Afrika négy országában (Szudán, Nigéria, Szomália és Jemen) éhinség fenyeget, csaknem 1,4 millió gyerekre vár éhhalál - a közelmúltban így figyelmeztette a világot az UNICEF. Az EU 82 millió € támogatást ad a térségnek, elsősorban élelmiszerre és ivóvízre...
A huszadik század felében Afrika lakossága körülbelül 275 millió fő volt, tehát a világ minden tizenegyedik embere volt afrikai. A kilencvenes években már 650 millió afrikait tartottak számon, minden nyolcadik ember a világon volt afrikai. Az adatok szerint a századvégen a szaporodási index 6,7 gyermek volt asszonyonként. Ma már csak 4 körül van, a tudósok szerint 2020-ra ez lecsökken 3,4 - 3,5-re. Tudományos számítások szerint 2050-ben már 2,5 - 3 milliárd lesz a számuk, ami azt jelenti, hogy minden negyedik ember a világon afrikai lesz. A paradoxon éppen az, hogy a világ legkevésbé élhető területein van a legnagyobb demográfiai robbanás.
A gond kettős: állandóan több az ember, kiknek így állandóan több élelemre és vízre van szüksége. A másik probléma pedig a vidéki élelmiszertermelés drasztikus csökkenése, mert nincs víz. Így az emberek a városokba és környékükre szorulnak, ahol még azt a keveset sem tudják megtermelni, amit eddig a vidéken sikerült.
Ha pedig nem akarnak éhen- és szomjanhalni, irány a nagyvilág - elsősorban Európa.
Még emlékezünk az arab tavasz eseményeire, amikor Líbiát is sikerült teljesen destabilizálni. Muammar Kadhafi (aki amúgy véreskezű diktátor volt) ügyesen lavírozott a törzsi környezetben és féken tudta tartani a déli menekültáradatot - elsősorban katonailag, meg azzal, hogy óriási fejlesztésekbe kezdett a vízgazdálkodás területén. A líbiai olajért kapott aranyat elsősorban vízgazdálkodási projektekbe fektette be, amivel Líbia nagy részét (90 %-a sivatag) el lehetett volna látni ivó- és ipari vízzel is. A projektet valamikor a nyolcvanas években indították, értéke akkor 25 milliárd dollár volt és első fázisban már 160 ezer hektárt tudtak öntözni. Ebben a projektben a kiszolgálási ágazatokban szlovákiai szakemberek is résztvettek.
Szemléltetésképpen többezer kilométer vízvezetékről volt szó, a zöme kb. 4 méter átmérőjű csövekkel a sivatagon keresztül. A számítások szerint Líbia az élelmiszer-termelésben önellátó lehetett volna, hiszen az ivóvíz és ipari öntözővíz, amely az ország déli részén a sivatag alatt százméteres mélységekben található, szinte korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre. A kitermelési költségek köbméterenként 35 cent körül voltak, szemben az európai 2 eurós átlaggal. Mindemellett a lakosság ingyen kapta a vizet.
Az amerikaiak a Middle East Water Summit projekt keretében Törökországban akartak a tengervíz sótalanítására óriásüzemet felépíteni (a tervezett vízár kb. 4 dollár lett volna köbméterenként), de a líbiai vízárral nem tudtak volna versenyezni. A líbiai projekt 80%-a 2010-re megépült és ez már komolyan veszélyeztette az amerikaiak ezirányú érdekeit.
Nos itt van az arab tavasz egyik lehetséges oka. Ki a fenének kell egy olyan világrész, ahol vizet találnak gyakorlatilag korlátlan mennyiségben és ettől még nagyobb lesz a népszaporulat? Minek ide ennyi víz, hiszen akkor a lakosság megél, nem vándorol Európába és akkor fuccs a migrációs megaüzletnek meg az ebből származó haszonnak? A vízmennyiség annyi, hogy ebből jutányosan a környező országok is kaphattak volna. Az arab tavasz által kiváltott konfliktus pedig elsősorban a fegyvergyáraknak (amerikai, francia, brit, orosz) hozott azonnal hasznot. A víz csak másodlagos kategória, nem beszélve a népszaporulat szomjhalál általi lehetséges csökkentéséről. Az erre szakosodott globális tőke így ingyen jutott vízforrásokhoz, amit „kellő hozzáértéssel saját szükségletei szerint“ használhat fel akár azonnal vagy „tervezetten“ a jövőben is.
Agárdy Gábor