Az erősek világrendjén természetesen mindig az erősek őrködnek, a szerepek nem, csak a szereplők változnak időnként…
„Ezelőtt a háborúban / Nem követtek semmi elvet, / Az erősebb a gyengétől / Amit elvehetett, elvett. / Most nem úgy van. A világot / Értekezlet igazgatja: / S az erősebb ha mi csinyt tesz, / Összeűl és – helybehagyja.” A bölcs, öreg Arany János remek, keserűen józan versében száznegyven éve így summázta, hogy mi a (modern, európai) civilizáció lényege, működési mechanizmusa. Amely látszólag erőszakmenetes, de csak látszólag, mert az erősebb hatalmak mindig megpróbálják rákényszeríteni akaratukat a gyengébbekre, legfeljebb más módszerrel. Például diszkrét vagy nyílt nyomásgyakorlással, zsarolással, szankciókkal történő fenyegetéssel. Mi, magyarok az első és a második világháború után is keserűen megtapasztaltuk, milyen az, amikor a győztesek értekezlete („békekonferenciája”) amit elvehet, elvesz a vesztestől, a gyengétől, ráütve a büntetésre a nemzetközi jog pecsétjét.
Az erősek világrendjén természetesen mindig az erősek őrködnek, a szerepek nem, csak a szereplők változnak időnként. Európában az elmúlt fél évezredben mindig néhány nagyhatalom, birodalom döntött a kisebb népek, nemzetek sorsáról, s az egymásnak feszülő nagyok időnként lángba borították az egész kontinenst, a pusztító háborúk drága árát pedig mindig a vesztesekkel, főként a kisebb nemzetekkel fizettették meg. A második világháború után azonban volt néhány európai politikai erő és kiemelkedő politikus, amelyek/akik azt hirdették, hogy az új európai rendet az egymással rivalizáló államok újfajta sorsközösségével kell összekapcsolni, amelynek alapja a szolidaritás és a bizalom. Ahogy a megbékélt, egyesített és erős Európa víziójának egyik megfogalmazója és részben megvalósítója, a kereszténydemokrata francia Robert Schuman írta: „Az európai közösség nem fog hasonlítani sem egy birodalomhoz, sem a Szent Szövetséghez; a nemzetek közötti kapcsolatokra kiterjedő demokratikus egyenjogúság lesz az alapja. A vétójog összeegyeztethetetlen egy olyan berendezkedéssel, amely a többségi döntéshozatal elvére épül, és kizárja az erőfölény másokkal szembeni diktatórikus felhasználását. Ez a nemzetekfelettiség értelme…”
Az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans (aki többek között Schumannak köszönheti, hogy ma ott lehet az európai hatalmi központ csúcsán) az alapító atya szellemét negligálva, azzal a cinikus indokkal magyarázta, hogy a brüsszeli bürokrácia által kiagyalt automatikus migránselosztási mechanizmust elutasító tagállamokat „szolidaritási hozzájárulás” néven komoly pénzbüntetéssel fogják sújtani, hogy a pénzügyi hozzájárulás azoknak a tagállamoknak „segít megérteni a szolidaritás jelentőségét”, amelyek nem kívánnak részt venni a menekültek elosztásának rendszerében. Magyarán: az az ország, amelyik elutasítja a migránsokat, annak fizetnie kell. A holland munkáspárti politikus azzal toldotta meg kioktató mondókáját, hogy „ha itt nincs, más területen sem lesz szolidaritás. Márpedig az óriási csapás lenne a közös európai program, és az unió egésze számára”.
Tehát 2016 tavaszán oda jutottunk, amit a derék Robert Schuman és kereszténydemokrata elvbarátai csaknem hetven évvel ezelőtt szerettek volna meghaladni: a nemzetek demokratikus egyenjogúsága helyett ismét egy birodalmi központ akar diktálni az európai nemzeteknek, gátlástalanul visszaélve erőfölényével. Ami ezúttal nem fizikai – katonai –, hanem pénzhatalmi erőfölény, a zsarolás, a fenyegetés mint módszer vagy eszköz azonban ugyanaz.
A brüsszeli központ téves, jogtalan és veszélyes migránsügyi politikájának egyre nagyobb árát azokkal a tagországokkal akarja megfizettetni, amelyek – köztük legelsőként hazánk – az elmúlt év során minden lehetséges erővel védték a közös európai határt, a valódi európai szolidaritás szellemében, ám ezért cserébe – európai szolidaritás, segítség helyett – igaztalan bírálatokat, rágalmakat, aljas támadásokat kaptak a brüsszeli, strasbourgi és berlini birodalmi központokból és az őket kiszolgáló globalista médiától.
Mégis van remény, hogy ne az Arany János által leírt cinikus civilizáció épüljön Európában, hanem a schumani. Mert „a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz”, s ha nem lesz, akkor Európa vagy zsarnokságba vagy anarchiába süllyed. A baljós jelek ellenére biztató, hogy a brüsszeli diktátum nyilvánosságra hozása után néhány órával a visegrádi négyek és a balti államok kapásból elutasították mind a migránselosztási mechanizmust, mind a pénzbüntetéssel való zsarolást. Ezután talán egyre több kisebb, majd nagyobb európai ország is vállalja a bátor szembefordulást az Európai Bizottság hibás, veszélyes bevándorlási politikájával – éppen Európa, a kétezer éves európai civilizáció védelmében.
Faggyas Sándor forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/54677/Civilizacios_kenyszerzubbony#sthash.nMJrW53t.dpuf