A szomszédunkban dúló háború közepette, sajnálatos újévi balesetem után, a sikeres műtéttel a hátam mögött – remélve a teljes felépülést -, nehéz volt teljes odafigyeléssel követni a világ eseményeit…
A világ újrafelosztása folyamatban van, csak már a hangsúlyok elosztása és az erőviszonyok megosztásának egyezsége hiányzik. Hazatérésem után már jutott idő (!, sajna…) odafigyelni az eseményekre és szokásom szerint néha-néha kommentálni a számomra fontosnak tartott dolgokat.
Ezen a napon (márc. 13.) mondta el Kövér László, a magyar Parlament elnöke a komáromi beszédét, amit talán majd egyszer tanítani fognak. A beszéd a március 15-éhez kötődő forradalmi megemlékezésekhez csatolható, kitért nemcsak a múltra, hanem erélyesen vázolta a lehetséges (siralmas) jövőt is.
A beszéd elég hosszú. Ahhoz, hogy többen elolvassák, rövidíteni kellett. A hivatalos magyarországi parlamenti anyagok között bármikor visszakereshető teljes terjedelmében.
Ezért csak egy kis részletet merek itt posztolni:
- – – – – – – – – – –
…Tisztelt Ünneplő Honfitársak!
A magyar szabadság nem hamvadt el a történelem máglyáin.
A forradalom után ott parázslott a hamu alatt, és felizott a Habsburgokkal való 1867-es kiegyezéskor, életben tartotta a XX. században tragikusan meggyötört Magyarországot és Kárpát-medencei magyarságot, a legnagyobb sötétségben lángra lobbantotta a magyar szíveket 1956-ban, és ezen láng fényénél jutott el a nemzet a független és demokratikus magyar állam 1990-ben történt újjászületéséhez.
A történelem nem ismétli önmagát, de rímel – így szól a tapasztalati tudáson nyugvó megállapítás. Reméljük, hogy igaz.
Harmincöt esztendő távlatából ugyanis egyre pontosabban értjük, hogy 1990-ben bennünket, magyarokat és történelmi sorstársainkat Közép- és Kelet-Európában nem a „Szabad Világ”, hanem csak a nyugati kapitalizmus birodalma szabadított ki a keleti kommunizmus lágeréből.
Akkor hálásak voltunk, és a szabadság eufóriájában nem akartunk arra gondolni, hogy országaink egy keleti birodalom nyugati perifériájából egy nyugati birodalom keleti perifériájává válhatnak.
Reményekkel eltelve nem akartunk arra gondolni, hogy az akkori nagy geopolitikai rendszerváltás számunkra - minden közép- és kelet-európai nemzet számára - csak gyarmattartóink cseréjét jelentheti.
Az 1990 után ránk köszöntött posztkommunista korszak nehéz, de feloldható politikai és gazdasági dilemmájának tartottuk azt, hogy nyugati barátaink kérésére a demokrácia újjáépítésébe azokat is be kellett vonni, akik korábban negyven évig a demokrácia hóhérai voltak. Ugyancsak nyugati barátaink kérésére 1990-ben elhittük, hogy lehetséges hazai kapitalista gazdaságot építeni hazai kapitalisták nélkül. Közép- és Kelet-Európa országaiban ugyanis abban az időben sem nemzeti tőke, sem nemzeti tőkések nem voltak.
Hiszékenységünknek ugyan megfizettük az árát, de mindezt mi, magyarok és az összes közép- és kelet európai sorstárs nemzet azért hittük el, mert rendületlenül élt bennünk a békét, a demokráciát és a jólétet biztosító európai eszmény. Azon eszmény, amelyet a második világháború után a szabadságban élő, keresztény kultúrájú európai nemzetek együttműködése testesített meg, és amely együttműködés 1993 óta az Európai Unió nevet viseli.
Mi, magyarok és szlovákok, és minden térségbeli nemzet egy ilyen Európai Unióhoz csatlakoztunk, mert ebben láttuk nemzeti államaink, nemzeti gazdaságunk és nemzeti identitásunk megőrzésének és erősítésének biztosítékát.
Napjainkban azonban az Európai Unió vezetése a szemünk láttára változtatja az Uniót korábbi önmaga ellentétjévé: egy keresztényellenes és nemzetellenes erővé, amelynek béke helyett a háború, demokrácia helyett a diktatúra, és jólét helyett az európai emberek elszegényítése a célja. A háború kérdésében az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi békepárti politikájával szembefordulva az Európai Unió vezetése meggyengíti a teljes nyugati világ politikai együttműködését.
Mindez azért történik, mert miként egykoron a Habsburg birodalom vezetését, úgy az Európai Unió vezetését is magánhatalmi érdekek ejtették túszul.
„Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia.” – fogalmazta meg 1852-ben Kossuth Lajos a közérdeken nyugvó közhatalom rendjét.
Napjainkban az Európai Bizottság vezetése és az Európai Parlament többsége mindent az európai emberek feje fölött, mindent az európai emberek mellőzésével, és mindent az európai emberek érdekei ellen tesz.
Az európai emberek érdekei ellen folytatott jelenlegi politikai és gazdasági hadjáratban Magyarország olyan, mint 1849-ben a komáromi erőd. Bevehetetlen az ellenségei által.
176 évvel ezelőtt a komáromi erőd magára maradt. Magyarország azonban most nem fog magára maradni!
Mert a történelem csak rímel, de nem ismétli önmagát, tisztelt Honfitársaim!
Nyugat és Kelet ezúttal nem fogja összeadni erejét azért, hogy megtörje a Magyarország erődöt, mert a Nyugat vezető erejének, az Amerikai Egyesült Államoknak élére ismét a józan ész választott elnököt, aki a nyugati világot nem szétverni, hanem erősíteni akarja.
Magyarország Európában napjainkban nem társtalan, mert kivétel nélkül minden európai nemzetben a józan ész tábora van társadalmi többségben, és csak idő kérdése, hogy politikai többséggé válva az európai nemzetek visszaszerezzék a saját országaik politikája fölötti irányítást.
Az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc története így kel életre a történelemkönyvek lapjairól, és így válik ma is mindannyiunk közös történetévé.
A Történelem Ura segítsen bennünket, mai magyarokat, abban, hogy az egykori komáromi várvédő, Klapka György szavaival mi is elmondhassuk az utókornak: „Megtettük, amit emberi erő megtenni képes, és pirulás nélkül állhatunk meg Isten és a világ ítélőszéke előtt.”
Ez a legnagyobb elégtétel, amelyet az elődeinknek, és a legnagyobb remény, amelyet az utódainknak nyújthatunk.
Köszönjük a felvidéki magyarságnak, hogy ma is együtt ünnepelhetünk!
„Legyen béke, szabadság és egyetértés!”
Kövér László, 2025. március 13., Komárom