Okkal jönnek a volt gyarmatlakók, hiszen évszázadokon keresztül Nyugat-Európa mai gazdag országai szipolyozták őket. A saját javaikat kérik vissza… 

Ha otthonunkban akad egy csöndes sarok, ahol elgondolkodhatunk a világ mostani folyásán, vagy inkább tajtékzásán, és gondolatainkat el akarjuk csitítani, akkor a régiek szerint ajánlatos számolni. A számok rakosgatása gépies dolog, elzsongítja az agyat. A szürkeállományt akár aludni is küldhetjük. Míg föl nem riadunk. Vagy el nem bóbiskolunk. A könnyű szunyókálás gyakran álmot vetít a tudatunkba: például látjuk a Bécstől Bangladesig, Malajziáig érő gyalogos meneteket, és a számolás eredményét. Ha napjában nyolc-tízezernyi vándor érkezik, akkor az egy hónap alatt háromszázezer, negyedév alatt egymillió, esztendőnként négymillió. És árad a tömeg Afrikából is, különösen amióta az USA nagylelkűen elhárította útjából a Kadhafi-féle Líbia nevű akadályt meg Tunéziát. Ugyanő noszogatja is a resteket az Iszlám Állam nevű alkotása által.

 Okkal jönnek a volt gyarmatlakók, hiszen évszázadokon keresztül Nyugat-Európa mai gazdag országai szipolyozták őket. A saját javaikat kérik vissza. Jogos örökségüket, hiszen eljött az idő: úgy mondták nekik, hogy Európa halott. Biológiailag is, eszmeileg is, mivel sem szaporodni nem képes, sem hinni, sem gondolkodni. Olyan egyéneket választott vezetőinek, akik a sírját ássák. A gyalogság fölött és mellett méregdrága taxikon, repülőkön cikázik a tisztikar: ellenőrzi, hogy rendben mennek-e a dolgok. Rendben mennek, mert pár ezren ugyan tengerbe fúltak, vagy végeztek velük mérges állatok, szennyes vizek és ezerféle megpróbáltatások sokasága, de ilyen méretű hadműveletben mindig van káló – nem is kevés… Akik, úgymond, odavesztek, azok győztesek: már mind boldogan élvezik a hurik mézes csókját a paradicsomban… A menetelők is boldogok, hiszen kiválasztottak: új birodalmat fognak alapítani, Eurábiát. Csupa muzulmánnal, óriási mecsetekkel, tömérdek pénzzel. Az éjjel-nappali kocsmák helyén reggeltől reggelig ezeregyéjszaka lesz.

A Nagy Utazás tervezői nem boldogok, nekik az ilyesmi nem osztályrészük. Nekik nem adatik meg. Az ő felvilágosultságuk felhőkakukkvárában ilyen pórias vágyak nem bűzlenek. Egész lényüket átitatja áldozat mivoltuk. A világ összvagyonának 90 százalékát nem önzésből szerezték meg, hanem azért, hogy alkalmatlan, avatatlan, ne kerteljünk, avathatatlan kezekbe ne kerüljön.

 

Ők sosem lehetnek elégedettek, akkor sem, ha számukra tűrhetően alakulnak a dolgok. Most nagyjából ez a helyzet. A kivénhedt kontinens kulcsországait és közszervezeteit az ő barátaik kormányozzák, nemkülönben a tudatokat is. Már a XIX. században kialakultak a keretek: butító iskolarendszer, álkultúra, izmusművészet, felforgató politika. A kis büdös, festékszagú sajtóból bűbájos lepke bújt elő: a szórakoztató álomipar. Legnagyobb győzelmük, a kamatos kamat elfogadtatása óta, tehát jó évezrede ragyogóan működik csodamalmuk, Gazdaságkor, és kizárólag nekik őröl.

 A templomokban kőfejtők nyílnak, a könyvtárakban poénbányák, mert se Shakespeare, se Platón, se Mozart nem kerül zúzdába, hiszen teli vannak ma is használható poénokkal.

Eurábiában is a Tervezők teremtménye lesz az uralkodó. A nem nélküli ember, akit nem fog érdekelni, hogy ki volt a nagyapja, sőt az sem, hogy ő maga fiú-e vagy lány. Ilyen antipíszí szavakat nemhogy a szájára nem vesz, de álmába sem enged be. Természetesen az sem érdekli majd, hogy mi végre van a világon. Az ilyen és hasonló kérdéseket őrültségnek fogja tartani. Ha valahol effélét hall, azonnal telefonál a rendőrségre, sőt ami még keményebb, a fészbukon is feljelenti a lázítót.

 Jézus kiemelte az Isten–ember viszonyt a faji kapcsolatból, s minden ember számára megnyitotta a lét teljességét. Ma? Multikulti, hogy ne legyenek gyökereid. Az igaz hitet kell terjeszteni, a szent háború által is. Saría, vahabiták¸ szó szerinti Korán. EU-pénzvilág kiszolgálása. Eurábia-EU a lélekkeverésre szerződött.

 Czakó Gábor

 forrás: http://magyaridok.hu/velemeny/180871-180871/