Béla most sem hazudtolta meg önmagát! Fanyar iróniával, de logikusan érvel és kínál elfogadható megoldást…(szerk.)

Nagyapám mindig azt mondta, hogy a megbékéléshez két fél kell, vagy legalább egy egész. Olyan, aki egészen komolyan gondolja azt.

Kicsit hagytam leülepedni a Beneš dekrétumok körül kialakult vitát, esztelen szópárbajokat, a hiteltelen és fröcsögő politikai , alpári szellemi futamokat , a jogos tiltakozás és felháborodás hullámainak leülepedését, meg egyebeket is.

Az elmúlt hetekben a szlovák politikai térfélről adtak néhány korcs okot arra, hogy egyeseket pellegrínire, vagy ha tetszik pellengérre állítsunk. Próbálok valami józan fogódzót keresni, hogy ne kelljen az asztalt ráborítani senkire, amitől elmúlna, mint amikor a pattanást borogatod tavasszal, és nem a kerti asztalt.

Kezdem talán azzal a hitványsággal, amivel a magyarországi ellenzéki, a nullásliszt, vagy tartóstej zsírtaltalom támogatottságú pártok - a nemcsak hazájukat, hanem magát a magyar nemzetet is megvető és gyűlölő liberális , marxista értelmetlenség, akik még néhány héttel ezelőtt is a külhoni magyar választó ellen uszítottak, azok jogát kérdőjelezték meg, hogy milyen alapon szólnak bele a honi választásokba, hiszen ők nem esznek magyar kenyeret, meg nem is termelnek, meg adót sem fizetnek - próbáltak látszatot kelteni. Láttatni magukat, a gödörből kilesve, kikiabálva. És tudjuk, nemcsak a látszat csal, de ezek is. De aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan, zárhatnám le ezzel, de nem lehet. Ezek az embereknek nevezett mindenre képes, de semminek és politikusnak is alkalmatlan senkik kérik számon azt a nemzeti kormányt Orbán Viktorral az élen, hogy nem indított azonnal zászlóaljakat Szlovákia elfoglalására, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy csak a mocskos és pitiáner politikai haszonszerzés a céljuk, amikor úgymond a felvidéki magyar emberek mellé próbálnak látszólag és képmutatóan állni ebben az ügyben.

Nincs új a nap alatt. Innen is üzenem , ne erőlködjenek, mert hiteltelenek. Most, és mindörökké. Nyomorult kis senki hazazárulók, megvetni valók. Magyar Péterrel, Jakab Péterrel, Dobrev Klárával, meg az összes többi neves és névtelen, globalista, liberális lelki- és szellemi nyomorékkal együtt. A magyar kormány számolatlanul és példátlan módon a rendszerváltás utáni kormányok közül eddig is, és ez után is megtette és megteszi azt, amit vállalt. Reményt, biztonságot, kiállást, és egyértelmű támogatást biztosított, és tanúsított a szülőföldünkön való megmaradásunk mellett. Mi bízunk bennük és ennyi elég is. Bizonyosan történtek, történnek diplomáciai lépések, mert háborúból éppen elég van a világon. Több is, mint amennyi kellene. Akkor most evezhetünk a szülőföld vizeire is, miután rendbe tettük, kinek, hol a helye.

Úgy gondoltuk, hogy a szlovák társadalomnak, a rendszerváltás óta eltelt három és fél évtized elég lehetett ahhoz, hogy kicsit szétnézzenek a nagyvilágban, meglássák azt, hogy hogyan csinálják mások, mit nem kell elrontani, majd osztanak ,szoroznak, és megpróbálnak túllépni a saját, csak alkonyatban hosszú árnyékukon.

Sajnos azt kell mondanom, hogy az elmúlt három és fél évtized kidobott idő volt az ablakon. Kár. Szomorúan állapíthatom meg, hogy van, ami nem változik. S bár fordult 360 fokban minden, ami ugyan csak a volt német külügyminiszter szerint változás, megint ugyanott vagyunk, mint harmincöt, vagy éppen 105 éve. A kettőt előre, hármat hátra, egyet előre, kettőt hátra politika, nem vezet sehova, vagy ahová vezet, oda nem akarunk eljutni. Nagyon unja már mindenki, hogy folyamatosan védekeznünk kell az értelmetlenség ellen. Hogy olyan dolgokért kell évtizedekig harcolni, aminek normális, demokratikus társadalmakban a XXI. században természetesnek kellene lenniük. Érthetetlen számunkra, hogy folyton a szavak, a nyelv, a táblák, a történelem, és a szobrok ellen harcolnak, miközben történelem hamisításban jeleskedik az egész nemzet. Mert az egyiknek elfogadhatatlan a Felvidék szó használata, míg a másiknak tűrhetetlen, hogy az egykori Magyar Királyságot Uhorskonak nevezik.

De a Felvidéket nem kell, hogy szeressék, mert az nem nekik szól, hanem önmagunknak. Mint ahogyan az Uhorsko sem nekünk szól, hanem elsősorban önmaguknak. Mintha ez által mentesülnének, mentesíteni, kimenekíteni akarnák magukat attól a történelmi ténytől, hogy egykoron, ők is ennek a részei voltak. Mindenki használja a magáét. Az a sajátjainak szól, és nem másnak. És talán ennyi. És ha tetszik, ha nem, mi nem vagyunk szlovák magyarok, hanem határtalanul magyarok, a Felvidéken.

De erre is lehetne megoldás, hiszen lehet egy írót, egy szobrot, egy történelmi személyt, vagy eseményt úgy is tisztelni, hogy a magyarok a saját értékeiket, a szlovákok pedig a rájuk vonatkozó részt tisztelik egy- egy emberben, városban, helyben, várban, íróban. Attól még senkinek nem esik le a korona a fejéről. Az ember amúgy sem birtokolhat semmit, nem uralkodhat semmi felett, mert halandó. Minden csak időleges. A tárgyak, a föld, a szobrok , várak maradnak. Ha úgy érezzük, hogy valami a miénk, ez csak optikai csalódás. Semmink sincs amikor jövünk , és semmink se lesz, amit magunkkal viszünk, amivel elmegyünk. Mi megyünk. A víz szalad, a kő marad! Nem tudom, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor pontot tehetünk majd a vélt, valós, vagy csak kitalált történelmi sérelmek végére, de meg kellene próbálni. De ezt egyoldalú törvényekkel, kényszerrel és diktátummal nem lehet megoldani. Még pártbeszéddel sem. Csakis párbeszéddel!

Olyan korok, idők jönnek Közép-Európa népeire, ami összefogást, közös gondolkodást, sőt védekezést is feltételez. Egymásra utaltságot. Mert különben elveszünk, mind, egy szálig. Beolvaszt , magába szippant minket a globalizmus csillapíthatatlan éhségű fekete lyuka. Rabszolgasorba taszít minket. Szlovákokat, magyarokat, szerbeket, cseheket, lengyeleket. Európaiakat is, ha úgy tetszik. Davosban a Blackrock szabadkőműves hatalmasai már a a digitális rabszolgaságra készítik fel az emberiséget. Nem lesz készpénz, minden virtuális lesz. Az életünk is. Ha valaki nem illik a rendszerbe, akkor törlés, és off. Ennyi lesz az ember. Egy fájl. Vagy még az se.

Mindenesetre, a történelmi tényként élő igazság kimondásáért , a törvényben garantált fél év börtönbüntetés kiszabása, nem egy jó felvezetése egy ilyen időszak lehetséges eljövetelének.

Pedig lehetne, hiszen vannak jó példák előttünk a Kárpát–medencében. Talán éppen a szerb-magyar megbékélés, ahol a felek kölcsönösen elfogadták az egymásnak kinyújtott kezet. Pedig a szerb-magyar történelmi keresztutak is alaposan le voltak terhelve valódi keresztekkel, és tömegsírokkal egyaránt. És a vajdasági magyarok, és az ott élő más nemzetiségek autonómiája, élő, létező és működő politikai vívmány, eredmény. Ha nem is tökéletes. És nem hullott szét tőle Szerbia és mindenki éli a saját életét, ahogy tudja. Persze semmi sem ideális, de ha közelít feléje, az már jó. Miért nem lehet ezt megtenni szlovák-magyar (v)iszonyban is. A kérdés lehetne költői is, de nem az.

A szlovák azt mondja, hogy ,,Mor ho”, veszejtsd el... Ez valószínűleg még a Nagymorho Birodalom eszmeiségéből maradt hátra.

Mi meg azt mondjuk, hogy ,,Isten, áldd meg a magyart! Vagy hogy,, Hazádnak rendületlenül!” Minden nemzet fejlődésében el kell telnie egy bizonyos időnek, ami nemzetté formálja. Olyan ez, mint a jó sajt , vagy a kovászos kenyér. Ami megérleli. Az idő. Vezetőket, nemzeti, történelmi nagyságokat, példaképeket, hősöket, politikusokat, államférfiakat, nemzetet.

A magyaroknak volt erre 1100 évük. Vérrel, verejtékkel, veszteségekkel, területekkel fizettek ezért. Ezt 35 év alatt nem lehet sem behozni , sem leelőzni . És nem is kell. Ahhoz, hogy legyenek valódi, szlovák államférfiak, és európai nagyságú politikusok, ki kell várni az ezer évet.

Persze ha lesz erre lehetőség. Jelenleg úgy néz ki, sem az idő, sem a jó szerencse nem dolgozik nekik. És nekünk sem. Időt kell nyernünk. A túléléshez. Mindenkinek. De nem gőggel , hanem alázattal.

Hrubík Béla (FB-oldala)