Megvásárolt újságírók című könyvének végén Udo Ulfkotte azt ajánlja olvasóinak, ne olvassák a nagy lapokat, ne higgyenek a fősodratú médiának. Ennek a tanácsnak már a társadalmi-politikai földrengést kiváltott szilveszteri kölni migránserőszak és annak négy-öt napon át történt elhallgatása előtt volt realitása. Erről tanúskodnak már a múlt év decemberi németországi felmérések…
És arról, hogy 2015 végére mekkorára nőtt a véleményterror Németországban.
Az Allensbach közvélemény-kutató decemberi felmérése szerint a német lakosság negyvenöt százaléka azt mondta, Németországban a menekültkérdésben csak óvatosan szabad véleményt nyilvánítani.
A Die Zeit című hetilap által az Infratest Dimaptól megrendelt felmérés eredményei szerint pedig a németek egyértelmű többségének, hatvan százalékának nincs bizalma a médiá-ban. A hatvan százalékból ötvenhárom egyáltalában nem, hét százalék pedig kevéssé hisz a médiának.
A közszolgálati északnémet NRD adó megbízásából szintén decemberben készült felmérés szerint a német polgárok negyvennégy százaléka úgy gondolja, a médiát felülről irányítják. Ulfkotte könyvének alcíme: Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?
„Csak erős idegzetűeknek!” – így szól az Iszlám Állam lefejezéseiről készült videókon a figyelmeztetés. Hasonló szöveggel kedveskedhetünk a németországi médiakészítőknek a kölni tömeges migránserőszak után esedékes közvélemény-kutatási eredmények olvasásához, hacsak azokat a terjedő „szabadság” jegyében le nem tiltják.
Akik azt hiszik, hogy túlozunk, és nem a tavaly különösen felerősödő véleménykorlátozási folyamatokat vizsgálva állítjuk ezt, vessenek egy pillantást a következő példákra.
Míg 2015-ben Brüsszel változatlanul a Magyarországon továbbterjeszkedő autoriter jelenségekkel volt elfoglalva, majd az aggodalom az év vége felé a lengyelországi szabadságjogokat és az ottani médiát fenyegető veszélyekre terjedt ki, az Európai Unió központja egyetlen pillanatot nem szentelt számos olyan intézkedésnek, amely igen súlyosan korlátozta a tüntetések szabadságát az uniós országokban.
Ilyen intézkedés például a spanyol néppárti Rajoy-kormány által tavaly júniusban bevezetett „szájkosártörvény” („Ley mordaza”), amely száz és hatszázezer euró közötti büntetéssel sújtja azokat, akik a tüntetéseken részt vevő rendőröket fotózzák. Harmincháromezer-háromszáz eurós maximális büntetéssel pedig azokat, akik akadályozzák a kilakoltatási műveletek lefolytatását.
E törvény megtiltja többek között a tüntetést a kongresszus, a szenátus és az autonóm parlamentek előtt, csakúgy, mint épületek vagy emlékművek megmászását.
Párizsban pedig a palesztinbarát tüntetéseket tiltották be.
Minderről nemcsak az Európai Unió hallgat és felejt el felháborodni, de a németek egyre nagyobb része által hazugnak nevezett sajtó („Lügenpresse”) is, amely szótól annyira rettegnek a hivatalos Németországban, hogy azt tavaly a Német Nyelv Társasága a 2014-es év legelrettentőbb kifejezésének kiáltotta ki.
Napirenden van bizonyos események elhallgatása vagy valódi tartalmuk elmismásolása. Január 6-án panaszkodott erről a Salon.com nevű népszerű amerikai portál, amikor azt írta, hogy a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció szétbombázta a jemeni vakok központját Szánában. Ugyanez a koalíció korábban esküvők megtartására kialakított épületeket és kórházakat pusztított el.
Vagy vajon mekkora nyilvánosságot kapott az az év végi hír, hogy 2013-ban 477 ezer német, 195 ezer dán, 177 ezer svéd és 44 ezer finn útlevelet loptak el? (Euobserver, 2016. január 8.)
Hogy az ilyen hírek a nyugati sajtóban is csak elvétve jelennek meg, teljesen érthető és indokolt, hiszen a rendelkezésre álló teret ki kell tölteni azon cikkekkel, amelyek a magyar és lengyel populizmus, rasszizmus, nacionalizmus és szélsőjobboldali világvégeveszélyt zsolozsmázzák a becsavarodott szektás papokat megszégyenítő gyakorisággal és monomániával.
De az euroatlanti világrendszerben élő tömegeket nem csak a sajtó útján akarják megregulázni. Már javában készülődnek az igazi véleményszabadságot és valódi demokráciát követelők bebörtönzésére.
A német nyelvű, nem fősodratú Contra-magazin.com portál tavaly december 16-án ezzel a címmel figyelmeztet erre: Az EU-diktatúra internálótáborokat készít elő a másként gondolkodóknak. Idézzük ennek az összefoglalóját: „Már sok mindent megszoktunk a katonai-ipari komplexum, a brüsszeli korrupt amerikai vazallusok e morálisan lepusztult, fasisztoid konglomerátumának engedelmes segítőitől, de most egy új dokumentum csapott le ránk, amelyet az »EU megbékélési és tolerancia választmányi bizottsága« dolgozott ki, amely az utolsó csepp a pohárban.
A tizenkét oldalas dokumentum tartalma: a véleményszabadság vége, és egy minden szintre kiterjedő diktatúra létrehozása.”
Aki az orwelli elnevezést kapott javaslattervezetet – amelyet az Európai Unió huszonnyolc tagállamának ratifikálnia kellene – elolvassa, látja, hogy a portál nem túlzott: a rögzített tilalmak büntetése minden eddig tapasztaltakon túlmegy. Miközben a megfogalmazóknak nem tetsző ügyekben megtiltják a tiltakozást, a demonstrációkat, és olyan büntetéseket helyeznek kilátásba az ezek ellen vétőknek, amelyeket átlagember az átlagfizetéséből képtelen kifizetni, és ezért börtönbe kerülhet, illetőleg egyenesen oda viszik őket e tilalmak súlyosabb megszegése esetén.
„Ha a fasizmus visszajön, nem azt mondja majd, »én vagyok a fasizmus«, hanem azt, hogy »én vagyok az antifasizmus«”, olvashatjuk a Contra magazin cikkének összegzésében. (A két Európát elválasztó ideológiai vasfüggönyön innen élők számára a fordítás: ha a kommunizmus visszajön…) Az összegzés pedig így zárul: „Ha hagyjuk, hogy ez így menjen tovább”.
E cikk azért íródott, hogy ne hagyjuk.
Lovas István
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/44812/Az_ulfkottei_fordulat#sthash.SxasQ9io.dpuf