Néhány héttel ezelőtt a légkör széndioxid (CO2)-tartalmát vettem górcső alá. Mint várható volt, kaptam hideget, de meleget is. Ez így van rendjén, semmi sem fehér-fekete...
Ezennel egy – a CO2-höz aránylag szorosan kapcsolódó – más témát: az elektromos autózás témáját kellene meglesni, mert az energiaárak emelkedése szinte provokálja a kérdések feltevését, amelyek után joggal elvárható valamilyen szintű válaszadás.
Talán nem is az autókkal kellene kezdeni az okfejtéseket. Van egy adott helyzet: a sáros földgolyón él lassan 8 milliárd ember és egy nagy részük nem akar vagy kényszerűségből nem tud a fenekén ülni – tehát közlekedni akar vagy kénytelen – hosszabb vagy rövidebb távolságokra. Ez pedig eszméletlenül energiaigényes. Hogy a környezetszennyezésről ne is beszéljünk!
Létező világunk realista környezetvédői – sokunk meglepetésére – azt mondják, hogy a fosszilis üzemanyagokkal (benzin, gázolaj, gáz...) működő gépkocsik, motorok ugyan tekintélyes mennyiségű káros gázokat (és más káros anyagokat) produkálnak, de mégsem a fő szennyezőforrások. Ez talán annak tulajdonítható, hogy az autóipar egy ipari csúcsszegmens, ahol kötelező a feljesztés, a modernizálás és a környezettudatos gyártás is. A nagyobb szennyezők közé tartgozik a hajó- és légiforgalom, valamint az ipari termelés és energiaipar.
Egy USA-beli, 2016-os tanulmány szerint a villanyautók életciklusa alatt a káros gázkibocsátás hasonló vagy nagyobb, mint a modern benzin- vagy dízelüzemű kocsiké.
Ezt az állítást ma megerősíteni vagy megcáfolni nem tudja teljes biztonsággal senki sem, mert a helyzet napról-napra változik.
Néhány dolog azonban már most szembetűnő. A jóval kisebb alkatrészszám mellett az elektromos autóba a motorokhoz sokkal több rézre van szükség, amiből már most hiány van. Az akkumulátorokhoz sokkal töb kobalt, lítium, nikkel, stb. kell, mint a hagyományos autókhoz, ezek bányászása, előállítása további környezeti károkat okoz, amelyeket – érthető okok miatt – nem nagyon vetettek vizsgálatok alá.
A mai elektromos autókról csaknem teljes biztonsággal elmondható: egy modern, kvázi-környezetvédő divat- és műszaki hóbortról van szó. Addig, míg lincselésem meg nem történik, igyekszem kifejteni, hogy egy elkerülhetetlen műszaki fejlesztési időszakról van szó, hiszen a vízimalmok meg a gőzgépek is megelőzték a belső égésű motorokat. A baj az, hogy ez (környezetvédelmileg) elég sokba fog kerülni és a megoldás fő iránya más lesz.
A legfőbb gond az energia tárolásával van. Ha ma valaki Pozsonyból elindul hajnalban Kassára, akkor egy fél üzemanyagtartállyal odaér. Ha pedig még aznap hazaindul, talán haza is ér, de inkább útközben a biztonság kedvéért, valahol tankol egy üzemanyag-töltőállomáson – úgy 5 perc alatt. Egy nap alatt – miközben még Kassán is kocsizott napközben – megtett úgy 800 km-t. Az üzemanyag megléte – az anyagiakon kívül – nem került semmi különösebb gondba, főleg időbe (míg az autó akkuját tölteni kéne). Arról most ne is értekezzünk, hogy az elektromos autók nagy hányadánál honnan és hogyan vennénk az akkutöltéshez szükséges elektromos áramot.
Ez a mai elektromos autóknál elképzelhetetlen! És valószínű, hogy a fizika miatt az is marad. Az elektromosságot nagy sűrűség mellett, nagy hatékonysággal, kis súllyal és környezetkímélően még nem tudjuk tárolni. Ez valószínű, hogy változni fog, de nem kielégítően. Ez megint fizika és kémia.
Hogy miért mégis megy a bolt? Mert az államok a gyártóknak dotációkat, gyártási kedvezményeket, adócsökkentést-, ill. elengedést adnak. A vásárlónak árkedvezményt, zöld rendszámot, ingyenes parkolást, stb. adnak. Meg megígérik többszáz vagy ezer töltőállomás kiépítését is...
A fizikával foglalkozók tudják, hogy a „zsákutca“ lényegével egyelőre kisebbségben vannak – de nem sokáig. Azt a környezetvédők is elismerik, hogy „ez nem az igazi“.
Az igazi akkor jön majd el, amikor a Földön lévő egyik leggyakrabban előforduló anyagot – a vizet – fogjuk üzemanyagként felhasználni. Ugyan nem egyenesen, pl. 10 liter víz betankolása után, hanem úgy, hogy energiaforrásként a víz kémiai összetevőit fogjuk felhasználni – a hidrogént és az oxigént. Vízbontással korlátlan hidrogén- és oxigénmennyiség áll az emberiség rendelkezésére. Ha pedig a hidrogén – oxigén jelenlétében – elég, kémiailag egyesül (miközben tekintélyes mennyiségű energiát ad le), csak víz(pára) marad utána, amit újra alkotóelemeire lehet bontani.
Ebben még nagyobb az a probléma, hogy az így kivett energia csaknem megegyezik a bontást igénylő energiával – a természet tudta ezt előre és így rendezte el évmilliárdokkal ezelőtt.
Tehát valahonnan új energia forrásokra van szükségünk – lehetőleg Földön kívüli forrásokból.
Nos, ilyen pl. a napenergia és a fúziós energia. Az utóbbinál a futurisztikus elképzelések szerint akár egy kődarabból is lehet óriási mennyiségő (villamos)energiát majd előállítani, ami felhasználható lesz a vízbontásra. Einstein már elméletileg megmondta: E= m.c.c.
A hidrogén pedig (gáz vagy folyékony halmazállapotban, netán majd szilárd halmazállapotban is) már tárolható lesz, ennek problémája külön gond, mondjuk megegyezik a kerék feltalálásával.
De mivel a kerék is napi eszközünk évezredek óta, úgy a hirogéntárolás is megoldható – valószínű, hogy néhány környezetvédelmi követelmény mellett csak műszaki probléma lesz.
Ezek után pedig majd jönnek pl. a hidrogént egyenesen elektromos árammá átalakító hidrogéncellás autók, ahol az égéstermék megint víz lesz.
A hidrogén előállítása és oxidációja nagy „bót“ lesz! Ezt majd a túlvilágról úgy szeretném meglesni...
Agárdy Gábor