A Brexit után az Európai Unióban erősödnek azok a hangok, amelyek a gazdaságilag  „többsebességes“ Európai Uniót látnák szívesen. Erről maga Jean-Claude Juncker, az EB eknöke nyilatkozott eléggé félreérthetetlenül a közelmúltban...

Olyan nézetek is napvilágot láttak, hogy az EU schengeni részét három részre kellene osztani, amely némileg kopírozná az országok gazdasági teljesítőképességét.

Az első csoportba az EU legerősebb országai tartoznának, tehát Németország, Franciaország (?), Hollandia, Dánia, Belgium, Luxemburg, Szlovénia és Ausztria. Franciaország besorolása kérdéses – gazdaságilag mindenképpen – mert a görögökön kívül az EU egyik legeladósodottabb tagja.

A másik csoportot a PIGS-országok alkotnák, tehát Portugália, Spanyolország, Olaszország és Görögország. Ezen országok leválasztása már régebben tervbe lett véve, eddig hiányzott a politikai akarat.

A harmadik csoportban pedig sokan a Kelet-Európaiakat látnák szívesen, tehát a V4-eket (értsd: így az első csoport megszabadulna a „kolonctól“).

Történelmileg volt Európában egy ország, amely századokon át állta a sarat. Ha pedig nem lett volna a XX. század elejei német expanzív politika és Németország nem rángatja bele az Osztrák-Magyar Monarchiát a háborúba, akkor ma más lenne a helyzet. A „mi lett volna, ha...“ gondolattal azonban nem érdemes foglalkozni, de mindenképpen érdemes számbavenni a harmadik csoport paramétereit.

A V4-ek lakosságszámban kb. 68 milliós lakossággal rendelkeznek. Ez nagyjából megfelel Németország vagy Franciaország lakosságának. Gazdasági teljesítményük „történelmileg“ adott, talán Lengyelország lóg ki a sorból a picit jobb gazdasági eredményeivel. Az egész területet az első csoport tőkéje uralja, ugyanúgy az itt keletkező profit nagyobb része Nyugatra vándorol az első csoport kezébe. Tehát ebből a szempontból a helyzet nem nagyon kecsegtető.

Van azonban egy megoldás, amely – ha van rá politikai akarat és a nagyok hagyják – akkor megvalósítható. Ez pedig – nevezzük így - a Közép-európai Egyesült Államok (KEÁ), amely a V4-eken kívül magába foglalhatná Horvátországot és a Balti államokat is.

minischengen_600 

Ezzel kialakulna egy eléggé fontos észak-déli korridor, amely választóvonalat húzna a bizánci kultúra és a nyugati civilizáció közé a Baltikumtól az Adriáig. Földrajzi átjárás oda-vissza csak az KEÁ-n keresztül lehetne (lásd a zöld színnel jelzett részt). Lakosságának száma több lenne mint 75 millió, ami már a mai EU-s viszonylatban is egy tekintélyes számadat. Kultúrája zömmel hasonló és egységes, történelme is többé-kevésbé hasonló. Vallásai is kompatibilisek, így nem veszélyeztetné a Huntington-i jóslat sem. Egy ütőképes csoportosulás lehetne, főleg akkor, ha Ausztria is része lenne. Valójában az Osztrák-Magyar Monarchia „kiszélesített változata“ lehetne, volna némi esélye mindkét csoporttal szemben. Ez pedig egy szoros katonai együttműködéssel csak erősíthető lenne, főleg akkor, ha mint egységes alakulat része maradna a NATO-nak is (amelynek sorsa ebben a formájában Trump amerikai elnök szerint a jövőre nézve nagyon kérdéses).

Aki csak egy kicsit is ismeri a térség elmúlt kétszáz éves történelmét, az egy kis fantáziával láthatja a nyilvánvaló gazdasági hátrányok mellett az előnyöket is, mint pl. az elkerülhetetlen afrikai migráció jövőbeni kezelését, a neoliberális és frankfurti marxista körök fékentartását saját területén, a „multikulti“ és a globalizmus határok közé szorítását és valószínűleg a KEÁ más kapcsolatát Oroszországgal és a Kelettel is.

Nem egy elvetendő ötlet, mégha a gondolata (kényszerből) Nyugaton is született meg. Azonban ezen a téren mindig is a nagyobb kutya elmélete szokott dönteni.

„Soha ne mondd, hogy soha!“

                                                                                                                                      Agárdy Gábor

 

U.I.: A fenti cikk posztolása után került bemutatásra Juncker „Fehér Könyve“, amelyben az EU jövőjét ötféle forgatókönyvben  látja. A kétsebességes EU is köztük van – 3.  variáns. Sok hozzászólást kaptam, itt van néhány belőlük:

* …nagyon érdekes, már találkoztam vele, de nem hiszek benne…

* …ezek között az országok között van egy ki nem mondott, lappangó megvetés, ez nem lenne egy őszinte, jó érdek mentén létrejövő szövetség…

* …ebből csak a magyar-lengyel barátság élő, de ez is megdöccent, amikor Orbán Putyinnal bratyizott…

* …itt a lengyelek nem csoporttagok, hanem vezérlők akarnának lenni a lakosságszámból kifolyólag…

* … a csehek különutasok, a szlovákok frusztráltak… 

* … az osztrákoknak lábszagúak vagyunk, dehogy akarnak ők velünk borulni…