Lóránt Károly szakembere az EU-s dolgoknak, hiszen éveket dolgozott ott, Brüsszelben. Az aránylag hosszú okfejtésben így látja Ukrajna esélyeit az EU-tagságra (szerk.)…
Ukrajna Ursula von der Leyen és Volodimir Zelenszkij szerint is rövidesen az Európai Unió tagja lesz. Gondolom, ebben senki sem kételkedik, hiszen akár már ma is tagja lehetne, ehhez mindössze huszonhét kezet kell felnyújtani az Európai Tanácsban, ami végül is nem kerül nagy erőfeszítésbe. Igaz, vannak úgynevezett kritériumok, amellyel azt méregetik, hogy egy-egy ország alkalmas-e a tagságra, de azt épp annyira nem veszi senki sem komolyan, mint mondjuk a Gorbacsovnak tett ígéretet, hogy az egyesített Németország NATO-tagsága fejében a NATO egy centimétert sem terjeszkedik keletre.
Nézzük például az úgynevezett koppenhágai kritériumokat, vagyis az Európai Tanács (az egyes országok miniszterelnökei) 1993. június 21–23-án Koppenhágában tartott ülésének a csatlakozni kívánó országokra vonatkozó következtetéseit. Eszerint: „A tagság feltétele, hogy a tagjelölt ország elérje a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat, a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét garantáló intézmények stabilitását, a működő piacgazdaság meglétét, valamint azt, hogy képes legyen megbirkózni az unión belüli versenynyomással és a piaci erőkkel. A tagság feltételezi, hogy a tagjelölt képes vállalni a tagsággal járó kötelezettségeket, beleértve a politikai, gazdasági és monetáris unió céljainak követését.”
Ki kételkedne abban, hogy Ukrajna megfelel ezeknek a kritériumoknak, hiszen abban sem kételkedünk, hogy a Föld klímaváltozását, amit korábban a természeti erők okoztak, 1992-től már az ember okozza. Ehhez elég volt az 1992-ben Rio de Janeiróban tartott ENSZ környezetvédelmi konferencián egy többségi szavazással elfogadott határozat. Az ott elfogadott Éghajlatváltozási Keretegyezmény 1. § 2. pontja kimondja: „Klímaváltozás az éghajlat olyan változása, amely közvetlenül vagy közvetetten olyan emberi tevékenységnek tulajdonítható, amely megváltoztatja a globális légkör összetételét, és amely a klíma hosszú időn keresztül megfigyelt természetes változásához képest pótlólagos eltérést okoz.” Aki ez után még kételkedik, az klímatagadó, akit a Grazi Egyetem egy jeles professzora Richard Parncutt (foglalkozására nézve zenepszichológus) szerint, akár fel is lehet akasztani.
Ahogy a klímaváltozás okát egy szavazással el lehet dönteni, úgy Ukrajna európai uniós tagságát is. Nem történt ez másképp Magyarország és a vele együtt az Európai Unióba felvett másik kilenc ország esetében sem. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy egyik ország sem teljesíti a koppenhágai kritériumoknak azt a pontját, hogy „képes legyen megbirkózni az unión belüli versenynyomással és a piaci erőkkel”, ennek ellenére felvették őket. Amikor 2003-ban egy állást kaptam az Európai Parlamentben, az egyik, már régebben ott dolgozó magyar kolléga bemutatott az Európai Bizottság azon munkatársának, aki a magyar megfelelőséggel foglalkozott. Mondtam neki, hogy-hogy felvették ezt a tíz országot, holott nyilvánvaló, hogy nem versenyképesek az unió piacán, mire vállalt vont és azt mondta, hogy ti állítottátok ezt magatokról.
Én annak idején az uniós tagság ellen szavaztam, nem azért, amiért ma szavaznék ellene, hanem azért, mert úgy véltem, hogy a volt szocialista országoknak először egymás között kellene kialakítaniuk egy piacgazdaságot, megtanulni, mi az a kapitalizmus, és amikor már kialakultak a versenyképes vállalataink, akkor óvatosan, lassan, lépésenként kiépíteni az unióval való kapcsolatokat. Egyébként az Európai Gazdasági Közösség alapító atyái az 1957-es római szerződésben is ilyen óvatosan jártak el, például több paragrafus foglalkozott azzal a problémával, hogy az egyes országok ne adósodjanak el egymással szemben.
A fizetési mérlegek (árukereskedelem+szolgáltatások+jövedelmek egyenlege) kiegyenlítése kétoldalú feladat volt, tehát annak is tennie kellett érte, akinek többletet ért el. Ráadásul a vámrendszerek lebontását (az áruk szabad áramlását) egy tízéves program keretében valósították meg, ahol gondosan mérlegelték az egyes országok helyzetét. Ezt rúgta fel a maastrichti, majd lisszaboni szerződés az európai birodalom létrehozása érdekében. Egyébként az Európai Unió birodalomként való meghatározása nem mástól, mint magától az Európai Bizottság valamikori elnökétől José Manuel Barrosotól származik.
Ha Ukrajna felkészületlenül az Európai Unió tagja lenne, hamarosan úgy járna, mint a reménytelenül eladósodott Görögország. Szakértelmiségeinek és szakmunkásainak jelentős része elhagyná az országot, hacsak már eddig el nem hagyta. Emellett, ami természeti kincse van, az a multinacionális cégek kezébe kerülne (nagyrészt már most is ott van) és nagyon kevés ukránnak lenne Bécsben cukrászdája. De a csatlakozást az unió mai tagországai is megszenvednék, például Ukrajna mezőgazdasági termékei, esetleg amerikai multinacionálisok közvetítésével, tönkretennék az unió mai tagországainak mezőgazdaságát.
Nyilvánvaló, hogy Ukrajna uniós tagságának gazdasági és társadalmi hatásait nem mérte fel senki, a tagsággal való hitegetés csak arra jó, hogy az ukránok még több vért áldozzanak fel a háttérhatalom terjeszkedési vágyainak kielégítésére. Magyarországot és a többi volt szocialista országot sem gazdasági és társadalmi megfontolások, hanem geopolitikai érdekek mentén vették fel. Ezért nem számított, hogy versenyképesek-e vagy nem, vagy hogy mennyire szilárdak a jogállam intézményei.
Persze egy idő után az ukrán nacionalisták is rájönnének, hogy a vágyott Nyugaton jobban kifosztják és elnyomják őket, mintha óvatosan (semlegesen) meghúzódtak volna a medve árnyékában, de addigra már késő lesz. A demokráciákban a polgárok szavazhatnak úgy, ahogy akarnak, a végeredményt mégis a háttérhatalmi érdekek fogják meghatározni. Itt talán érdemes megjegyezni, hogy a Gallup még 2000 körül végzett egy felmérést demokrácia Nyugat-Európában való érvényesüléséről, és számos fejlett ipari országban a megkérdezettek többségének az volt a véleménye, hogy a választások ugyan demokratikusak és szabadok, de a megválasztott vezetők nem azt csinálják, amiért megválasztották őket.
Hogy az unió mennyire egy hazug intézmény, arra jó példa a 2002–2003-ban zajló Európai Konvent végdokumentumának (az európai alkotmánynak) a kialakítása. Mint ismeretes a tagországok képviselőit ekkor azért hívták össze, hogy egy európai alkotmányt dolgozzanak ki. Az alkotmányból tényleges vitára azonban csak az első rész került, a többit a maastrichti szerződésből, meg az emberi jogokra vonatkozó nyilatkozatból csapták hozzá. Az első részben – a tervezet elfogadtatása érdekében – szociális piacgazdaságról beszélnek (EUSZ 3.3. §), míg a végén szabad piacgazdaságról és szabad versenyről (EUMSZ 119. §), a kettő egymás tökéletes ellentéte.
Amikor az egyik utolsó ülésen ezt az ellentmondást egy német szocialista képviselő (Sylvia-Yvonne Kaufmann) felvetette, még csak válaszra sem méltatták. Nem csoda, hogy az alkotmányt népszavazáson mind a franciák, mind a hollandok elutasították, és csak a francia elnök, Nicolas Sarkozy, trükkjével (a tartalom maradt, de az új formát nem kellett népszavazáson jóváhagyatni) lett belőle lisszaboni szerződés.
Még számos példát lehetne említeni (demokráciadeficit, különböző uniós értékek tartalma, jogállam jelentése), ahol az uniós propaganda ellentétes a valósággal, vagyis az uniós intézményrendszer számos sebből vérzik. De mégsem annyira az intézményrendszerrel magával, mint inkább a kínai kulturális forradalomra egyre jobban emlékeztető ideológiai felforgatással van a nagyobb probléma.
Mindaddig, amíg az európai polgárok nem tudnak úrrá lenni a kulturális forradalmon, és az intézményrendszert nem tudják az európaiak érdekének megfelelően átalakítani, Ukrajna népe nem fog sokat nyerni, akár tag lesz, akár nem.
Lóránt Károly Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20230223-ukrajna-az-unioban