Európa az elmúlt évtizedekben hézagmentesen belevarrta magát a politikailag korrekt beszédmód kényszerzubbonyába, illetve az azt alátámasztó hipokrita, emberi jogi fundamentalista politikájába. Az EU olyan alapelveket fektetett le, amelyekkel most nehéz lesz szembefordulnia...

Alig két hét telt el a brüsszeli terrortámadások óta, és a hivatalos uniós propaganda mintha máris igyekezne elfelejteni, elfeledtetni a tragédiát. Most éppen arról szólnak a hírek, hogy megérkeztek az EU–török-megállapodás keretében átvett első szírek Európába. Mind a tizenhárom, de állítólag később nagyjából még egyszer ugyanennyi ember is „leszállításra került”. Ha ez siker, akkor Brüsszelben tényleg mást jelentenek a szavak, mint Európa józanabbik felén.

Vizsgáljuk meg, hogyan kellene működnie a terv szerint a dolgoknak! Törökország mindent megtesz, hogy már a partjain megállítsa az Európába induló emberáradatot. Akik mégis átjutnak Görögországba, azzal szembesülnek, hogy a görög–macedón határ hermetikusan le van zárva, nem tudnak eljutni a kontinens belsejébe.

Minden újonnan érkező személynek két lehetősége van: menekültkérelmet ad be, vagy automatikusan visszaszállítják Törökországba. Akik beadják a kérelmüket, azok a hot-spotokon maradnak, amíg el nem bírálják beadványukat, amelyet a hatóságok elfogadhatatlannak nyilvánítanak, mivel Törökország immáron biztonságos ország.

Az elutasító döntéssel szemben természetesen a kérelmezők fellebbezhetnek a görög bíróságokon, de ettől függetlenül visszaszállítják őket Törökországba. Minden visszafogadott szír után az EU tagállamai önkéntes alapon befogadnak egy olyan szír állampolgárt (de legfeljebb 72 ezret), aki Törökországban van, és korábban nem kísérelt meg illegálisan az EU területére lépni.

A rendelkezésre álló keretet azonban valószínűleg nem is fogják kitölteni, mivel a törökök már a szárazföldön megállítják az emberek túlnyomó részét (elvileg), a migránsok pedig azzal szembesülnek, hogy úgysincs értelme illegálisan próbálkozni, tehát hamarosan elapad az emberáradat. Valljuk be, ez nagyon jól hangzik, és mindenképpen radikális fordulat a Willkommenskulturhoz képest. De a valóság ismeretében még sincs okunk optimizmusra.

Az első probléma ott adódik, hogy a megállapodás nem érvényes arra a több tízezer emberre, akik korábban érkeztek Európába és a görög–macedón határon ragadtak. Első körben tehát ki kellene választani azokat, akik újonnan jöttek, ez pedig már önmagában is nehéz feladatnak ígérkezik.

Ha ez megvan, akkor minden új migránssal szemben le kellene folytatni az uniós szabályok szerinti egyedi menekültügyi eljárást. Legyünk nagyvonalúak és lépjünk túl azon, hogy a vizsgálatot a hot-spotokon kell lefolytatni, amelyekből ez idáig csak egy létesült, az pedig Leszboszon van, nem a szárazföldön.

Ki fogja lefolytatni az eljárásokat? Mert az világos, hogy Görögország saját bevallása szerint sem képes rá. A tagállamok homályos ígéretet tettek rá, hogy ezerszámra küldik majd a tolmácsokat és szakértőket, azonban e sorok zárásáig egyetlen ilyen segítő sem érkezett meg. Lehetne még hosszan sorolni, de a lényeg nem változik: ezek a dolgok Európában egyszerűen nem úgy működnek, hogy pénteken elfogadnak egy nyilatkozatot és hétfőre minden teljesül is.

De ezek a problémák semmiségnek tűnnek ahhoz képest, hogy mi lesz, ha a törökök nem tartják magukat a megállapodáshoz. Miért tartanák? Novemberben is kötöttek egy megállapodást, amelyben ugyanezt vállalták és utána sem tettek semmit. Merthogy többet szeretnének: a csatlakozási tárgyalások újrakezdését, vízumliberalizációt és pénzt.

Ezek közül az EU-csatlakozás nyilvánvalóan csak szimbolikus dolog – senki sem gondolhatja komolyan, hogy Törökország belátható időn belül az unió tagja lesz. A vízumliberalizáció már kézzelfogható eredmény lenne, az EU tett is egy homályos ígéretet arra nézve, hogy nyárig nyélbe ütik a beutazás megkönnyítését. Igen ám, csakhogy ennek szigorú jogi szabályai vannak, nem (csak) politikai döntés kérdése.

Két éve folyik ugyanis a vonatkozó tárgyalás a törökök és az EU között, ennek során az EU 72 feltételt támasztott, amelyeknek Törökország nagyjából a felét teljesítette. Ankarának – többek között – néhány hónap alatt újfajta útlevél gyártására kellene átállnia, mert a jelenlegiek nem felelnek meg az unió biztonsági előírásainak.

További informális feltétel, hogy Ukrajna hamarabb kapja meg a vízumkönnyítést, illetve hogy Törökország ismerje el Ciprust. Ez utóbbi realitása kisebb, mint a magyar–román perszonálunióé. Itt sem lesz egyhamar áttörés. A harmadik török követelés az újabb pénzügyi támogatás volt, itt szintén csak homályos ígéreteket kaptak: ha megfelelően elköltik a korábban megszavazott hárommilliárd eurót, akkor majd talán, esetleg, valamikor…

A törökök együttműködését – a jó szándékon túl – tehát a szír embercserére alapozza az EU. Ez jogilag legalábbis kétes legitimitású, de mivel még senki sem tudja, hogy a gyakorlatban hogyan működik a folyamat, hiszen eddig néhány tíz emberről beszélünk, tekintsünk el ennek elemzésétől. Lássuk be helyette azt a nyilvánvaló összefüggést, hogy ha Törökország tényleg megállítaná az emberáradatot, tehát senki sem jönne illegálisan Európába, akkor egyetlen embert sem kellene átvennie az EU-nak.

Tényleg elhiszi valaki, hogy ez Törökországnak érdekében áll?

A legnagyobb veszélyt a megállapodás végrehajtására azonban nem is a fentiek jelentik. Hanem az, hogy Európa az elmúlt évtizedekben hézagmentesen belevarrta magát a politikailag korrekt beszédmód kényszerzubbonyába, illetve az azt alátámasztó hipokrita, emberi jogi fundamentalista politikájába.

Az EU olyan alapelveket fektetett le, amelyekkel most nehéz lesz szembefordulnia. A „bevándorlás jó”, a „multikulturalizmus érték”, „minden migráns menekült, akiknek csak jogaik lehetnek” stb.

Eurómilliárdokat fizettünk ki az elmúlt évtizedekben arra, hogy ezek az üzenetek minden lehetséges szinten beleivódjanak az európai mindennapokba; és bár sokan nem hitték el azokat, létrejöttek olyan „nemzetközi szervezetek”, amelyek arra szakosodtak, hogy megbüntessék a fenti kánonba nem illeszkedő gondolkodókat.

Gondolt arra bárki, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága, amelyik a nyugdíjasokat nyereségvágyból halálra kínzó Magyar Lászlónak is kártérítést ítélt meg (!), milyen döntést fog hozni, ha elé kerül egy, a megállapodás értelmében kiutasított migráns ügye?

Márpedig biztosak lehetünk benne, hogy ismét lesznek olyan uniós támogatásból élő jogvédők, akik gondoskodnak majd arról, hogy a strasbourgi bíróságé legyen az utolsó szó.

Ha pedig nem Strasbourg, akkor majd jön az Európa Tanács, a Velencei Bizottság, vagy a konfliktushelyzetek megoldásában mindig jeleskedő (Ruanda, Srebrenica) ENSZ…

Kovács István (a szerző jogász, Alapjogokért Központ)
forrás: http://magyaridok.hu/velemeny/legalizalt-emberbarter-557533/