját, majd amikor megjelent a tömeg a kapuja előtt, pánikba esett és becsapta az ajtót az orruk előtt” – így reagált Paul Nuttall, a brit Függetlenségi Párt (UKIP) képviselője a német kancellár vasárnapi bejelentésére…
miszerint Németország ideiglenesen ismét határellenőrzést vezetett be. Ez a leplezetlenül maliciózus megjegyzés – sajnos – mértani pontossággal fest jellemrajzot napjaink Európai Uniójának legbefolyásosabb politikusáról: Angela Merkel zabolátlan kamasz módjára – egyébként is pattanásig feszült helyzetben – ártatlan naivitással küldte ki meghívóit az évszázad házibulijára, méghozzá a szomszédok, sőt, a lakótársak beleegyezése nélkül.
A kancellár két nappal később hiába ébredt rá rosszul megválasztott szavai-nak súlyosságára, és hiába magyarázkodott, hogy Németország mégsem fogad be minden szíriait, már késő volt. Késő volt, mert a jobb életszínvonalra vágyó, nemzetközi jogaikat a legszebb álmukból felverve is kívülről fújó tömegekhez az átértékelt európai (német) álláspontnál sokkal előbb és sokkal fajsúlyosabban jutottak el a nagybetűs remény mediatizált hangjai. Azok a világszenzációt érdemlő hangok, amelyek az „érzéketlen és kegyetlen” Magyarországon keserves kínok között átvergődött „egyesek” narratíváján keresztül mesélik el a megpróbáltatásokkal teli utat, egészen a közel-keleti álmok fellegvárának számító Németországig. Addig a Németországig, ahol a szerencsés kevesek még közös szelfit is készíthettek a zord világból jövők megmentőjének szerepében tetszelgő Angela Merkellel, hogy az irigylésre méltó jólétből posztolt képek a maradék kételyt is eloszlassák a még otthon maradt hezitálókban.
A Disney-mesébe illő forgatókönyvet aztán hirtelen kegyetlenséggel írta felül a csütörtöki német döntés, miszerint Berlin a jövőben megvonhatja a juttatásokat az uniós tagországokból Németországba érkezett menedékkérőktől. A kizárólag uniós tagországokkal határos Németország tehát a tömeg felhergelése után egyszerűen átpasszolja a felelősséget és a problémát az őt körülvevő államoknak, hiszen a sokat emlegetett dublini szabályozást tekintve a továbbiakban nem lesz illetékes, a hatályos törvények mindössze csak arra „kényszerítik” Berlint, hogy támogassa az ország területére érkező menekültek visszajutását az őket beléptető tagállamba. Ebből következik, hogy a Németországba vagy Skandináviába tartó, a biztonságos életmódot Európa más, kevésbé fejlett országában elképzelni nem tudó bevándorlók tömege a jövőben még az eddiginél is jobban fog tiltakozni az ellen, hogy a dublini egyezmény előírásainak megfelelően abban az országban regisztrálják, ahol az Európai Unió területére lépett. De nemcsak nekik rossz hír a német döntés, hanem az összes, schengeni határral rendelkező országnak, hiszen a beharangozott német házibuli meghiúsulása miatt Berlin nagyvonalúan kárpótolja majd a hoppon maradt meghívottakat, és „segíti vissza” őket egy kevesebb brüsszeli befolyással rendelkező tagállamba.
Ezt végiggondolva akaratlanul is felvillannak az ember szeme előtt azok a 21. században teljesen elképzelhetetlennek hitt képkockák, amelyeken erejük teljében lévő muzulmán embertömegek elégedetlenkedve és követelőzve ostromolják országunk déli határát. A helyszíni tudósítók, mint általában, most is kitettek magukért, és készítettek néhány szívfacsaró képet a nyugati sajtó számára a magyar vízágyú áldozatairól, arról azonban elmulasztottak fotót közzétenni, hogy hogyan használták eszközként azt a két ártatlan gyereket, akit átdobtak a lezárt magyar–szerb határon, mondván: hátha a családjukat is utánuk engedik. A röszkei határátkelőnél szerdán történtek mindenesetre végleg illegitimmé tették a „menedékkérő” terminus használatát arra a szervezett tömegre, amely kövekkel és féltéglákkal akarta „érvényesíteni” jogait, a felfoghatatlan felvételek pedig a Nyugat által oly makacsul ismételgetett „sikeres asszimiláció” gondolatát is fényévnyi távolságra repítették a valóságtól. Ugyanaz a tömeg, amely szerda este a röszkei határátkelőnél próbált utat törni magának, csütörtökön a horvát Tovarnika településnél törte át erőszakkal a rendőrségi kordont, hogy Szlovénia felé tapossa ki az utat a biztos „migránsegzisztenciát” ígérő Európai Unió felé. Horvátország egy nap alatt összeroppant az alatt a nyomás alatt, amelyet Magyarország hónapokon át viselt a nemzetközi média lesújtó kommentárjai kíséretében. Ranko Ostojic horvát belügyminiszter már a hozzájuk érkező migránsáradat első napján lezárta az ország határait, miközben azt üzente az illegális határátlépőknek, hogy ne menjenek oda, hiszen onnan nem tudnak továbbjutni Európába.
Az Európai Unió alapértékeire, a genfi egyezményre vagy a dublini rendeletre való rutinszerű hivatkozás vagy akár a kvótarendszer gondolata ilyen makacs tények mellett teljesen feleslegessé válik. Észre kell végre venni, hogy a jelen helyzet már rég nem pártállástól függ, nem a liberálisokról és a konzervatívokról szól, és nem is a jobboldal és a baloldal harcáról, így aztán nem ártana, ha Európa vezető politikusai egymás helyett inkább az igen súlyos válságra koncentrálnának. Mert jelenleg ott tartunk, hogy azt az egyszerű tényt, miszerint egy iszlamista, terrorszervezetekkel kapcsolatban álló férfi csütörtökön késsel rátámadt egy rendőrnőre Berlinben, a nyugati média képes abból a perspektívából megvilágítani, hogy az iraki származású férfi még véletlenül sem migráns, hiszen már évek óta Németországban él. A valós tény ebből mindössze annyi, hogy az iszlamista férfi (akit egyébként a megsebesült rendőrnő társa lelőtt) nem mostanában jött a biometrikus azonosítóikat általánosságban megtagadó honfitársaival karöltve, de ettől még érthetetlen, hogy miért ne kéne tartani további iszlamista támadásoktól, ha egyszer egyre többen vannak Európában.
Persze az is lehet, hogy az iraki férfi a német jólétben töltött évek hatására vált iszlamista terroristává…
Tóth Loretta
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/35726/Hazibuli#sthash.4EjIDdp9.dpuf