A www.szenc.sk szerkesztőjeként van egy súlyos feladatom: szelektálni a hírek között, nemcsak világfontossági sorrendben. Vannak hírek, amik lelki vonzatában lehet habozni, vacillálni – ebben, azonban nem lehet. Így közöljük az alábbit is, hogy „Ki a bűnöző?“…(szerk.)
Miroslav Čaplovič, a Pravda főszerkesztő-helyettese és a külföldi események rovatának vezetője az egykori véresszájú kommunista napilap legsötétebb hagyományaihoz híven karaktergyilkosságot követett el. Tegnapi cikkében Esterházy Jánost bűnözőnek nevezte! Čaplovič vakmerő ember, amikor már régen többször is megcáfolt, hamis érveket és jelzőket használva, belerúg a kor legtisztességesebb politikusába. De egy elvakult tollnoktól mit várhatunk!?...
„A nagyszombati érsek egy bűnöző előtt rója le kegyeletét” hirdeti már cikke címében a hazugságokból és féligazságokból összetákolt iromány, mely eközben objektívnak igyekszik látszani. A pozsonyi Nemzeti Bíróság (NB) ítéletével takaródzik. De a fügefalevelet rég elfújta a szél. Hazaárulásért és a náci Németországgal való kollaborálásért ítélték el – veszi elő a bunkót.
Abba kapaszkodik, hogy bár néhányan 1989 után megpróbálták elérni a gróf rehabilitációját, de az 1947-es halálos ítélet érvényben van. Holott ez a Szlovák Köztársaság egyik legnagyobb szégyene, ezzel nincs mit dicsekedni!
Esterházy vádirata hét oldalt tesz ki, tele van tendenciózus kitételekkel, személyével alig foglalkozik, állításait semmivel sem bizonyítja. Azt hazudja, hogy a vádlott mindent beismert. Ez a hírhedt szovjet Visinszkij-féle logika: „a vádlott vallomása a bizonyíték királynője”. Esterházy azonban nem kapott lehetőséget arra, hogy védekezzen. A Szovjetunióban volt már akkor. Védőügyvédje, dr. Mária Čikvanová hiába kérte tanúk megidézését. Egyéb híján a bíróság terhelő adatként azt rótta fel neki, hogy Bratislava helyett következetesen Pozsonyt mondott! Még azt is nehezményezték, hogy 1943-ban Poprádon a Tiso-féle Szlovák Köztársaságot svindlinek, szélhámosságnak nevezte. Az azóta bukott rendszer burkolt bírálatát a bíróság bűnnek tekintette!
A védője beszédében hangsúlyozta, a vádhatóság és a bíróság egyetlen vádpontot sem tudott bizonyítani!
Csehszlovákiát sem verte szét, mert 1938. október 6-án nem volt Zsolnán, ahol Szlovákia autonómiáját mondták ki, sem a következő év március 14-én a pozsonyi parlamentben, amikor náci nyomásra Szlovákia kinyilvánította önállóságát. Mondhatott bármit, a bíróság nem talált enyhítő körülményt és kötél általi halálra ítélte „azért, mert az agyonlövetést általában becsületes halálnemnek tartják és a tárgyalás során nem merültek fel olyan körülmények, amelyek a halálbüntetés végrehajtásának ilyen módját indokolnák.” Miközben képviselőtársainak zöme már szabadlábon volt, nála nem találtak enyhítő körülményt! Čaplovič azonban nem pirul el.
A budapesti Kis Újság 1947. október 8-ai írása világosan fogalmaz. A Mach Sanyo hazája című cikk többek között a következőket szögezi le: „A pozsonyi bíróság tulajdonképpen nem Esterházy János felet hozott ítéletet, hanem önmaga felett és a felett az egész új állam felett, amely állítólag demokrata és antifasiszta…” Az utóbbi jelző alatt náciellenest kell értenünk.
Ami a lényeget illeti, azt Igor Daxner, a NB elnöke mondta ki Anton Rašla, az NB ügyésze előtt. Azért ilyen szigorú az ítélet: „no, hiszen magyar!” Ezt bizony az ügyész 1990-ben kiadott könyvében leírja, de azt Čaplovič nem olvasta.
Az is különös, hogy most, amikor Csehszlovákia a múlté, a szerző felrója Esterházynak, hogy azt életképtelen tákolmánynak tartotta. Több millió embert kisebbségi sorsba taszított, politikájával elidegenített magától, majd elűzte őket szülőföldjükről, tömegsírokat hagyva maga után, a kisebbségi jogokat kimúltáig nem teljesítette! Az ígért keleti Svájcból nem lett semmi, egykori hosszúságára utalva, krokodilállamnak nevezték. Felfalta kisebbségei zömét.
Nem áll módunkban kitérni a szerző minden hamisítására, csúsztatására, például a zsidósággal kapcsolatosan. Hogy nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt, azt mellékesnek tartja,
állítólagos antiszemitizmusával igyekszik érdemeit kisebbíteni, illetve elfedni. Pedig a szemtanúk elmondták, hogyan segítette a bajbajutottakat. Puskás István zólyomi református lelkész, aki a gróf munkatársai közé tartozott, legalább 300 zsidót keresztelt meg. Nemsokára Illaván találta magát.
A szerző hivatkozik a Szlovák Tudományos Akadémia Esterházyval kapcsolatos elemzésére. Csak aki azt elolvassa, döbbenten elfogultnak fogja tartani. Ám a Magyar Tudományos Akadémia ebben az ügyben elfoglalt állásfoglalásáról nem vesz tudomást. Persze, így könnyebb, mert az érveiket nem tudná cáfolni.
Száz szónak is egy a vége! Igor Daxner fogalmazta meg a lényeget. Azért kellett volna a becstelen kötelet Esterházy, a felvidéki magyarság elfogadott képviselője nyakára fonni, mert ezt a végzetet szánták nekünk is!
Azért gátolják a vértanú gróf felmentését a hamis és cinikus vádak alól, mert ezzel minket is rehabilitálnának!
Erre a szlovák társadalom még nem érett meg. Az ilyen cikkek sem segítik elő a kívánt irányba való elmozdulást. A gróf a szlovák nemzet őszinte barátja volt. Ezért tragikus őt bűnbaknak megtenni. Esterházy János kassai mellszobrán csak egy szám van: 7832, a rabszáma. A neve csak akkor fog rákerülni, ha végre megtisztítják azt minden mocsoktól. Ez nem a mi szégyenünk és nem a mi halaszthatatlan feladatunk, kedves Čaplovič „elvtárs”!
Balassa Zoltán forrás. https://felvidek.ma/2022/03/a-pravda-cikke-nyoman-felmerul-a-kerdes-ki-a-bunozo/