Makovecz Imre szereti a borús látleleteket, nyilván azért, mert borús a valóság is, de mindig kiderül, hogy az idős építész a lelke mélyén megrögzött optimista. Míg a legtöbb gondolkodó szétvert országról és kisemmizett nemzetről beszél, Makovecz Imre a magyar kultúra rejtett értékeit, a magyar nép életben tartó ösztöneit emlegeti.
Makovecz Imre: Az ég alászáll (Magyar Hírlap Online)
– Folyton a globalizációt emlegetjük, mint a nemzeti létünket fenyegető veszélyt. Sőt, sokszor úgy tűnik, már maga alá is gyűrt bennünket.
– A globalizáció egy szabadelvűségen nyugvó áldemokrácia, amelyet a nemzetközi pénzhatalmon is túl létező, magukat egyébként soha meg nem mutató csoportok működtetnek. Most a 18. században született liberalizmust próbálják átmenteni azon a válságon, amibe került. Nem veszik tekintetbe, hogy velünk nem lehet szórakozni. Születünk és meghalunk. A dramaturgia, amely meghatározza mindannyiunk életét, legalább annyira íródik az égben, mint a földön.
– Reménykedjünk, hogy például a vidéket nem éri el a globalizáció.
– Nem árt vigyázni! Ha ma végignézzük egy falu portáit, alig látni disznót és aprójószágot, de a ház mögötti kertet sem vetik be krumplival, nem ültetik tele zöldséggel. Tisztelet a kivételnek. Ez az elmúlt évtizedek műve. Várják a segélyt az emberek, s nézik a tévét, utazgatnak az interneten. Létrehozták számukra a virtuális valóságot. Úgy gondolják az említett hatalmi csoportok, ha elsorvasztják az emberben a természetes kommunikáció és a szeretet képességét, akkor olyan gyenge és irányítható tömeget kapnak, amelyet könnyen alá lehet vetni annak a különös ipari-kereskedelmi civilizációnak, amely kitölti a globalizációt. De nem fog sikerülni.
– Nézzünk egy másik szögletet, mondjuk az építészetet…
– Az építészek jelentős része teljes mértékben kiszolgáltatja magát annak a pénznek, amit a megbízóitól remél. S mivel a megbízók jelentős része nem rendelkezik azzal a környezeti kultúrával, amely ahhoz szükséges, hogy egy ház szép és jó legyen, egymás után emelkednek ki a földből az üveg-beton csodák. Eladják azt a kultúrát, amiért érdemes lenne élni. A szovjet megszállás előtt az építészet ügye is szerepelt az alkotmányban, a kultúra részeként. De aztán kivették belőle. Most javasoltuk, hogy tegyék vissza.
– A tévé előtt ülő embereket említette. Mennyire osztja meg ma a magyarok lelkét a pénz, és a legtisztább érzelmek, például a hazafiasság ellentétes vonzása?
– Jó kérdés, de valami más még inkább aggaszt engem. A liberalizmus összezavarta a férfi és a nő szerepét, s az így okozott zűrzavarral megbontotta a család struktúráját. Elpuhuló férfiak és harmincéves nők, akik még nem szültek gyerekeket, és sokan nem is fognak soha.
– Mintha az EU-ban nem lenne annyira egyértelmű a nemzetek, kultúrák egyenlősége, önállósága…
– Ma minden a jogászkodás és adminisztráció irányába tolódott el, a valóság senkit sem érdekel. Ezer helyre elküldenek, ha valamit el akarsz intézni Magyarországon. Minden helyen hozzátesznek, vagy elvesznek valamit az ügyedből, okoskodnak, lamentálnak, de nincs hatóság, amely mindenre kiterjedően vállalná a felelősséget. Ez utolérte Brüsszelt is. Nincsenek elvek és célok, amit az EU egyértelműen felvállalna. Minden elvész az okoskodások, a különféle lobbik és érdekek útvesztőiben. Különben pedig bizakodó vagyok. Orbán Viktor egyértelműen beszélt. Más országok vezetőinek is megmutatta, miként kell viselkedni, amikor ravasz játszmába kezdenek az EU ilyen-olyan csoportjai.
– És ha itthon mennek a játszmák?
– Rendet kell tenni. Itt van például a Kós Károly Egyesülés. Ez egy olyan társaság, amely úgy gondolja, hogy az épületek alja a földből nő ki, a teteje pedig az égből ereszkedik alá. Ez az organikus építészet szemlélete. Az egyesülés munkái behálózzák a Kárpát-medencét. Budapesten azonban nem kap munkát. Még Makovecz sem!
– Tavaly úgy volt, hogy vége, hogy fölszámolják a cégét.
– Megmaradtunk. De a mai napig sem nyúlt hozzá senki az áfa-anomáliához. Számlát adsz, és noha te még egyetlen fillért sem kasszíroztál, a forgalmi adót már be kell fizetned… Három ilyen kör, és vége. Visznek mindent. Ez teszi tönkre a kis- és középvállalkozásokat. Mindig minden kormányzati tisztviselő a versenyhivatalra hivatkozott amikor ez szóba került. Hát annak mi köze van ehhez?! Itt a példa a felelősség áthárítására.
– Elképzelhető, hogy jól veszi majd a kanyarokat ez a kormány, de már látni, hogy a közbiztonság ügyébe beletörik a bicskája. Ott is megtette a hatását a liberális aknamunka.
– Mindenki a cigányokra mutogat. Elfeledve, hogy valóban tönkretették őket. A szocializmus felszámolta a belső közigazgatásukat, vagyis a vajda-rendszert, és megszűntek azok a szakmák is, amelyekben kiválóak voltak a cigányok. Sok remek ácsot ismertem közöttük. Most ülnek otthon, és gyerekeket gyártanak, hogy jöjjön a segély. Egyes családok pedig úgy egészítik ki mindezt, hogy hídkorlátokat visznek el. Meg amit érnek. Fokozatosan felszámolták, háttérbe szorították a cigányzenét is, nagy baj, mert ezzel megszűnt a cigányság arisztokráciája. Kötelességünk kiemelni őket ebből az állapotból, mert ők ebben az országban váltak ilyenné.
– Belenéztünk a sötét kútba. Mondjon valami biztatót is!
– Kérlek! Több olyan megrendelés érkezett hozzánk, amely mögött magánkezdeményezés áll. Ezek az emberek és közösségek kiránduló- és tájvédelmi központokat, miegyebeket akarnak építtetni. Egyre több az olyan ember, aki kezd odafigyelni a köz ügyeire. Kezd átfordulni a szolgalelkűség, amit a liberalizmus és a globalizmus ránk erőltetett.
– Na, most meg úgy tűnik, mintha elhárulna minden akadály a nemzet talpra állítása elől.
– Hárul is. A multi Afrikából hozza ide a krumplit, ahol a nyomorult feketének két forintot ad kilójáért, a zöldség pedig tele van vegyszerrel, hogy menjen valamire a fejlődésben. Ezzel elvileg nem lehetne versenyezni. De a multik végre meg vannak adóztatva, és működik már az ellenőrzés az élelmiszerpiacon. Akadályt akartál, mondok azt is. Felvállaltam a belügyminiszternél az árvíz sújtotta felsőzsolcai házak újjáépítését. Már kilencven új épületben laknak. Nem ment könnyen. Egy kormányzati bürokrata úgy gondolta, hogy ne mi tervezzük az új épületeket, hanem pályázatot kell kiírni. Mondom neki: ember, észnél vagy? Kossuth-díjas és Ybl-díjas mérnökök tervezik az épületeket, milyen zsűrit akarsz te idehívni?! Végül a miniszternek kellett elrendeznie az ügyet. A másik: Kolontáron, illetve Devecserben hozzákezdtünk az újjáépítéshez. Csakhogy megjelentek a bankok. A tönkrement, eldózerolt házak jelentős hányadán ugyanis jelzálog volt, s most rá akarják terhelni ezeket a hiteleket az új épületekre, amelyeket az államtól kaptak a szerencsétlen emberek. Ezeknek egy kanaluk, egy törölközőjük nem maradt. Fizessenek? Miből? Nincs vége az ügynek, ez egy hosszú és undorító küzdelem.
– Mikor halnak el a Magyarország elleni támadások?
– Engem nem izgatnak, hozzászoktam az ilyesmihez. Meg vannak sértődve azok a bizonyos háttérhatalmak, amelyekről már az elején beszéltem. Hogy Magyarország nem az ő dramaturgiájuk szerint szeretne újjáéledni. Most határozott ellenállással találkoztak. Szerintem Orbán Viktor védelmét és személyes biztonságát meg kellene erősíteni.
– Alföldi Róbert levette a Nemzeti műsoráról azt a bizonyos elfajzott János vitézt. A végén még a helyén hagyják…
– Nem az Alföldi Róbertek fújják a szelet. Él a magyar kultúra, ezért is mondtam, hogy sohasem sikerül majd a magyar falu elpusztítása. Nemrég Bodrogkeresztúron jártam. Négyszáz ember várt az előadásomra, vasárnapi ruhában. A mélyben a szó még szó maradt, az ünnep pedig ünnep. Ha hallgat is róla a média.
Sinkovics Ferenc