Tagadhatatlan. Sikerszériában vagyunk. A mögöttünk lévő időszak bővelkedik a nagyszerűbbnél nagyszerűbb teljesítményekben. Magyar sikerekben és eredményekben...
Több mint három évtizednek kellett eltelnie, hogy magyar filmet ismerjenek el a legrangosabb díjjal. Nemes Jeles László filmje azóta bejárta a világot, s most egy év után Deák Kristóf munkája is Oscar-díjra érdemesült. Alig egy héttel azután, hogy ugyancsak magyar film kapta meg Berlinben az Arany Medve díjat. Enyedi Ildikó mozija számunkra külön is büszkeség lehet, hiszen a főszereplő Borbély Alexandra a Felvidékről indult el a budapesti színpadok és mozivászon meghódítására.
És korántsem csak a filmművészetre korlátozódik a magyar sikerszéria. Nincs még messze az az öröm, amit nyáron élhettünk át az olimpia során, az arany-eső még a sportnak egyébként ellenállókat is magával ragadta, mint ahogy az Európa-bajnokság idején a magyar foci jó villanásai is meghatották azokat is, akik amúgy zavarba jönnének, ha a szögletet vagy a lest kellene felismerniük. De volt gasztronómiai világsikerünk is, a magyar zene több műfajban világszínvonalon teljesít, az irodalom is jó menetben van, a tudományosság sem tétlen, mégha kevésbé is látható a nagyközönség számára, és felvidéki sikertörténetek is születtek, hogy csak a Kárpát-medencei mértékkel mért somorjai Csali sikerét említsük … Van tehát mire büszkének lennünk.
Közhellyé kopott már, de valóságtartalmából semmit sem veszített az állítás, hogy ha Magyarország sikeres, az bennünket is erősít. Mert a magyar sikerek a mi sikereink is. Talán még sokan emlékeznek a 90-es évekre, amikor „kisebbségi tudatunk” még korántsem volt olyan erős, mint mostanság, amikor napi szinten megéltük a jó magyarnak lenni érzését, amit a többségi nemzet legtöbbször sandán, de leginkább irigykedve nézett, hiszen míg ők egy ország szétfűrészelésével és saját identitásuk keresésével voltak elfoglalva, addig mi élhettük és élvezhettünk a jóval előbbre lévő magyar valóság lehetőségeit. Ennek vetett véget az új évezred elején a baloldali fordulat, amely aztán megtette kártékony hatását, ráadásul Budapest nyilvánosan is hátat fordított a határon túli közösségeknek.
A jelen azonban már bőven felülírta a múlt negatív élményét. Nemzeti hovatartozásunkat, kulturális identitásunkat már legföljebb mi magunk kérdőjelezzük meg. A "mindegy milyen a pék nemzetisége" gondolatából született átkos-bűnös vegyes ideológiai nyomásnak engedve, a többségi nemzetnek megfelelni vágyásból, gyávaságból, avagy megalkuvásból…
Mi tagadás, tere van a Magyarország-ellenes hangulatnak is. A vegyes ideológiára épülő Most-Híd sajtója évek óta sulykolja, hogy az ország letért a demokrácia útjáról. A negatív jelzőkkel sem bánnak csínján, a józan értékeléseknek nyoma sincs. Versenyt futnak, ki írja le, mondja ki legtöbbször a magyar kormányzati politika kapcsán a korrupció szót. Eredmények nincsenek, csak ellenségek.
A szándékosság, a manipuláció azonban, mint mindig, félő, ez esetben is kilép a politika amúgy sem szűk világából, és fátummá is válhat. De vajon a félrevezetés és maszatolás hevében tudatosul-e, hogy a minden rossz, korrupt, megvetni való gondolatának elhintése kit szolgál majd hosszú távon. S kinek lesz jó, ha a hovatartozásában, önazonosságában amúgy is megroggyant felvidéki magyar közösség még bizonytalanabbá válik, tovább gyengül… miközben erősödhetne is, feltartott fejjel is élhetné magyarságát.
Ezekben a hetekben a jövőnkért felelősen gondolkodók komoly energiákat mozgatnak annak érdekében, hogy az iskolaválasztó szülőket meggyőzzék, csak egy jó döntés van. A kampányeszközök tárháza széles, és talán nem is eredménytelen. Valószínűleg semmi nem lehet meggyőzőbb annál, ha megmutatjuk a magyar világ, benne a felvidéki magyar világ gazdagságát, azt a sikereket teremtő erőt, ami előbbre visz, azt az egyetemes magyar kultúrkincset, ami a miénk, aminek részesei vagyunk. Mindazt, amire büszkék lehetünk.
Egy közösségnek nem lehet erősebb összekovácsolója, mint a közös élmények, az együtt megélt sikerek, a jó eredmények diadala. Amikor egy-egy tehetségből fakadó munka meghozza a gyümölcsét, mindnyájunk örömére. S nekünk, magyaroknak mostanság jutott az örömből. Abból a felemelő érzésből, hogy jó magyarnak lenni. Nagyon jó…
Molnár Judit forrás: http://www.hirek.sk/velemeny/20170228135542/Molnar-Judit-Magyar-sikerek-felvideki-oromok.html