Fura egy nemzet a magyar. Pár évvel ezelőtt olvastam egy statisztikát, amelyben  rátaláltam néhány érdekes adatra, miszerint a magyar nép Európa egyik legpesszimistább népe, az elkövetett öngyilkosságokban és kisérletekben vezető helyen szerepel (ma már, hálistennek, ez csökkenőben van)... 

Ezek szerint szeretünk a múltba révedezni, hangozatjuk, hogy akinek nincs múltja, nem lehet jövője sem. Ez valahol igaz is lehet. Azonban a mai napig az ember inkább azt hallja, hogy „ismerd meg múltadat, (talán) lesz jövőd“. A pszichológusok szerint ezen változtatni kellene, mert nem ad elég optimista életfelfogást az embereknek. A múlt fontosságának a kiemelése a jövőbeni történések elhanyagolása mellett valóban kihathat egy nép, nemzet mindennapi életére - még mérhető negatív értelemben is.

 Talán Oscar Wilde mondta ki igazán a megoldást erre a problémára: „aki folyton a múltját fürkészi, nem érdemli meg, hogy jövője legyen“.

 Egyik este a TV-ben egy beszélgetésre lettem figyelmes. Köves Slomó, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség egyik alapítója és az óbudai zsinagóga rabbija ebben a témában is kifejtette véleményét, ami homlokegyenest ellentétben volt az eddig hangoztatott régi elképzelésekkel. Nem volt időm pontosan feljegyezni, de nagyjából ezt mondta: akinek nincs világos jövőképe, nem tervezi meg azt és nem tesz meg érte mindent, hogy megvalósuljon, az elveszíti múltját.

Ugye, mennyire más felfogás ez! Oscar Wilde is irigyelhetné. Ezt kéne megtanulni!

Agárdy Gábor