Hrubík Béla, felvidéki magyar politikus, polgármester, a Csemadok volt országos elnöke, számos kitüntetés birtokosa, a tőle megszokott hőfokon, mely publicisztikáján is átsüt, lendületes előadásában a jászói Mécs László Szabadegyetemen, érintette az összes gondot, mely világunkat pusztítja, de nemzeti közösségünket is kikezdte annak kapcsán, hogy bemutatta a Sorsközösségben, Tisztelgés a CSEMADOK 70 éve előtt c. kötetét. Gondolatai megszívlelendők...
Két időszakra osztja közéleti pályafutását. Ennek egyik részét a Csemadok élén töltötte el. Kötetének első része az Utazások térben és időben címet viseli. Ezek helyszínei Provance, Macarköy, Muravidék, Kézdivásárhely, a svájci hun-völgy és Kárpátalja.
Hiszen a szerző azt vallja: „Úton vagyunk. Egész életünkben.”
Hrubík Béla a Csemadok elnökeként bejárta a magyarlakta vidékeket. Az utazás szokása még Esterházy János öröksége, aki folyamatosan úton volt, hogy megismerje a legkisebb magyar falvak életét is. A kárpátaljai, erdélyi, vagy szlovéniai magyar közösségek látogatása fontos tapasztalat volt számára. Elnöksége alatt megtanultunk figyelni más nemzetrészek problémáira is. Ilyen volt a székely zászló esete. “Amikor kitesszük a székely zászlót civilként, hivatalnokként, vagy politikusként, vajon nem kellene kitenni a saját zászlónkat is, ha lenne?” – teszi fel a szerző a kérdést, majd folytatja: “És vajon miért nincs? A székelyekkel ellentétben a felvidéki magyaroknak nincs zászlójuk, himnuszuk, közös szimbólumaik. Van-e olyan közös eszme, amely mögé ma felsorakozhatna az egész felvidéki magyarság?”
Szerinte jelenleg csak egyetlen ilyen van: Esterházy János boldoggá avatása.
Nem a könyvről kívánt elsősorban szólni, hanem arról, hogyan jutott oda a felvidéki magyarság, hogy ilyen helyzetben vagyunk.
Szülei őscsemadokosok. Szécsénykovácsiban, évente két színi előadást tartott a szervezet. Ma sem magyar iskola, sem magyar óvoda nincs. Idáig jutottunk!
Mi vagyunk az őskövületek, akiket el kell felejteni. A felnövő generációt nem is érdekli, mit gondolunk a világról. A fiatalok olyan értékrendet követnek, mely nem vezet sehová. A jelenlegi kormány is csak egy cirkusz.
A Csemadok országos elnökeként sok ünnepségen és országos rendezvényen vett részt. Az ott elhangzott beszédei is belekerültek a kötetbe. A Sorsközösségben című kötet a szerző közéleti küzdelmeit kíséri nyomon. Ezek a gondolatok 10-15 év távlatából is megfontolandó üzeneteket hordoznak.
“A tíz éve elhangzott szavak ma is érvényesek, hiszen naponta tesszük le a fegyvert még a harc elkezdése előtt. Ez a mentalitás egyre inkább átragad a felvidéki magyar közösségre. Ahelyett, hogy a céljaink mögé őszinte szívvel és bátorsággal odaállnánk” – fogalmaz a szerző.
A Csemadok megtartott, nevelt és még mindig valamilyen formában éltet. Ebből nőtt ki az a politikai generáció, mely a parlamentben tudott képviselni minket. (Ezt a testületet kötetében tökkelütöttek társaságának nevezi.) Dobos László, Mihályi Molnár László, Szabó Rezső… közösségi előéletük a Csemadokban kezdődött. Ma ezt nem lehet mindenkiről elmondani, aki politikusnak vallja magát. Hiányoznak az előbb említett személyiségek. Egyre inkább úgy tűnik, a B-csapat fut ki a pályára. Az emberek napi problémái iránti elkötelezettség eltűnt. Elvész a politikai alkuk halmazában.
Több mint 10 éve nincs valós képviseletünk a parlamentben. Ne áltassuk magunkat! A mostaniak saját érdekeiket képviselik. Tudtuk, ez bukásra van ítélve. Be is következett.
A ma kínált alternatíva, a magyarság érdekeit kevésbé veszi figyelembe. Miért? Mert nem voltunk képesek többre. A felvidéki magyarság kimaradt a forradalomból. Egyre kevésbé van erre esély.
Az 1994-es komáromi nagygyűlés lett a legnagyobb bukásunk. Az ügynökök jó munkát végeztek! Nem tudtunk ezen túllépni. Az ő munkájuk gyümölcse, hogy tovább bomlasztanak. Politikai közösségi értelemben minden elemeire bomlott.
Az előadó egyedül megválaszolni nem meri, hogy merre tovább. Az embereket baráti társaságokba kellene összefogni, hogy alternatívákat dolgozzanak ki. A Szövetség sok mindenre alkalmas, de ezt nem merné állítani, hogy erre a feladatra képes.
Emlékszünk. Politikai harcok, ellehetetlenítés, kitúrás, hogy a nemzeti konzervatív Együttélést kiszorítsák a pálya szélére. Majd ugyanez zajlott és amortizálódott az MKP-ban is. De már az sem volt az, ami az Együttélés. Ez viszont hosszú távon katasztrófa. A nemzeti konzervatív értékeket mellőzni fogják. Az új világrend próbál ennek helyére lépni. A felvidéki magyar politika is ebbe próbál betagolódni.
A hozzá hasonló emberek egyik feladata, megpróbálni az olyan Arany János-i újságírást, ahol lehet és amíg lehet, az igazat mondani. Ezt próbálja ő is.
A polgármesterség sem való azoknak, akik nem igazán vallják a szabadságot. Ezt be kellett fejeznie, mert sokkal szabadabban tud dolgozni, ha nem köti le a napi szomszéd kutyájának perpatvaros ügye. Sokkal jobban tud a közösség dolgaival foglalkozni. Két év alatt többet tudott tenni, mint az elmúlt 30 évben.
Az igazságot nem szabad elhallgatni, akkor sem, ha ez egyeseknek kényelmetlen!
Beszélgessünk a felvidéki magyarság gondjairól – szólította fel a hallgatóságát az előadó. Olyan embereket említett, akikről meg szoktak feledkezni, pedig fontos szerepet játszottak. Bajnok Pistáról, Batta Istvánról, Kiss Mihályról… Némelyikükről kötetében is megemlékezett. Ők mindannyian helytálltak.
Ha mi viszont nem szedjük össze magunkat, akkor szembe kell néznünk a nemzethalál gondolatával. Ez rendszerint hosszú folyamat és nem feltétlenül visszafordíthatatlan. Ha a szülő elengedi gyermeke kezét és nem magyar iskolába járatják, akkor nemzetünk elhagyását készítik elő. A szlovéniai magyarok már oly kevesen vannak, hogy önerőből nem képesek regenerálódni. Ha nem sikerül összeszedni magunkat, akkor a magyarság eltűnik. Most a franciákra és németekre vár ez a sors.
Nyugat-Európai sajtószabadság? Aki a Donbaszból tudósít, lefoglalták a vagyonát és háborús bűnösként kezelik. A liberális társadalom az igazságtól retteg, mint az elvtársak a kommunizmus idején. Véletlenül se jusson el hozzájuk az Arany János-i intelem, a sajtó egyetlen dolga, igazat kell írni.
Új világrend van alakulóban. Európa nagy forradalmi időszak előtt áll. Az EU-nak nincs kül- és belpolitikája. A polgárok ezt nem fogják tűrni.
Ezer bajunk van. Lehetséges megmaradásunk? Van esély? A Magyar Királyság a legstabilabb államalakulat volt az elmúlt ezer évben. 13 millióan vagyunk. Súlyunk kevés, nem tudjuk a világ gondjait megoldani. Az elcsatolt nemzetrészeknek olyan önrendelkezést kellene kapniuk, ami biztosítaná megmaradásukat. Mi önmagunk tudjunk dönteni saját dolgainkban. Ehhez erős anyaországra van szükség, amelynek befolyása van Európában, és komoly szövetségeseink vannak. Kiderült, az EU nem azért vett föl minket, hogy garantálja kisebbségi jogainkat, hanem a piac miatt.
De azért csak seperjünk saját portánk előtt is! Akarni is kell az embereknek az önrendelkezést.
Nehéz olyan közösséget képviselni, mely fél kimondani az autonómiát. Napirenden kell tartani. A szlovák társadalom is láthat erre számos példát a világban.
A szlovák közvéleményben is változik Orbán Viktor megítélése, miközben néhány nyugati ország felzúdult a magyarországi döntések ellen. A magyar politikai vonalvezetés mégis kedvező. Orbánnal csak egy baj van, hogy nem Szlovákiát vezeti.
Az agyament ötletekkel szemben meg kell fogalmazni álláspontunkat! Ezt az emberek elvárják. Hallassuk a hangunkat. Ez a legnagyobb probléma. A hallgatás. Ez a legnagyobb bűn. Önmagunk sorsáról önmagunk döntsünk. Kevesen vannak a Felvidéken, akik ezt meg tudják fogalmazni!
Balassa Zoltán forrás:https://felvidek.ma/2022/07/hrubik-bela-ostorcsapasai/