Advent: kire vagy mire várunk?

Faggyas Sándor: „ Vajon minek kellene történnie ahhoz, hogy az európai embereket újra megérintse, eltöltse az adventi, karácsonyi várakozás…?“

Ha valaki véletlenül elfelejtette volna, hogy holnap advent első vasárnapja lesz, azt a tegnapi „fekete péntekkel” is figyelmeztették az üzleti reklámok, hirdetések és a marketing szolgálatában álló médiumok. Már ez az amerikai divat is (a Valentin-nap és hasonlók után) begyűrűzött hozzánk, mint a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. Egy friss felmérés szerint a magyarok ötvennégy százaléka hallott már a Black Fridayről, és csaknem harminc százaléka tervezte, hogy ezen a pénteken tartós fogyasztási cikkeket vásárol több tízezer forint értékben. A nagy bevásárlóközpon-tok, áruházak és kisebb boltok tulajdonosai azért is várhatják bizakodva a következő heteket, mert holnaptól karácsonyig mind a négy adventi vasárnapon nyitva tarthatnak a hazai üzletek, és a kereskedelmi szövetség becslése szerint nagy rohamra számítanak: a vásárlók akár kilencszázötvenmilliárd forintot is hagyhatnak a boltokban az év utolsó hónapjában, a múlt decemberi kilencszázhétmilliárd után.

Nem csak nálunk kezdődik a szokásos vásárlási őrület – a hagyományos karácsonyi vásár már Európa legtöbb nagyobb városában megnyílt.
(…)
Éppen a november 13-i tragikus párizsi terrortámadás-sorozat napja óta tudjuk, hogy Európa polgárai az idén nem készülhetnek olyan nyugodtan és békésen a karácsonyra, hanem borzadozva kérdezik, mi lesz még, mikor és hol csap le megint az ellenség, a lernai hidraként viselkedő iszlamista terrorgépezet. Mint a görög mitológiából tudjuk, a kilencfejű vízi szörny minden szétvert, levágott feje helyén két másik nőtt ki, s a hős Héraklész csak úgy tudta elpusztítani, hogy tüzes faágakkal kiégette a fejek gyökereit, hogy ne tudjanak újra kinőni. Végül így tudta levágni a hidra kilencedik, halhatatlan fejét is, amelyet elásott, és súlyos sziklatömböt helyezett rá. Az ezerfejű dzsihadista szörnyet azonban sokkal nehezebb lesz legyőzni, ezért félelemmel vegyes várakozás lepi el Európa nagyvárosait, Párizstól Brüsszelig, Londontól Rómáig. Mindenki vár, figyel, gyanakvóbbá és óvatosabbá vált. Ettől azonban aligha fog csillapodni a vásárlási láz, a karácsony előtti őrült ajándékhajsza, legfeljebb még több fegyveres rendőr és katona vigyázza majd a bevásárlóközpontokat.

Vajon minek kellene történnie ahhoz, hogy az európai embereket újra megérintse, eltöltse az adventi, karácsonyi várakozás? Hiszen egyre több európai uniós országban nyilvánosan már nem is szabad használni a karácsony szót, mert nem engedi a píszi gondolatrendőrség. Néhány éve már odáig ment az Európai Bizottság (amelynek portugál elnöke diákként maoista-kommunista ifjúsági vezető volt), hogy az általa több millió példányban kiadott Európa Naptárból egészen egyszerűen kihagyták a keresztény ünnepnapokat – a karácsonyt és a húsvétot is! –, míg egy sor muszlim, hindu, sőt kínai ünnep időpontja szerepel benne. Egyre több nyugat-európai ország hivatalaiban, iskoláiban és mainstream médiumaiban betiltják a karácsony szót és a karácsonyi jókívánságokat, mert a karácsony angolul Christmas, s ez ugyebár Jézusra és a kereszténységre utal. Jézus Krisztus neve tabu lett abban az Európai Unióban, amelynek egyik alapító atyja, a francia Robert Schuman azt vallotta és hirdette: „A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy kereszténységellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba vagy anarchiába süllyed.”

 Miközben mindenki vágyik és vár valamire: szeretetre, örömre, békességre, figyelemre, törődésre, türelemre, a bajban segítségre, az ínségben bőségre, a betegségben gyógyulásra, a szomorúságban vigaszra, a reménytelenségben reményre, gondjai, terhei könnyítésére, munkára, otthonra, családra, barátokra és persze több pénzre, egyre kevesebben tudják, hogy a holnap kezdődő advent (vagy ádvent) mit jelent. Eljövetelt. Várakozást az adventusra: az eljövendőre. A kérdés csak az, hogy mi vagy ki az eljövendő, mire, kire várunk. A karácsonyra váró, készülő ember kétezer éve tudja, hogy az adventus Domini: az Úr eljövetele, ami először azon a bizonyos, több mint kétezer évvel ezelőtti betlehemi karácsonyon történt meg. Karácsony Jézus Krisztus születésnapja, midőn az Ige testté lett – tehát az advent nem egyszerűen várakozást jelent, hanem az eljövendő Jézusra irányítja a figyelmünket, és róla akarják elterelni a figyelmet az őt megtagadó európai politikusok, hitetlen és hiteltelen bürokraták, megmondóemberek és véleménydiktáló médiumok.

Ha dédszüleink, nagyszüleink és szüleink Istenbe vetett hittel és Isten kegyelméből túlélték 1918, 1944, 1956 vérfagylaló, halált lehelő adventjét is, akkor – bármennyi gonoszság, nyomorúság és szenvedés fenyeget a farkasok és a báránybőrbe bújt farkasok részéről – mi, mai magyarok sem adhatjuk fel a reményt és a küzdelmet egy jobb, értékesebb életért és egy élhetőbb, fenntarthatóbb világért. Minél sötétebb és keservesebb a jelen, annál nehezebb várni az eljövendőt, mégis ki kell tartanunk hitben, hűségben, szeretetben. Ahogy Ady írta:

„Várni tud,
 Kinek ön-énje nem hazug
 S nem hord össze hetet s havat.
 Tartsd magad,
 Mert most az a leggazdagabb,
 Ki várni érez, várni tud.”

Senki nem dönti, nem döntheti el helyettünk, hogy kire vagy mire várunk. Ennek tudatában gyújtsuk meg holnap az adventi koszorún az első gyertyát.  

Faggyas Sándor

forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/41439/Kire_vagy_mire_varunk