A bécsi udvarból irányított, Haynau által levezényelt hadbírósági megtorló gépezetnek több mint százhúsz ember esett áldozatul… 

Vannak nemzeti történelmünkben olyan napok, amelyeket minden magyarnak örökre beírtak a szívébe, hogy tartsák tiszteletben azt, és el ne felejtsék. Ilyen nap március 15-e, augusztus 20-a, október 23-a – és ilyen június 16-a, október 6-a és november 4-e is. Fény és árnyék. Dicsőség és vereség. Élet és halál. Öröm és gyász. Október 6-a az aradi vértanúk napja, amelyet az első Orbán-kormány 2001-ben nyilvánított hivatalosan is nemzeti gyásznappá.

Mi történt 1849. október 6-án?

 Aradon kivégezték a magyar honvédsereg tizenhárom főtisztjét. Hajnalban főbe lőtték Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest, utánuk felakasztották Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezic Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly tábornokokat. Ugyanezen a napon Pesten főbe lőtték Batthyány Lajost, az első független magyar felelős kormány miniszterelnökét.

 Noha a nemzeti emlékezetben tizenhárom aradi vértanút tartunk számon, valójában tizenhatan vannak. A tizenhárom főtiszten kívül szintén Aradon végezték ki Ormai (Auffenberg) Norbert (augusztus 22.) és Kazinczy Lajos (október 25.) honvéd ezredest, majd Ludwig Hauk alezredest, volt bécsi forradalmárt is felségárulásért és fegyveres lázadásért akasztották fel Aradon, 1850. február 19-én. A tizenhetedik aradi vértanúként indokolt emlékeznünk Lenkey János honvéd tábornokra (a Galíciából 1848. május végén huszárszázadával hazaszökött, Petőfi által versben megörökített kapitányra), akit tábornok társaival együtt állítottak hadbíróság elé, de a per folyamán megőrült, emiatt nem ítélték el. Ő is Aradon, a börtönben halt meg, 1850. február 9-én.

 Miért vártak október 6-ig a kíméletlen megtorlással?

 Egyfelől ez volt Latour gróf császári és királyi táborszernagy, osztrák hadügyminiszter bécsi forradalmárok általi meggyilkolásának évfordulója. „Latour napját” Aradtól Pestig, a honvédtábornokoktól a volt magyar miniszterelnökig – mivel őt is felelőssé tették az előző évi októberi bécsi forradalomért – akasztófákkal kívánta „emlékezetessé” tenni az itáliai kegyetlenkedéseiről hírhedt, magyarországi teljhatalommal felruházott Julius von Haynau táborszernagy. Másfelől meg kellett várnia az utolsó magyar kézen levő, európai viszonylatban is jelentős komáromi vár és védműveinek feladását, amit Klapka György honvédtábornok – a világosi fegyverletétel után a további ellenállást kilátástalannak ítélve, a szabad elvonulás fejében – 1849. október 3–5-én adott át az osztrák császári csapatoknak.

 Mi vezetett a kegyetlen bosszúhoz?

 A két és félszeres túlerőben levő császári és cári hadsereg 1849 augusztusában egyesült erővel legyőzte a hősiesen küzdő magyar honvédsereget. Bár I. Miklós cár és intervenciós hadseregének fővezére, Paszkevics herceg is amnesztiát, vagy legalább „bölcs szigorral párosított kegyelmet”, azaz mérsékelt büntetéseket javasolt a legyőzöttekkel szemben Ferenc József császárnak, a tizenkilenc éves Habsburg-uralkodó a világosi fegyverletétel után egy héttel gyakorlatilag szabad kezet adott a „bresciai hiénaként” emlegetett Haynau táborszernagynak, a magyarországi császári hadsereg fővezérének.

 Amikor Ferenc József megtudta, hogy az 1849 tavaszán fényes – osztrák szempontból megalázó – sikereket elérő magyar fősereg az előtt az orosz haderő előtt tette le a fegyvert, amelyet éppen ő hívott segítségül a magyarok ellen, Arad vára nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt kapitulált, és a cár még kegyelmet is kért tőle a „lázadóknak”, ez megkeményítette a büszkeségében mélyen megsértett ifjú uralkodót. Az augusztus 20-i minisztertanács az ő akaratából döntött a szigorú megtorlás mellett. A nagy hatalmú Schwarzenberg miniszterelnök javaslatára augusztus 29-én a császár úgy határozott, a magyarországi megtorlás gépezetét irányító, bosszúszomjas Haynaunak nem kell előzetes engedélyt kérnie Bécstől a kivégzésekhez, hanem csak a halálos ítéletek végrehajtása utáni, utólagos jelentéstételre kötelezte a császári fővezért. Ez az uralkodói utasítás 1849. október 26-ig volt érvényben, vagyis Haynau két hónapig gyakorlatilag élet-halál ura volt a legyőzött Magyarországon.

 A bécsi udvarból irányított hadbírósági megtorló gépezetnek több mint százhúsz ember esett áldozatul Magyarországon, a menekülés közben agyonlőtt, felkoncolt katonák és polgárok száma több százra tehető, s nem tudjuk, hány embert vertek agyon a magyarellenes román és szerb „felkelők”. A magyar szabadságharc leverését követő megtorlás majd’ egy évtizeden át tartott – több mint ezer embert bebörtönöztek, több tízezer honvédet és tisztet pedig büntetésként évekre besoroztak a császári hadseregbe –, de a legsötétebb nap 1849. október hatodika volt. Akkor élt elődeink Aradban a „magyar Golgotát” látták, mert a vértanúk életüket áldozták a hazáért és a szabadságért. Értünk, mai magyarokért is. Ezért a mai napon emlékezzünk rájuk és „áldó imádság mellett” mondjuk el „szent neveiket”.

 Faggyas Sándor

 forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/37149/Oktober_6_Latour_napjan_ert_tetopontra_a_megtorlas#sthash.aVn7rvhU.4o8efolg.dpuf