A Szenczi Molnár Albert Alapiskola a felvidéki magyarság egyik végvárának tekinthető. Úgy is mondhatnánk, iskola a nyelvhatáron. Mégsem küszködik sorvadással, leépüléssel és létszámhiánnyal, ahogyan azt elképzelnénk. Ellenkezőleg, virágzik, gyarapodik, és a szlovák tengerben biztos kis magyar szigetet jelent. Nemcsak a szenci és a környékbeli maradék magyarságnak, hanem a kissé távolabbról érkezőknek is...
Matus Mónika iskolaigazgató és pedagógusgárdája nagyot mert álmodni, amikor eldöntötte, hogy a 167 gyermekkel működő intézményt kemény és áldozatos munkával 250 fős, megizmosodott, felvidéki mértékben közepes nagyságú, modern és gyermekközpontú iskolává fejleszti. Az álom lassan valósággá válik, hiszen szeptember 2-án 244 magyar gyermek ül be az iskolapadba, közülük 31-en az első osztályba. Régen volt részünk ily lélekemelő, pozitív töltetű beszélgetésben, amilyet az iskola vezetőjével folytattunk.
Rendkívüli második félév után rendkívüli módon kezdődik a 2020/21-es tanév is, hiszen a koronavírus-járvány második hulláma elért bennünket. Hogyan készülnek az új tanévre?
Iskolánk felkészült, hiszen a június 1-jei iskolanyitást követően előbb az alsó, majd a felső tagozaton is tanulóink 95 százaléka visszatért az osztálytermekbe. A szigorúbb szabályokat már ekkor bevezettük, a diákok és a tanítók megszokták és megtanulták ezeket. Mára természetes a gyakori kézmosás, a kézfertőtlenítés és a maszkviselés.
Az új tanévben is mindent elkövetünk azért, hogy az oktatás a hagyományos mederben történjen, nem szeretnénk folytatni a távoktatást. A karanténba kerülést is el akarjuk kerülni, hiszen akkor elméletileg két hétig még távoktatás sincs.
Önöknél nem vált be az online térben való tanítás?
Csodálatosan működött. Heti 64 online óránk volt, a kollégák minden tőlük telhetőt megtettek. A távoktatásnak azonban rengeteg korlátja van. A kicsik oktatását előbbre kellett hozni, a nagyobb gyermekek pedig későbbre maradtak. Az alsósok esetében sikerült minden tananyagot átvenni, és júniusban jutott idő az ismétlésre is. A felső tagozatosoknál a tudásbeli hézagok csak szeptemberben derülnek ki, hiszen esetükben a pár napos júniusi iskola inkább csak azt szolgálta, hogy hosszú idő után újra találkozzanak egymással, örüljenek egymásnak. A távoktatás azért nem vált be, mert hiányzott a szociális kapcsolat. Míg az osztályban egy rezdülésből, a tanulók reakcióiból kiérezzük, hogy mikor fáradtak, és mikor kell módszert váltani, a távoktatásban ez nem lehetséges.
A pedagógus azért pedagógus, hogy reagálni tud az osztály hangulatára. A pedagógus személyiségére szükség van ahhoz, hogy az adott órát megszerettesse, és a tudásanyagot átadja.
Egy piarista atya mondta vagy tíz éve, amikor bevezették az interaktív táblákat az oktatásban, hogy lehet akármilyen interaktív tábla az iskolában, ha a pedagógus rossz, nem tudja megszerettetni a tantárgyat. Ez a mondat belém rögzült, és most, az online oktatás során is az eszembe jutott. Kell a tanító egyénisége! Ha nem így volna, robotok is taníthatnának. Arra azonban jó volt a távoktatás a pedagógusok számára, hogy fókuszpontoztuk a tananyagot, és rájöttünk, nem tragédia, ha nem veszünk át mindent.
Mi lehet az oka annak, hogy a szórványban működő iskolájuk ilyen szépen virágzásnak indult?
Ennek több oka van. A környékbeli kisebb falvakban még működnek a kis-iskolák, de néhány gyermekünk azokból a településekből jár hozzánk. Napközi otthonunk reggel fél héttől délután fél hatig működik. A szülők egy része a munkaideje miatt választja a mi iskolánkat, hiszen itt kora reggeltől késő délutánig biztonságban tudhatja a gyermekét. Különösen az egyedülálló szülők számára fontos ez. Nagyon sok szülő Pozsonyban keresi a kenyerét, s tudjuk, hogy az oda- és visszautazás időigényes és kiszámíthatatlan. Nekik is kedvezünk a hosszabb nyitvatartási idővel. Annál is inkább, mert a nagyszülőkre sem nagyon lehet számítani, sokan közülük maguk is dolgoznak.
Vegyes házasságú családokból is járnak hozzánk gyermekek.
Volt olyan családunk is, amely kimondottan az iskolánk és a munkahely miatt költözött a városba. Ők ma közösségünk részei, és az összes rendezvényen ott vannak. Szencen három nagy szlovák iskola van, ahol nagyon nehéz jó kapcsolatot kialakítani a szülők és az iskola között, az itteni magyar iskola mégiscsak egy kisebb közösség. Mi pedig felvállaltuk azt a szerepet is, hogy közösségi központként működjünk.
Hogyan kell ezt elképzelni?
A pedagógusgárda és a szülők kitűnően összedolgoznak, mindenben segítik egymást. A nyelvhatáron igen fontos, hogy legyen egy hely, ahol magyarul lehet beszélgetni, ahol találkozni lehet az egykori osztálytársakkal, a város magyar közösségével, ahol vannak kulturális rendezvények. Azt hiszem, ez az a plusz, amivel elértük, hogy egyre többen ide íratják a gyermeküket. Nálunk délután két órakor még nem ér véget a nap, a pedagógusaink rengeteg pluszmunkát vállalnak az iskoláért és a magyar közösségért. Ez a megmaradásunk záloga is. Szencen a magyarok száma nem csökkent drasztikusan a rendszerváltozás óta, viszont a beköltözőké hatalmasat emelkedett, és ez rontja a nemzetiségi arányt. A mi ünnepségeinkre nemcsak a gyermekek és a szüleik, de még a nagyszülők is eljárnak. Legalább ezer magyar embert fog össze az iskolánk. Nagyon gyakori, hogy egykori diákjaink fiatal felnőttként saját kisgyermekeikkel járnak vissza hozzánk, a rendezvényeinkre, mert magyarok között szeretnének lenni. Nagyon örülök annak is, hogy felvállaltuk a Ringató programot, ezt saját pedagógusunk tartja, aki elvégezte hozzá a tanfolyamot. Az ide járó apróságok később az iskolásaink lesznek. A volt diákok hosszú évek után is folyton visszatérnek, mert jól érezték itt magukat.
Tudunk arról, hol és hogyan folytatódik az életük. Egyfajta mágnesként visszavonzzuk őket. Ezért látjuk biztatónak a jövőt.
Miben különleges még a szenci magyar alapiskola? Mi a vonzereje?
Talán a tehetséggondozásban. Helytörténeti konferenciákat szervezünk hosszú évek óta, diákjaink a Kincskereső diákkonferencián is rendszeresen bemutatkoznak. A városi múzeum is odafigyel az általuk feldolgozott történetekre, mert sokszor a város múltjának eddig ismeretlen szegmenséről szolgálhatnak új információkkal. Tíz éve működik a Möggyes néptáncegyüttesünk, hatalmas sikereket aratva. Az abban táncoló gyermekek sem fognak soha elveszni, hisz magukba szívták a magyar kultúrát, a zenét, a táncot. Öt éve van természettudományi konferenciánk, mert azt is fontosnak tartjuk.
Az első iskola vagyunk itt, Szencen, ahol bevezettük a hulladék szelektálását, még gyűjtőudvarunk is van.
Évek óta mi nyerjük meg az összes szemétgyűjtéssel kapcsolatos versenyt, fontosnak tartjuk a környezetünk megóvását. Az összes létező emlékünnepségre, köztük a magyar nemzeti ünnepekre, készítünk műsort. Kiválóan akkreditált tehetségpont vagyunk. Meg kell még említenünk a Gombocska énekkarunkat, amely arany sávos minősítést kapott. Tátika bábcsoportunk pedig a Duna Menti Tavasz gyémánt sávosa lett. Minden pedagógusunk a saját tantárgya köré tudja gyűjteni a diákokat, akik szeretik az adott tárgyat, függetlenül attól, hogy a diák jobb vagy gyengébb képességű-e. Igyekszünk mindenkit motiválni. Pedagógusaink kilencven százaléka külön csoportban is foglalkozik a gyermekekkel. A modern oktatási módszereket természetesen alkalmazzuk, de észrevettük, hogy vannak diákok, akik önállóan jobb teljesítményre képesek. Ezért őket arra tanítjuk meg, hogyan kell csapatban dolgozni, hiszen a nagybetűs életben is ez vár majd rájuk.
Gondolom, ezek a hírek eljutnak a szülőkhöz, akik úgy döntenek, hogy épp ebbe az iskolába íratják be gyermekeiket.
Bizonyára. De mi fontosnak tartjuk az integrációt is. Jelenleg 13 integrált tanulónk és 30 sajátos nevelési igényű tanulónk van. Két asszisztensünk, egy speciális pedagógusunk és iskolapszichológusunk segíti a haladásukat. Ezeknek a munkaköröknek a biztosítása nem gyermekjáték, pályázat útján történik, és pluszterhekkel jár.
Ugyanakkor nagyon fontos a jelenlétük, hiszen egyetlen gyermeket sem szeretnénk elutasítani csak azért, mert valamiben eltér a többségtől. Mi itt, helyben tudjuk fejleszteni az arra rászoruló gyermekeket.
Rengeteg olyan hátrányos helyzetű diákunk volt, akik azóta is visszajárnak, mert boldogok voltak itt. A többiek pedig megtanulták, hogy milyen egy olyan társadalomban élni, ahol az a természetes, hogy valakinek korlátai vannak ugyan, de ugyanolyan gyermek, mint a másik, ugyanolyan közösségi szükségletekkel.
Végül még egy utolsó kérdés: Hogyan tekint a város a magyar iskolára? Megkapják a támogatást, amit kérnek?
A város számára mi egy kisiskola vagyunk a többihez képest. A szlovák alapiskolákban kétezerközeli a diáklétszám. Ám amikor azt hallom, hogy a Csallóközben, színtiszta magyar területeken 120-130 fős magyar iskolák működnek, akkor elégedett vagyok, hiszen közepes nagyságú iskolának számítunk a magyar iskolák között. Épületünk külső szigetelése folyik éppen, városi támogatásból, amire már nagy szükség volt. A város nem tesz különbséget az iskolák között, és mindenben támogat bennünket. Ez persze köszönhető annak is, hogy az önkormányzatban a magyar képviselők értünk lobbiznak. Szencen, ha a magyar iskoláról van szó, sosem a pártpolitikai érdekek dominálnak. Mindenki, aki tudja, párthovatartozástól függetlenül, támogatja az intézményünket. Nagy szerencsénkre Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke szenci, és ő is minden erejével segíti iskolánkat. Nem lehet okunk panaszra.
B. Vida Júlia forrás: https://ma7.sk/oktatas/ahol-nem-varjak-muvelik-a-csodat?fbclid=IwAR23E6SseaRNWdJs7HafHsBIVw_-Z63VOEqMK4dvUHmxnYeqfcWvCaFuaWQ