Dühöng az új vírus - a dél-afrikai – és áll a bál a kormányban! A mádi honpolgár pedig egyik ellen sem tehet semmit, mert a vírus(mutáció?) ellen állítólag nem hatásosak az eddig ismert vakcinák, hasonlóan a kormánykoalícióban előállt helyzettel...

A Sputnik V körül kirobbant botrány kikezdte a kormánykoalíciót – nem ok nélkül. Maga az orosz vakcina lekötésének és beszerzésének körülményei rávilágítottak arra az örök igazságra, hogy bármekorra is lehet Szlovákia társadalmi és politikai ellentéte, egy dologban mindig egyetértenek: a magyarellenességben.

Klus államtitkárra már kár szót ejtegetni, lerágott csont! Korčok külügyminiszternek pedig csak akkor vagyunk Szlovákia állampolgárai, ha valaki(ket) szivatni kell a világban valahol...

Míg áll a bál, az egészségügyiek bejelentették, hogy a Nőnaptól máshogyan lesz kiosztva az oltási privilégizáció, mégpedig szigorúan az életkor szerint. Az eddigi információk szerint hétfőn és kedden (márc. 8-9) a 70 év felettiek, szerdán és csütörtökön a 65 év felettiek kérhetik az oltást a világháló segítségével (www.korona.gov.sk). Heuréka! – kiált fel ilyenkor a honpolgár (Korčok szerint az vagyok) és egy PC, két tablet és pár mobiltelefon segítségével ráül a netre és figyel...figyel...figyel.

Nos, soha életemben ennyiszer az F5 frissítőbillentyűt nem nyomtam meg, mint az utóbbi 24-48 órában. Íme az eredmény:

Az oldal simán kinyílt, néhány formális segítségnyújtáson keresztül neki lehet rontani a szabad oltóhely keresésének. Mármint a szabad vakcina vadászatának. Látom, hogy egy szabad oltás van Kassán, egy Besztercebányán, egy meg Pozsony megyében. Hurrá, egy van, nekifogok a PC-n a kuruzslásnak, mert így sokkal könnyebb mint tableten vagy telefonon (talán én is öregszem). Kéri a megyét, stb,... A legvégén, amikor a halandó már mindent kitöltött, akkor kéri megerősíteni a „nem vagyok robot“ szoftverfeltételezést. Természetesen a „nem „gombot megütöm – és lásd megjelenik valamilyen hibajelentés és kezdhetem elölről az egészet. Persze, addigra az egy oltás már a múlté, nincs egyetlen szabad sem 50 km-es oltási körzetben.

Lehangolva a tapasztaltaktól ágyba döntöm magamat vasárnap este (márc. 7.) úgy 23 óra körül, de bízva az országvezetők intelligenciájában, felhúzom a vekkert hajnali 3 órára, hogy „biztos ami biztos“, felkelek és megpróbálom újra, kicsit kialudva és lehiggadva.

Nem csalatkoztam – a helyzet ugyanaz, talán még rosszabb, hiszen már „bejelentették“... Ugyanez ment hétfőn délelőtt is. Az ismerőseim köréből csak egy pozitív visszajelzést kaptam a sikeres regiszrációról.

Ezek után nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy simán kijelentjhető legyen: ez az embertelen, méltatlan, lealacsonyító és antiszociális minisztériumi hozzáállás kemény ténye! Nem akarok most informatikai részletekbe belemenni, de egy ilyen „országos“ próbálkozás leültetheti a világháló érintett részét.

Szemem csüng a világhálón és várom a híreket. A minisztérium szóvivőjén keresztül elismeri a bakit, egy nap után javítást igér. Hiszi a pici...

Egy ismételten és a közelmúltban újra célszerűen elismert szlovákiai állampolgárként -aki mellesleg életében magyar nemzetiségünek vallotta magát – szeretném megkérdezni a nagyrabecsült kormányunktól: amikor kiadták az internetes regisztrációs applikáció szoftverének fejlesztési és megvalósítási megrendelését, nem-e tévesztettek címet. Mert úgy néz ki, hogy valamilyen szakközépiskola alsó osztálya kaphatta meg...

Elég lett volna, hogy Korčoknak és Klusnak eszébe jusson déli szomszédunk hónapok óta bevált rendszere. A terhelésnek nem a magukat beoltani vágyóktól a központ felé, hanem éppen fordítva – a központból az állampolgár felé kellene folynia.

Az applikáció kezdhetné – függetlenül a szabad oltások számától – a bejelentkezést (pl. a születési számmal). Ez az adatbázis állami, így pár ezredmásodperc után világos a kérelmező adatbázisa. Megkérdezhetne néhány kulcsadatot, pl. állandó, átmeneti lakhely, utca, település, stb. Ezek után kidobhatná a teljes „tudását“ és kérhetné az esetenkénti javítást. Utána „Enter“ és kész! Majd a rendszer visszaigazolja a bejelentkezést (sorszámmal, időponttal, anyámtyúkjával...).

Majd várok a feltüntetett visszajelzési lehetőségeken az igazságos besorolásra. A postai jelentkezésről nem is akarok értekezni, pedig az említett korosztályoknak azért valamivel kevesebb a számítógépes gyakorlata és nem mozognak olyan rutinosan az online-közegben.

De nem! Minden marad a bányabéka kloákanyílása alatt! És akkor a kormány perpatvaráról nem is értekeztünk...

Öreganyám most mérgesen azt mondaná: Tócia!

                                                                                                                           Agárdy Gábor